Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2012 - Acta Ethnologica Danubiana 14. (Dunaszerdahely-Komárno, 2012)

Tanulmányok - Szilágyi Zsófia Júlia: A boldogasszonyi kálváriahegy

monográfiája az egyedi építmény áthelyezése kapcsán utal, csupán címszavakban a kálvária lehetséges szemiotikájára (Schmeller 1968, 107). Hasonlóan tömör megfogalmazásban szól a Knaurs útikönyv is: „ungewönliche Anlage, Jerusalemberg” (Knaurs 1997, 145). Szilágyi István is kitért a kálvária lehetséges jelentésére: „különleges a boldogasszonyi kálvária is. Komponálása mégis tudatos s felismert eszmei alapja az építészeti szemiotika egyik meglepő példája” - írja a Kálváriák a Pannon térségben című leltárának bevezetőjében, majd a Boldogasszony címszó alatt utal feltételezett jelentésére (Szilágyi 1992, 179 és 189).

Ismerjük a kálváriahegy korábbi, archaikusabb állapotát, a spirális vonalvezetés invenciója biztos nem a Martinelli-templom építése idején született.

A korai, „egyútú” labirintusok33 célja nem az eltévedés, hanem az út megtétele volt, a spirális vonalvezetés ennek egyik - ősi34 - változataként jelenik meg. Ilyen rajzolatú labirintusok jelentek meg a középkori katedrálisok - Chartres, Amiens, Köln - kőpadlóján. Jelentéssűrítések és -átvitelek, ősi és szakrális hagyományok egyesültek ebben a labirintusban. A Trója-város-Jeruzsálem áttétel egyik alapeleme ennek az azonosításnak, mely nem csupán szimbolikus, de vizuális párhuzamon alapult. Reálisabb kapcsolatot a szentföldi zarándoklatok helyettesítésére kialakult út, zarándokút jelentett, „Isten városához való eljutás útjának veszedelmeit, nehézségeit, gyötrelmeit kívánták jelképezni, mindazt, amivel az embernek szembe kell szállnia, hogy egyesülhessen Krisztussal” (Santarcangeli 2009, 270). Ennek a két jelentésrétegnek a szintéziseként szimbolizálhatta a labirintus a Mennyei Jeruzsálemet. A labirintus mint zarándokút és Jeruzsálem szimbólum, nem került ki a templom falai közül, nem jelentett közvetlen előképet a Jeruzsálemet imitáló együtteseknek, későbbi kálváriáknak. A zarándoklatként megtett út azonban mindkét „Jeruzsálemnek” fontos eleme, a hozzájuk rendelt búcsúlehetőség elnyerése pádig gyakorlati funkciójukat igazolja.

A labirintus, spirális formák a középkori templomból már a reneszánsz idejében kerültek ki a kertbe, ezt a mozzanatot Herczeg Ágnes Filarete traktátusához köti. (Herczeg én, 64) Megőrzi jelentésében a válaszkereső út toposzát, de ókori előképének, Ariadné és Thészeusz történetének hatására a szerelem kertjének is kedvelt motívuma lesz. Mint kerti motívum inkább ez utóbbi vonatkozásban terjed el, igen nagy karriert fut be. Vallásos értelmezése is tovább él, az allegória elemei: az eltévedt, bűnös lélek tévelyeg a kísértések között, melyből Isten nyújt kiutat Ariadné fonalaként. Santarcangeli idézi a Bois-Dofm de Laval embruni érsek imprésájához tartozó magyarázatot: „E labirintusban (...) azt kell érteni, hogy az örök élet útjának és ösvényének eléréséhez Isten kegyelme irányít minket: kezünkbe adván szent parancsolatainak vezérlő fonalát. Aki ezt tartja és követi, mindig kikerül a világi kísértések veszedelmes és dühödt, ránk leselkedő erőinek hatalmából” (Santarcangeli 2009, 314).

33 Umberto Eco előszavából (Santarcangeli 2009, 10).

34 „Az ammoniteszeknél a spirál tiszta formájával lehet találkozni - amint az egyre nyilvánvalóbbá válik: a labirintus ősformájával” (Kerényi 2009b, 51).

115