Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Könyvismertetések, annotációk
Kolon, Menyhe, Nagyhind, Nyitracsehi, Nyitraegerszeg, Nyitragerencsér, Nyitrageszte, Nyitraszőlős, Nagycétény, Nagykér, Nemespann, Pográny, Tild, Vicsápapáti, Zsére. A kötet három fő fejezetre tagolódik: Az első' részben a szerző a nyelvföldrajz külföldi és egyetemes magyar története mellett bemutatja a nyelvatlaszok létrehozására tett eddigi kísérleteket, kezdeményezéseket. Megismertet bennünket e mostani Nyitra-vidéki nyelvatlasz születésének történetével is. A második fejezetben a Nyitra-vidéki nyelvjáráscsoportok részletes bemutatása következik: mind a magyar nyelvjárások rendszerében, mind pedig annak belső tagolódásait illetően. Terjedelmes alfejezetet szentel a Nyitra-vidéki nyelvjárások hangtani sajátosságainak bemutatására. A harmadik fejezetben a Nyitravidéket földrajzi, etnikai, néprajzi és vallási jellemzőivel, valamint a kutatópontok fő helytörténeti adataival ismerkedhetünk meg, minden egyes község külön-külön bemutatásával a kezdetektől napjainkig. A gazdag irodalomjegyzéket követő Függelékben találhatjuk a kérdező mondatokat, valamint kutatópontok/községek szerinti nyelvjárásgyűjtési adatokat (kutatópont, időpont, adatközlők és életkoruk, gyűjtők). A kötet legterjedelmesebb részét a térképlapok képezik. Az összefoglalás szlovák és francia nyelven olvasható. Sándor Annának köszönhetően egy úttörő jellegű mű született. Bízunk benne, hogy a szerzőnek lesz követője ebben a munkában, s a szlovákiai magyar nyelvterület további régióinak nyelvjárási atlaszai is megszületnek. Scharfe, Martin: Menschenwerk. Erkundungen über Kultur. Köln—Weimar-Wien: Böhlau 2002, 387 p. ISBN 3-412-14201-8 Liszka József Számos tudomány gyakorlatában (de még inkább az elméletében) újra és újra felbukkan a kultúra értelmezésének az igénye. Azt hiszem, nem járok túl messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy éppen ez a jelenség az (de minden bizonnyal az egyik olyan jelenség a kevés közül), amelyik a legtöbbet foglalkoztatta tudományos diszciplínák tucatjainak legjobbjait. Megszámlálhatatlan leírási kísérlet, definíció született gyakorlatilag az ókortól napjainkig. Ezek, hol egymást kiegészítik, egymásba simulnak, hol homlokegyenest más szemszögből, értelmezik azt a valóban nehezen megfogható valamit, amit nemes egyszerűséggel kultúrának mondunk. Ha az ember a legutóbbi években magyar, szlovák vagy cseh nyelven megjelent, a kultúra fogalmával, lényegével, eredetével foglalkozó, rendesen külföldi, tehát fordított munkákat csak felületesen is áttekinti, akkor — hogy csak néhány jellemzőt említsek - Ruth Benedict, T. S. Eliot, Jurij Lotman, Georg Simmel és Dan Sperber köteteit veheti kézbe. A kérdés iránti érdeklődés tehát jelentősnek mondható. Martin Scharfe a marburgi egyetem professzora mellesleg (illetve hát nem is annyira mellesleg!) Hermann Bausinger tanítványa, a tübingeni iskola tagja nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a kultúraértelmezéseket végigolvasva, azok tanulságait figyelembe véve megkísérelte a maga kultúraelméletét létrehozni. E több éves, egyetemi előadásokon és szemináriumokon (is) érlelt és tesztelt munka vaskos kötetben látott napvilágot. Scharfe tehát a klasszikusok tanulmányozásából indul ki. Mi a kultúra? — teszi fel a kérdést és megvizsgálja, részletesen elemzi, milyen válaszokkal kísérletezett Kari Popper és milyenekkel Sigmund Freud. Hogy vélekedett a kérdésről Friedrich Schiller és hogyan Immanuel Kant vagy Karl Max, illetve Friedrich Nietzsche. Ezekre a tapasztalatokra alapozva fejti ki saját elképzelését, amit egészen röviden tán úgy lehetne összefoglalni, hogy 256
