Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
Könyvismertetések, annotációk
latlansággal” készült etnikai térképek politikai kihasználhatósága kapcsán a magyar etnikai tér és etnikai határok mítoszáról, a térképeknek a „lélektani hadjáratokban” betöltött szerepéről értekezik. Bosszantó, noha leleplezhető a tanulmányhoz csatolt két térkép felcserélése. A következő szekciók tárgya a Határok stabilizálása és destabilizálása, a Határmegvonások a mindennapi élet világában, valamint (a kötetben az utolsó) blokk az ember, emberi testtel való különféle eljárások kínálta norma- és értékhatárokat vizsgálja. A határok problematikájának mára, hogy közhellyel éljek, könyvtárnyi az irodalma: geográfiai, etnológiai, dialektológiai, szociológiai, történeti, lélektani stb. aspektusból, egyre gyakrabban (átlépve a tudományágak közti határokat) inkább interdiszciplináris szempontból megközelítve foglalkoznak a problematikával. A fentebb tárgyalt kötet kétségtelenül fontos kézikönyve lesz a (bármilyen) határral, mint kutatási problémával foglalkozó, bármely tudományszak irányából közelítő kutatók számára. Hidasi József: Losonctól — Losoncig. Egy’ város, egy család és egy fiatal túlélő története. Budapest: Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó 2008, 278 p., ill. /Múlt és Jövő Könyvek/ ISBN 978-963-9512-37-5 L. Juhász Ilona A 2008-as budapesti Könyvfesztiválra jelent meg a losonci születésű, ma a németországi Freiburgban élő építész Hidasi (eredetileg Heksch) József visszaemlékezése. Egy 14 éves fiatal túlélőé, aki családjával együtt zsidó származása miatt járja meg a poklot. A kötetet kilencéves kisöccse emlékének ajánlja, „aki nem tudta, miért történik ez vele". A kisöccs az auschwitzi haláltáborban pusztult el édesanyjával együtt, édesapja pedig Kópházán fejezte be életét embertelen és méltatlan körülmények között. Arról, hogy majdnem hatvan év múltán mi késztette a kötet megírására, a következőképpen vall a szerző: „Nem hagyhatjuk cserben az eddig legésszerűtlenebb őrület egyetlen áldozatát sem, aki a huszadik század hatalmas temetőjében találta meg örök békéjét, és aki csak akkor élhet tovább, ha nevét újra visszaadjuk. Ok nem békében haltak meg, szeretteik közölt, nem váratlan szerencsétlenség, hanem a beteg lelkű társadalom irigysége, kapzsisága oltotta ki tervszerűen az életüket. ” Hidasi József 1929-ben Losoncon, egy „vidékies hangulatú, nagypolgári miliőben” látta meg a napvilágot. A tizenötezres város lakosságának a zsidóság körülbelül a 20 százalékát alkotta. A szerző apai ükapja, Heks Lipót szűcsmester valószínűleg Balassagyarmatról költözött egykor Losoncra, 1854-ben kapott végleges letelepedési engedélyt. A dédnagyapa, akitől a szerző keresztnevét örökölte, már a tehetős és befolyásos városi polgárság körébe tartozott, épületfaraktárt alapított, a „fadepót”, amely 1941-ig működött. Az anyai nagyszülők szintén tehetős losonci polgárok voltak, a nagyapa alapította meg az „Első Losonczi Likőr- és Rumkülönösségek Gyárát”. Mindkét család jelentősen hozzájárult tehát a város gazdasági fejlődéséhez. A szerző szülei emancipált zsidók voltak, a származás kérdése nem volt téma a családban. 1935-ben még nem volt hatéves, amikor iskolába került: „Zsidó elemi iskolában ültem, ahol magyar nyelven tanítottak. Először álltam szemben 'zsidó eredetem’ tényével, s erre otthon nem készítettek fel a szüleim (...) Először vált világossá, hogy azok közé az emberek közé tartozom, akiket a köznyelv ’zsidónak’ nevez, illetve minősít." Az 1939/40-es tanévben lett a református gimnázium diákja, éppen a tanévnyitó napján tört ki a második világháború. Az antiszemitizmussal ekkor már egyre gyakrabban szembesül az akkori kisdiák. 1943-as év nyugtalan légkörében konfirmált a reformátusoknál. A sárga csillag viselése 1944. április 5-től vált kötelezővé. A lo-213
