Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010 - Acta Ethnologica Danubiana 12. (Dunaszerdahely-Komárno, 2010)
Jakoubek, Marek: A "romabűnözés" okairól
szemben már nem kötelező érvényűek. Az érintett, legbelső kör, az „in-group“ a családtagokra korlátozódik, így a kívülállóknak való hazugság vagy éppen azok meglopása erkölcsileg elfogadható tettnek minősül. „Ha egy cigány egy más [szubetnikai - a szerző megj.] csoporthoz tartozó cigánytól vagy nem cigánytól ellop valamit, az dicséretes (vagy dicsekvésre alkalmat adó) tettnek számít. Ennek megfelelően nincs kivetnivaló abban sem, ha valaki egy kívülálló cigánynak hazudik: ,a Rumungemek és gádzsónak tett ígéret nem kötelez’.“ (Marušiáková 1988, 66-67) így egy gádzsó átverése vagy becsapása (te precízsál gadzseszke pre gogyi) „mindig is mint a ,nem saját fajta’ felett aratott apró győzelemnek számított.“ (Hübschmannová 1999, 32). Általában „a nem romák ellen elkövetett lopást és más kárt okozó tettre ... mindig mint a csoport javát szolgáló, hasznos dologként tekintettek“ [ellentétben az olyan akciókkal, amelyek kárvallottja egy saját családtag volt - a szerző megj.] (Horváthová 1998, 14). Az ilyen, rokoni kötelékek által meghatározott csoportot H. Bergson után zárt társadalomnak is tekinthetjük, amelynek éppen az a fő ismérve, hogy „adott pillanatban csak bizonyos, korlátozott számú taggal bír, akik a kívülállóktól élesen elhatárolják magukat“ (Bergson 1936, 23) - ellentétben a nyitott társadalommal, amely tagjai (potenciálisan) az emberi társadalom egészének köréből kikerülhetnek. A két fenti formáció közötti (egyik) különbség éppen az erkölcs fogalmának konceptualizációjában mutatkozik meg: a zárt és nyitott társadalomnak a morálról alkotott felfogása „nem annak fokában, hanem jellegében, természetében“ különbözik egymástól (Bergson 1936, 23). Egy nyitott társadalom erkölcsi normái ugyanis az egész emberiség számára kötelező érvényűek, miközben egy zárt társadalomban ugyanezen szabályok csakis a rendszer tagjaira vonatkoznak (mint ahogyan ez a roma társadalom rokoni közösségeiben tapasztalható). III. 3. Hogyan kapcsolódnak a bűnözéshez a fent vázolt összefüggések? A hagyományos roma kultúra hordozói elsősorban saját családjuk tagjaiként határozzák meg önmagukat. Az egyén szemében az egyedüli morális alapokra épített közösségnek egyedül a családja számít. A családi kötelékeken kívül álló emberekre a családon belül érvényes etikai normák nem vonatkoznak. Tehát míg a „morális közösségen“ belül szigorú szabályok léteznek (ne lopj, ne csalj, ne hazudj, stb.), amelyek betartása kötelező, megsértése pedig keményen szankcionált, addig a családon kívül ezek az előírások nem érvényesek. Egy nem rokon illetőnek hazudni, azt meglopni vagy megcsalni ennek értelmében megengedhető dolog, vagy legalábbis kívül esik a rokoni közösségekre szabott etikai normákon. Feltételezhető, hogy éppen ebben az összefüggésben keresendő a „romabűnözés“ egyik alapvetése, hiszen a nem rokonokkal szemben elkövetett lopás, csalás vagy más bűntett nem számít erkölcsi szabálysértésnek, tehát nem elítélendő cselekmény - sőt - amint az az érintet csoportokon végzett kutatásokból is kitűnt, gyakran megesik, hogy „egy cigány csoport a [saját közösségét nem érintő - a szerző megj.] lopást ... bátor és derék tettnek tartja.“ (Horváthová 1964, 221). Összefoglalva: a hagyományos roma kultúra sajátos szociális szerveződésének (amelynek alapja a családi közösség és elemi egységei a rokoni kapcsolatok) egyik legmarkánsabb ismertetőjele az érintett kultúra erőteljesen rokoni alapokra épített erkölcsi normarendszere, melynek szabályai mindig csupán az érintett csoport (az adott család) tagjaira vonatkoznak. 59
