Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)

Tanulmányok - Bődi Erzsébet: A szabadban álló szakrális kisemlékek kutatása Lengyelországban. A 20. század első felében

A határozott és széleskörű társadalmi bázissal rendelkező lengyel katolikusságnak természetesen nagyon sok és sokféle külsőleg kiemelkedően látható ismérve van. Értékes templomokon, rendházakon kívül különleges élményt nyújtana az a felelet, amely arra a kérdésre válaszolna, hogy a lengyel országutak mentén és máshol is, falvakban, városokban kint a szabadban mennyi szakrális emlékhely ékesíti az épített környezetet illetve a domborzathoz illően simul bele a lengyel tájba.

A lengyelek életében a szabadban álló szakrális kisemlékeknek ugyanúgy megvan a maga rendeltetése, mint más egyházi épületnek. Természetesnek tartják, hogy hazájukban utak mentén, hídfőnél, források felett, a lombos fák koronái alatt, a faluba vezető és onnan kivezető utak mentén, a határ bizonyos pontjain stb. keresztek, kápolnák, szenteket ábrázoló szobrok állnak. Meg vannak győződve arról, hogy azoknak ott kell lenniük. Valaki valamiért azokat oda állította. Mindegyik tartozott vagy jelenleg is tartozik valakidhez. Ugyanakkor másoknak is felkínálják a keresztényi cselekedeteket. A falusi lengyelek el sem tudnák képzelni azt a helyzetet, hogy ezeket az objektumokat valamilyen okból elmozdítanák helyükről, pl. korhadás miatt múzeumban restaurálnák, s ott felállítanák a múlt emlékeként. Számukra ezek a szent helyek és ott álló szent emelvények nem lehetnek holt múzeumi tárgyak, mert azokat valamilyen okból odaállították, de ha nem is tudjuk az okát megfejteni, azt mindenki vallja, hogy magának Jézus Krisztusnak örök igéjét hirdetik a földön: ha látsz, gondolkodj el és fohászkodj.

A konkrét személyes érintettségen és egyben közösségi transzcendens világhoz való kapcsolatteremtésen túl a lengyel nép még a legegyszerűbb út menti keresztben is megérzi és tudatosan hirdeti azt a rendkívüli erőt, mely hite szerint fenntartja a lengyelséget az egyetemes világban, a világtörténelemben. Hogy ez a hit ilyen legyen, nagyon sok (jeles) ember cselekedett érette. Már régóta tudatosítják, hogy mit is érnek ezek a szabadban álló szakrális kisemlékek a lengyel nemzetnek, hogyan lehetnek tartós oszlopai országukat átölelő, egységbe fogó nemzeti tudatuknak.

Csak egy közismert példa a sok közül: II. János Pál pápa 1997. június 6-i Zakopanéi látogatásán a következőket mondta:

,/í keresztekről szóló tudomány, mely másoknak lehet, hogy’ badarság, nekünk maga az Isteni Erő. Nagyon jól tudták ezt maguk a podhaleiek is. Ugyanis, amikor a 19. század véget ért és megkezdődött az új, a jelenkori, az Önök apái a Giewont csúcsán felállítottak eg}’ keresztet. Ez a kereszt azóta is ott áll, kitartóan, némán, miközben a mi időnk legfőbb sokattudó tanújává vált. Ez a századfordulós kereszt Zakopane és Krakkó felé néz. Lehet, hogy még távolabbra is: Varsó és Gdansk irányába, végiglát hazánkon a Tátrától a Balti-tengerig. Az Önök elődei akarták így. Hogy eképpen kereszt uralja Lengyelországnak ezen szép táját. Az akarat valóra vált. Az Önök városa, Zakopane felépült, a dolgok természeténél fogva a kereszt lábánál; Zakopane város és vidéke, Podhale (Tátraalja) létezik és fejlődik a maga útján. Ezt fejezik ki a gondosan ápolt, szépen faragott útszéli kápolnák és keresztek. Jézus ott van Önök mellett hétköznapokon, dolguk végzésénél és hegyi vándorútjaikon egyaránt. * 2

3 http://www.Jezuci.krakow.pl(am)arc.; Az új (20.) évszázad küszöbén, 1900 decemberében a Zakopanéi egyházközösség egy 12 méteres fakeresztet állított a Tátra Giewont csúcsára, 1894 m magasan. Ezt a fakercsztct azonban a szélvihar egyhamar megrongálta. Helyére egy év múlva 15 m magas és vízszintben 1 ! m feszttávolságú

2 tonnás fémszerkezetű keresztet rögzítettek. A hozzávaló szerszámokat, alkatrészeket 500 ember hordta fel a csúcsra. Ez a fémkereszt ma is ott áll a Giewont csúcson. Erről a keresztről beszélt II. János Pál pápa 1997. június 6-án Zakopanéban, a nevezetes miséjén. L. még: Strauchmann 1992, 76.; Továbbá minden lengyel tudja, hogy Zakopane hogyan lett, hogyan fejlődött várossá, világhírű üdülőhellyé a 20. század elejétől.

50