Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)

Közlemények - Csiszár Attila: "Gyermekkori mulatságok". Gyermekvilág Komáromban a 19. század közepén

jó ugrónak kellett lennie és annyira az oszlop közelébe ugrania, hogy az utána ugróknak is hely maradjon. Ha az ugrás nem sikerült és az utolsónak épen nem, vagy csak annyi hely jutott hogy a nyeregről leesett, az ugró csoport a partit elveszítette és most már ennek kellett bakot állni. Ez a játék erős próbára tette a derekat és a lábizmokat és gyakran megtörtént, hogy valamelyik fiú az erős ugrás alatt összeroskadt. Ez se nekem való játék volt, mert a hol a nyers erő kellett, ott én mindig az utolsó sorban kullogtam.

Tavaszi mulatság volt a csigázás, golyózás és gombozás. A két elsőről nem szólok, mert ez most is úgy megy, mint régenten. A csigázásnál csak azt tartom említésre méltónak, hogy ma már nem látni búgó csigát. Ezzel a nagyobb fiuk mulattak. Belül üres gömb volt, vékony szurok réteggel kiöntve, közepén egy négy szegleté nyílás, olyan hosszú lábbal, mely a csiga gömbjének megfelelt, fent bóbitája volt. A csiga lábára spárgát sodortak és bele illesztették egy rámába, az egyik fiú a rámát tartotta, a másik a spárga végén levő fogantyút erőteljesen elrántotta, mire a csiga kiugrott a keretből és a földön pörögve hatalmas búgó hangot adott, mely messzire elhallatszott s mindig egy csoport gyereket vonzott publikumnak. A gombozás egészen más volt mint a mai; úgy a forgalmat képező gombok értéke, mint a kerítéshez vagy falhoz ütött pénznek ügyes kipeczkelése tekintetében. Csak füles csont- és rézgombok kerültek forgalomba és pedig kizárólag csakis nagyobb, úgynevezett kabátgombok; a csontgombokat kettesnek, a rézgombokat hármasnak neveztük, mindegyikből voltak különleges specialitások, melyeknek értékét esetenként egyezségileg állapítottuk meg. Különleges értéket képviseltek a szarvas vagy lófejjel ellátott vadász gombok, az ágyús tüzérgombok. Nagyon értékes rézgomb volt a szalamda, ettől a tulajdonosa csak végszükség esetén vált meg. A játékosok kikerestek egy egyenletes fekvésű sima kaput és azon ütöttek; azaz nem egyszerűen csapták hozzá az ütő pénzt, nem úgy peczkelték, hanem az ütőpénzt élével úgy ütötték a kapuhoz, hogy az onnét visszarugodó pénzdarab tengelye körül körben forogva és félkört képezve csapódott le a földre a játékos társak pénzinek közelébe. Ha oly közel esett, hogy a távolság araszszal megmérhető volt, akkor az a kinek a pénzét megütötte, fizetett egy kettőst, ha pedig épen rá esett a földön fekvő pénzre, úgy, hogy az kocczant, a nyeremény egy hármas volt. Ütő pénz gyanánt használtunk forgalomból kiment régi pénzeket: régi két-és három pengőkrajezáros darabokat. Nem kevés ügyesség kellett ahhoz, kiszámítani, hogy a távolsághoz képest, a hova az ütő pénznek esni kell, milyen erővel kell hozzá ütni és merre kell irányítani, hogy a pénz a kellő helyre essék, hogy meg lehessen arasztolni. No hát ebben a tisztán ügyességen alapuló játékban már kozák voltam. Akárhányszor kipusztítottam a játszó társaimat, s mikor a gomb nálam gyűlt össze, megvették tőlem pénzen, 4-5 hármast adtam egy krajezárért, ez volt a tőzsdei árfolyama a gombnak, melyet ha már sok gyűlt egybe, felfűztünk égy spárgára. Némely fiúnak volt akkora füzér gombja, hogy a derekát át érte; büszke is volt rá, mint valami drágaságra.

A jégsport. Akkoriban, mikor én gyerekeskedtem, a korcsolya még gyermekkorát élte. Halifaxot csak a későbbi évtizedek szülték meg. A mi korcsolyánk még nagyon kezdetleges volt: egy darab talpfa, abba ütve egy kés, vagy csipővas, a talpfát a fúrt lyukakon átfűzött erős spárgával kötöztük a csizmához. Az igy felkötött korcsolya érthetőleg nem állt valami szilárdan, a kötő engedett, az összetartás meglazult és épen akkor mondta fel a szolgálatot, mikor a gyerek tűzbe jővén - nagyobb iramodással akart neki lendülni. Ennek a vállalkozásnak akárhányszor kemény elvágódással adta meg az árát. Két korcsolyája csak a tehetősebb gyerekeknek volt. Ezek madzag helyett már szíjat alkalmaztak s igy a korcsolyát szilárdabban tudták a lábhoz erősíteni. A többi gyerek csak a jobb lábára kötött korcsolyát, a másik lábával pedig adta a lökést. Hát biz’ ez nyomorúságos ver194