Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
Tanulmányok - Scharfe, Martin: "Árpádházi Szent Erzsébet és lelkiatyja, Marburgi Konrád, 1230." Nyomozások és feltételezések a kép keletkezési körülményei illetően
tő, hogy egyikük számára sem az említett személyek külön-külön jelentették a problémát, hanem kettőjük együttes megjelenése, párosításuknak módja. A professzorok tehát valószínűleg megsejthették, hogy a vásznon Erzsébet és Konrád nemkívánatos ábrázolása jelenik majd meg. 1895 augusztusában már (elméletileg) ismerniük kellett a kész alkotást, hiszen ekkor bólintottak rá a festő Janssen munkaszerződésére. Ebben furcsa módon még nincs feltüntetve a művésznek fizetendő, egyébként tetemes honorárium összege (Hussong 1992, 82). A szövegben rögzítették a festményeket kiegészítő, marburgi tudósokat ábrázoló kisebb méretű portrék sorrendjét is. Ebben a szerződésben már szó van a terem csúcsíves ablakai fölé tervezett kép témájáról (Nyilas Ottó mondája) is, egy politikai üzenetet közvetítő, romantikus szerelmi történetről, ahogy arra Margret Lemberg tanulmányában már rámutatott (vö. Lemberg 1997). Elsősorban a hét nagy falikép témáját illetően született végleges döntés, amit következőképpen foglaltak (a képeken ábrázolt események sorrendje alapján) írásba: „Szent Erzsébet és lelkiatyja, Marburgi Konrád (1230)”, „II. Frigyes császár útjukra bocsájtja a Poroszországba induló német lovagrend tagjait (1236)” - ez az egyik a sorozat két, csakis férfialakokat ábrázoló festménye közül. „Brabanti Zsófia a marburgiak Gyermek Henrik előtti hódolatát fogadja (1248)” - egy képzeletbeli városi környezetbe illesztett, kiválóan megfestett jelenet, amely nemcsak energikus ecsetkezelésével tűnik ki, hanem a képen felvonultatott számos „átiitően élethű, hitelesen ábrázolt alakok sorával is”. A képet egyébként Janssen kortársai is különösen nagyra értékelték, stílusát „a lélek festészeteként” emlegették (Vollmar 1897—1898, 211). A festményen Zsófia, Árpád-házi Szent Erzsébet lánya mutatja be fiúgyermekét. Ulrich Hussong minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy ez a Hessen uralkodóinak eredetmondáját ábrázoló jelenet sosem történt meg, hanem egy sokkal későbbi, 19. századi elmeszüleményről van szó (Hussong 1992). A reformációra történő első utalás csak a hosszanti fal középső, nagyméretű képén jelenik meg (amelyet a tanács eredetileg az első kép helyére szerette volna elhelyezni): „Merész Fülöp fogadja a tárgyalásra érkező reformátorokat (1529)”. Köztudott, hogy a találkozó eredménytelen volt, ennek ellenére mégis egy külön festmény készült róla. A képen számos, nagy gonddal megfestett asszony- és gyermekalakot is láthatunk, nem úgy, mint a következő, „A laufeni csata 1534” című, a protestánsok számára jelentős eseményt megörökítő festményen (e csatának köszönhetően foglalhatták vissza Württemberget). A felsorolt eseményeket a „Mater Philippina” tulajdonképpeni története követi: „A domonkos szerzetesek kivonulnak kolostorukból és átadják azt az egyetemnek (1527)”. A hetedik, utolsó képen lezárul a történetsorozat: „A marburgi diákok Christian Wolf professzort fogadják (1723)”. A felvilágosult filozófus (a képen éppen a kocsijából száll ki) bevonulását természetesen szándékosan kötötték össze a katolikus egyházi élet képviselőinek távozásával. Ez a kép az egyetlen, amelyen Marburg városa is megjelenik a háttérben (vö. Lemberg-Oberlink 1985). Megjegyezzük, hogy ez festmény sem csupán férfiakat ábrázol (mint ahogyan az első látásra tűnik), hanem — a tömegben szinte teljesen elveszve — egy szoknyás leányalakot is felfedezhetünk rajta. 15
