Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Bődi Erzsébet: A szabadban álló szakrális kisemlékek kutatása Lengyelországban. A 20. század első felében
Acta Ethnologica Danubiana 8—9 (2007), Komárom—Komárno A szabadban álló szakrális kisemlékek kutatása Lengyelországban' (A 20. század első feléig) Bődi Erzsébet Lengyelországot jelenleg közel 39 millió ember lakja, 93-94%-uk katolikus (Hunyadi 1995, 287). Egy hazai egyházi felmérés szerint 2000-ben a lakosság 91%-a vallotta magáról, hogy istenhívó'. A lengyel nép s országa történetét jól ismerők nyomán bátran lehet állítani, hogy Lengyelországban a katolikus vallásnak szinte minden korszakban példaértékű volt nemzetmegtartó és nemzetmegújuló szerepe. Az első világháború előtt 123 évig háromféle idegen (orosz, porosz és osztrák uralmi) elnyomás alatt a lengyelséget egységben csak a katolikus egyház és általa irányított vallási lelkiségi mozgalmak őrizték. A katolikus egyház lépett fel a ruszifikáció és a német hatás ellen, de ha úgy ítélte meg, az osztrák római katolikus hatalmi rendelkezésekkel is szembefordult. A második világháború alatt a hazai katolikus egyház irányításával nem egyszer fegyvert fogva védték az egyszerű lengyelek az ártatlan emberek (köztük pl. a zsidók) életét. Mindennaposak voltak mentő akcióik. Rengeteg embert bújtattak és mentettek meg az éhínségtől, a tragikus haláltól. A háború sújtotta Európában már a harcok idején elismerően szóltak, s példaértékűnek tartották külföldiek is a lengyel katolikus egyház ellenálló mozgalmát. A világháborút követő szocialista államhatalom éveiben a lengyel katolikus egyház nem gyengült, hanem inkább megerősödött. Hiába mondta fel 1945-ben a konkordátumot Vatikánnal az akkori politikai hatalom, Stefan Wyszyňski kardinálissal, majd prímással az élen több egyházfő vállalt nyílt ellenszegülést az ateista ideológiával és gyakorlattal szemben1 2. Meggyőző magatartással, templomépítő mozgalmakkal a tartós keresztény alapot tovább szilárdították. Ez az alap olyannyira kiterjedt és megszilárdult, hogy az egész lengyel nemzettel éreztetni tudta a katolikus hit szükségszerű létjogosultságát, és biztosította a folyamatos vallásgyakorlást az egész 20. századon át. 1 A dolgozat szövege a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központja és a Sclye János Egyetem Tanárképző Kara által szervezett, Jelek a térben című konferencián hangzott el 2006. október 27-én Komáromban (vö. Liszka 2007b). A szerző az MTA-DE Néprajzi Tanszék Kutatócsoportjának munkatársa. Tanulmányát akadémiai és az OTKA T 049349 pályázat támogatásával készítette. 2 A szocialista lengyel állam 1948-tól nyílt harccal lépett fel az egyház ellen. Papokkal szemben perek sorozatát indította el. 1951-ben 900 egyházi személy volt börtönben. 1953-ban Stefan Wyszyňski bíborost letartóztatták. Erre nagy tiltakozás: non possumus (nem tehetjük) bontakozott ki. Ezt követően még történtek kísérletek a lengyel katolikus egyház intézményes leválasztására a Vatikántól. Több püspököt, papot és szerzetesek ezreit tartóztatták le. Betiltották lapjaikat arra hivatkozással, hogy megtagadták Sztálin dicséretét. A társadalom úgy reagált az egyházat ért támadásokra, hogy vallásosságával visszavonult a magánszférába, a családi és baráti körbe. A lengyelek katolikus vallásosságát oly annyira nem sikerült megtörni, hogy a hatalmon levő Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) a hatvanas, hetvenes években kénytelen volt belenyugodni és elfogadni a templomba járó vallásos párttagságot. Sőt az államhatalom is csatlakozott az 1000 templom építéséhez a kereszténység lengyel felvételének 1000. évfordulójára, 1966-ra (Arnold - Žychowski 1965, 209—227; Szokolay 1996, 203—227). 49
