Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2011 - Acta Ethnologica Danubiana 13. (Dunaszerdahely-Komárno, 2011)

Tanulmányok - L. Juhász Ilona: A "tiszta forrástól" a "haladó hagyományokon" át a konstruált népi-nemzeti hagyományig. A szlovákiai magyarok példája 1948-tól napjainkig

A kezdeti korszakban a népi hagyományokkal és a magyarsággal kapcsolatos ellentmondásos elképzeléseinek szemléltetésére a legjobb példa Dobos Lászlónak a Csemadok Központi Bizottsága Fáklya című kulturális hetilapjában 1956-ban Népi kultúránk jövőjéről címmel megjelent írása. Külön figyelmet érdemel többek között a népi kultúrának, s a hagyománynak, mint fogalomnak az értelmezése is:

A szlovákiai magyarság 1919-től 1938-ig az első köztársaság polgári ízlésén nevelkedett.

Ez alatt az idő alatt, mind a magyarországi, mind az itteni hírközlés, a Jllm, a rádió, a sajtó gonosz célzatossággal közvetítette a selejtkultúra, a romlott szellemi úri mérgét. A szlovákiai »hivatalos« magyar kultúra irredentista képviselőinek kapóra jött a nagyhangú, magyaroskodást melengető magyar nóta, magyar tánc, háromszínű magyar ruha stb. (...)

És a népi kultúra? Lassan, de biztosan rakódott rá a polgári életérzés rozsdája.

...és 1938 után? A Horthy korszak tükröződik-e a falu táncaiban, dalaiban, díszítő művészetében? Nem! A szellemi tompaságnak abban a nyomasztó levegőjében hogyan is élhetett volna tovább? Visszahúzódott, tetszhalottá merevedett. És ekkor előcsillant a grófi Magyarország sátáni mosolya: nagylelkű gesztussal felpántlikázta a »Magyar kultúrát« és ország-világ szemfényvesztésére táncoltatta, énekeltette a budapesti Városi Színház Gyöngyösbokréta1 előadásain. így vált a népi kultúra felöltöztetett cifra múmiává.

(...) Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy a klasszikus paraszti népművészet és népköltészet gyűjtése elsőrendű kötelességünk, féltett kincsünk. Gorkij jogosan tartotta a nemzeti kultúra alapjának a népköltészetet, így vélekedtek a mi klasszikusaink is. Sajnos, mai íróink és költőink kevésbé veszik ezt tudomásul. 1948 óta irodalmunkban csupán költőink próbálták leróni adósságunkat a népdalok formai utánzásával.

Egy másik bekezdésben már az eredeti „kincsek” feltárását és megőrzését hangsúlyozza:

Okvetlenül szükség volt és van a még fellelhető kincsek teljes feltárására és megőrzésére a maguk eredeti szépségében. Meg kell kedveltetni az ifjúsággal a népdalt. Hozzá kell szoktatni fülét és a lábát. Hozzá kell szoktatni a szemet is ahhoz a formakincshez, amelyet őseitől kapott.

Majd az előbbieknek némileg ellentmondva ekképpen folytatja:

...művész, az író nem állhat meg a paraszti alkotások formáinak variálásánál, másolásánál. A népi kultúra mindig csak az indulás alapját, keretét adja. A népi kultúra formáit mai életünknek kell megtöltenie tartalommal. így jön létre a tartalmában szocialista és formájában nemzeti kultúra. Ez az útja paraszt és munkás, múlt és jelen népi kultúra és kultúr-tömegmozgalmunk jövője fejlődésének.7 8

7 A Gyöngyösbokréta mozgalom 1931—1944-ig működött Magyarországon, s tevékenysége elsősorban Paulinyi Béla újságíró nevéhez kötődik. Minden év augusztus 20-a táján e néven rendezték meg a parasztcsoportok tánc, ének- és játékbemutatóit Budapesten. A bemutatókon részt vevő csoportokból 1935-ben Bokréta Szövetség, később Magyar Bokréta Szövetség néven társadalmi egyesület alakult. A szövetség összefogta és irányította a parasztcsoportokat és szervezte a bemutatókat. A több mint 100 helyi szervezet a szövetség fennállása alatt mintegy 4000 tagot számlált. A bemutatók eléggé hullámzó színvonala miatt a Vallás- és Közoktatási Minisztérium a Néprajzi Múzeum szakembereit kérte fel a műsorok előzetes ellenőrzésére, de aztán ez rövidesen abbamaradt (Pálfi 1979). A szakemberek véleménye a Gyöngyösbokréta mozgalom szerepéről máig megoszlik. A mai Szlovákia magyar településeinek csoportjai is bekapcsolódtak ebbe a mozgalomba, sőt Kéménden 1995-ben Gyöngyösbokréta néven alapítottak néptánccsoportot, azonban működik ilyen nevű csoport napjainkban például Kárpátalján és Kanadában is. Az egykori Jugoszláviában élő magyarok körében az a mozgalom nem is szűnt meg a Gyöngyösbokréta mozgalom, ma is tovább él.

8 Dobos László: Népi kultúránk jövőjéről. Fáklya 6, 1956/4, 24—27. p.

14