Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Bődi Erzsébet: A szabadban álló szakrális kisemlékek kutatása Lengyelországban. A 20. század első felében
gyei tudós kortársak közé tartozott. Ezt azért kellett megjegyezni, mert a szabadban, út mentén álló szakrális kisemlékekről szóló első feldolgozás nem kizárólag lengyelek lakta vidékről szólt, hanem a jelenlegi Litvánia Balti-tengermellékéről. Onnan, ahol az un. zsmud etnikum él. A külhoniak ezt a tájat nevezik Žemaitijának, latinul Samogitianak. A lengyeleknek ez a Žmudž-fold. A történelem során bárhová is tartozott, mindig valamilyen önállóságot élvezett. A litván nép 1413-ban vette fel a kereszténységet. Žmudž-fold mindjárt önálló püspökséget kapott Vilniusztól7. Közigazgatásilag is megmaradt fejedelemségnek, a vele járó kiváltságokkal. A lengyel-litván állam 1795-ös megszűnte után ez a terület az orosz cári birodalom alá került. Ezután vált ez a lengyelek is lakta Žmudž-fold szó szerint litvánabbá a litvánnál, és a néprajzi érdeklődés előtt egzotikus tereppé. Ugyanis az orosz cári birodalommal szemben a katolikus vallásosság megnyilvánulásaival és tősgyökeres kultúrájával védte (arany) szabadságát. Žmudž úthálózatát egymástól alig pár méterre egymás után sorakozó keresztek szegélyezték,8 mikor kezdtek azokra felfigyelni, és írásban nevezetessé tenni. A Vilniuszban székelő, de Krakkóban publikáló Michal Brenstein már annyi adatot birtokolt, hogy a žmudž-i szabadban álló szakrális kisemlékeket tipizálta formai szempontok szerint. Az általa megkülönböztetett típusokhoz igazodtak később a lengyel kutatók, megfigyelők is. Brenstein szerint az alaptípushoz tartoznak a latin fakeresztek, amelyeknek végeit háromszögletű tető vagy nyeregtető szerkezet zárja, és a tetőcsúcsot kisméretű fa- vagy vaskereszt díszíti. Ezeket vélte Žmudž-foldôn a legkorábbiaknak. A következő típust már fejlettebbnek tartotta. Kétféle formájú építményből állították össze. Egy vagy kettő esetleg négy tartóoszlopból és a rá rögzített szekrényből, fadobozból. A szekrény alaprajza lehetett négy- vagy hatszögletes. Mindenképpen volt teteje, és hiányzott egyik oldalfala. Ebbe helyzeték a szentet ábrázoló szobrot. Ide tartoztak a Žmudž-foldôn gyakori, mindössze 2 méter magas, viszonylag alacsony tartóoszlopokon nyugvó faházak is, ahová rendszerint Jézus Krisztus életét, főleg szenvedését megjelenítő szobrokat vagy passióra emlékeztető tárgyakat raktak be. Michal Brenstein szerint ezek a szakrális kisemlékek valójában kiskápolnák, típusúkat el is nevezte valódi kiskápolnáknak (kapliczki wlašciwe). A harmadik tipusba tartozónak vélte a még összetettebb építményeket, amelyeknek berendezése is több elemből áll. Maga az építmény 1-2 m magasságú, szabályos ablakokkal, ajtóval ellátott házikó, aminek a belsejében oltárt képeztek ki. Az oltár mellé adománygyűjtő perselyt tettek. A hívő ember az oltár előtt bent a házikóban imádkozhatott. Ilyen kápolnákat különleges terméskövekre vagy nagy lombkoronájú öreg tölgyfa alá építették. Illetve — a nép elmondása szerint — közelükben ilyen képződmények voltak. Brenstein arra a következtetésre jutott, hogy ilyen típusú kápolnákat olyan helyen létesítettek, amit a nép saját hite szerint is szent helyként tisztelt, kultikus célból gyakorta felkeresett. Amikor már maga Brenstein végezte a felméréseket, az általa természeti vallásnak nevezett szertartások7 Jerzy Tyszkicwicz az egyik legnevezetesebb Žmudž-fildôii szolgáló lengyel püspök 1637-ben Gordy kisvárosban a lengyel Zebrzydowskai Kálvária mintájára felépítette a Žmudzka Kulwariát (Matuzas 2001, 84). 8 Itt kell megjegyezni, hogy Žmudž-földön található az a hires szent hely, melyet a litvánok Jurgaiciainek, lengyelül Gora Krzyžy (Kereszthegy), Swiçta Gora (Szenthegy), Gora Zamkowa (Várhcgy)-nck ismernek. Ez a „hegy” a valóságban egy kicsiny domborulat, de az oda zarándokotoknak nagyon fontos szent hely. Jelenleg megszámolhatatlan mennyiségű kereszt, szentet ábrázoló szobor fedi, rájuk aggatott olvasókkal. 14 stációból álló kercsztút vezet közelébe. 2000-ben felépített és megszentelt kolostorban szolgáló ferences szerzetesek gondozzák.A lengyel-litván szent hely viszontagságos történetéből ma már egyre gyakrabban esik szó (pl Motuzas 2004, 91-104). 52
