Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010 - Acta Ethnologica Danubiana 12. (Dunaszerdahely-Komárno, 2010)
Liszka József: A teátrális körmenettől a kimerevített teátrumig. Kálvária-együttesek a Kisalföld szlovákiai részén
védéseinek az emlékére jelképesen végigjárnak (vő. Diós 2001b, 662; Läpple 1996, 138-141). Keresztút alatt a keresztúti ájtatosság helye, a templomban kiállított képek vagy szabad téren felállított stációk is értendőek (Čičo-Kalinová-Paulusová 2002, 9). Van olyan elképzelés is, ami szerint a keresztút a Krisztus kínszenvedéseinek tizennégy stációját jelenti, amely a kálváriával (Krisztus és a két lator keresztjével) zárul (Diós 2001b, 662-663). Szilágyi István részben ezekkel a véleményekkel szemben különbözteti meg a zárt helyen (pl. templombelsőben) elhelyezett képsorozatokat (ezeket keresztútnak nevezi) a jeruzšálemi via dolorosa szabadtéri, miniatűr és igen gyakran erősen leegyszerűsített másolataitól, amiket viszont kálváriának mond. A keresztrefeszítés jelenetét ábrázoló műalkotásokat, amelyeket a köznyelv igen gyakran szintén kálváriának nevez, Szilágyi — „mivel Krisztus szenvedéstörténetének csupán egy meghatározott mozzanatát mutatják be, statikus állapotban” - kálváriajelenetnek mond (Szilágyi 1980, 9). Véleményem szerint történetileg, tipológiailag és funkcionálisan is logikusabb (és magam a továbbiakban ezt a terminológiát is követem majd), ha a szenvedéstörténet stációk formájában megjelenített állomásait (lett légyenek azok templombelsőben vagy a szabadban) keresztútnak, magát a három keresztet, esetleges kísérőszobrokkal egyetemben (amelyek történetileg is a Golgotán, tehát a Kálvárián álltak) kálváriának, az egész együttest (esetleg Szentsír kápolnával, szentlépcsővel stb.) pedig kálvária-együttesnek mondjuk. 2.2. A kezdetek Amennyiben a kálvária-együttesek problematikáját a jelen tanácskozás tematikája, a népi színjátszás szemszögéből vizsgáljuk, akkor két megközelítési mód kínálkozik. Egyrészt a kálváriák önmagukban amolyan kimerevített színházat képviselnek. Jézus kínszenvedésének a bibliai (és persze nemcsak a bibliai, hanem nagyrészt az apokrif iratokból tradálódott) jelenetei statikus (és mégis mozgalmas) képekben jelenítődnek meg. A passiót a hívők tehát nem azáltal élik át, hogy eljátsszák Krisztus kínszenvedésének egyes jeleneteit, állomásait, hanem a fára festett, kőbe vésett, illetve egyéb módon és eszközökkel megjelenített eseménysoron végighaladva, az egyes állomásoknál, stációknál megállva: imádkozva, ájtatoskodva, elmélkedve. A színház kiben-kiben, a kiállított képek hathatós segítségével és ráhatásával belül játszódik le. A kálvária ebben az esetben (leegyszerűsítve) amolyan Biblia pauperum szerepkört tölt be, hiszen anélkül, hogy olvasniuk kellett volna, a képek segítségével a hívek megismerkedtek Jézus szenvedéstörténetével3.. Másrészt a keresztút megjelenítéséhez eredendően különféle dramatikus és féldramatikus cselekménysorok is kapcsolódhatnak. Főleg a latin országokban, tudjuk, a nagypénteki körmenet során a résztvevők (azok egy része) ma is végigcsinálja Krisztus kínszenvedéseinek az útvonalát. Kelet-Közép Európában ennek szintén megvoltak a maguk középkori, illetve a későbbi, barokk hagyományai. Dankó József kutatásaiból tudjuk (Dankó 1871), hogy azok az egyházi szertartások, amelyekből a nyugat-európai (német, francia stb.) misztériumjátékok keletkeztek, a 13. századi Magyarországon is ismertek voltak. Ábel Jenő, Bártfa színháztörténetének kezdeteit vizsgálva, Gustav Milchsack tanulmányára 3 A passióátékok és a Biblia pauperum közti kapcsolatokhoz lásd: Mcdgyessy-Schmikli 2002. Dolgozatában az előkép problematikája nem abban az értelemben kerül elemzésre, hogy a Biblia Pauperum (mint műfaj) a passiójátek előképe lenne, hanem abból az aspektusból, hogy a passiójátékban szereplő ószövetségi előképek egyrészt a Biblia Pauperum közvetítésével kerültek a dramatikus feldolgozásba. Lásd továbbá: Biblia pauperum 1966. 127
