Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)

Tanulmányok - Scharfe, Martin: "Árpádházi Szent Erzsébet és lelkiatyja, Marburgi Konrád, 1230." Nyomozások és feltételezések a kép keletkezési körülményei illetően

a történész és író Leopold von Sacher-Masoch neve alapján vezette be a közbeszédbe, mivel az — írja Krafft-Ebing - „irodalmi műveiben feltűnően gyakran jelenítette meg a perverziónak ezt az akkor még nem is ismert fajtáját”. A pszichiáter ugyanitt definiálja a mazochizmust, mégpedig mint a szadizmus közvetlen ellenpárját: „a mazochizmus alatt a szexuális élet egy sajátos perverzióját értem, amelynek ismérve, hogy az általa uralt egyén nemi érzés- és gondolatvilágában magát teljesen egy másik nemű személy akarata alá rendeli, akitől teljes odaadással eltűri, hogy uralkodjon rajta, gyötörje és megalázza. Az aktus maga pedig mindkét partnerben kéjérzetet vált ki” stb. (Krafft-Ebing 1901, 94-95).

Nézetem szerint a festményen látható ostor körül kialakult botrány fő kiváltó oka az volt, hogy a közönség ráérzett (hacsak halványan is) a képi tartalom mögött rejlő mazochista jelentésrétegre. A szóban forgó szindróma a korabeli Hessenben igencsak közismert volt, mégpedig egy ma már kevésbé ismert ténynek köszönhetően: a lembergi születésű Leopold von Sacher-Masoch, a Grazban habilitált történész és egyetemi magántanár, később rendkívül sikeres regényíró, kora egyik legünnepeltebb, de egyben legvitatottabb alakja is, élete utolsó szűk évtizedére éppen Hessenben, Lindheim városában telepedett le, és itt is halt meg 1895-ben. Ezalatt az idő alatt egy rendkívül aktív, széleskörű szociálpolitikai tevékenységbe kezdett, mint ahogyan azt a történész Karl Demand nagyszerű tanulmányában megvilágította (Demand 1987), mindenekelőtt a felső-hesseni Népművelő Egylet keretében. Az egylet tevékenysége jórészt az akkoriban elég erős antiszemita aktivitások ellen irányult: ,,’egy népművelő, akinek a >sötét< Felső-Hessen’, lakosai körében mindenütt a ’tudatlanságot, a babonát, a türelmetlenségét és a fajgyűlöletet’ kellett látnia” (Demand 1987, 331).

Sötét Felső-Hessen: egy olyan sértés, amelyet joggal vehetett magára a tartomány minden lakosa (vö. Kopp 1808; Landau 1842, 33f., 364). Ráadásul minden német és porosz is sértve érezhette magát Sacher-Masoch ma már szinte feledésbe merült, ám akkoriban igencsak olvasott regényét lapozva. A Die Ideale unserer Zeit címen 1876-ban megjelent kötet a német császárság társadalmának talán legkönyörtelenebb kritikája: a „mi liliputi német nemzetünk” (Sacher-Masoch 1876, 1: 162) erkölcsösségéről csak annyit, hogy „kétszínűbbek, álszentebbek vagyunk” (Sacher-Masoch 1876, 2: 59), mint bármely más nép; „sokkal több pálinkát fogyasztunk, mint amennyi könyvet” (Sacher-Masoch 1876, 2: 57); nem is beszélve az egyetemeken uralkodó „fertelmes klikkesedésről” (Sacher-Masoch 1876, 2: 77). A könyvben többször vissza-visszaköszönt az 1871 -es franciaországi hadizsákmányokkal kapcsolatos kritikája is: „Csak mert néhány háborút megnyertünk és hazahoztunk egy pár milliárdot, ma hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy sikeres kultúrpolitikát folytattunk. A háború pedig nem más, és nem is lehet más, mint visszalépés, a társadalmi rend visszafejlődése, uralkodók és államférfiak őrült szórakozása, amellyel időről időre megsemmisítik és tönkreteszik a népek munkáját, erőfeszitéseit” (Sacher-Masoch 1876, 2: 105ľ. Vö. Sacher-Masoch 1876, 3: 137; Sacher-Masoch 1876, 4: 221).

Sacher-Masoch kritikáját persze (enyhén szólva) nem vette jó néven a lakosság7, hiszen végső soron a zsákmányolt milliárdokból építhette és építette fel új egyetemét, s tulajdonképpen annak új festménysorozatát is ezeknek a pénzeknek köszönhette. Az átlagpolgár valószínűleg azt sem hitte el, hogy a Sacher-Masoch regényeiben megjelenő kor-7 A reakciók kifejezetten ellenszenves példáit hozza (a Grenzboten, Zeitschrift fúr Politik, Literatur und Kunst folyóiratokból) a Sacher-Masoch életét és müvét bemutató kiadvány: „ez a rutén galiciai”; „a keleti fantáziának ezek a tisztátalan termékei”; „ezeket a keleti írókat a német házijog szellemében gyengéden át kellene tenni a határon, s hazájukba kiutasítani őket” (Farin 1987, 90-103).

28