Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Közlemények - Schleicher Vera: Egy közép-európai életút: ami elbeszélhető és ami nem
sebb leányuk, Amália 12 esztendős korában halt meg szívbajban, kisebbik pedig az az Irma unokatestvérem, akinek beszéde a mai napig a családban legjellemzőbb módon őrizte meg azt a hajdani német-magyar beszédmódot. A Tomasits családban - akárcsak nálunk - állandóan váltott nyelven beszéltek - mindig azt a kifejezést használtuk, és azon a nyelven, ami az adott beszédhelyzetben a legjobban alkalmazhatónak tűnt. Voltaképpen fel sem tűnt, hogy két nyelven beszélünk: nővéremmel mindvégig, de még tanárainkkal is a polgári iskolában gyakorta előfordult, hogy németre s megint vissza magyarra fordult a beszéd. Ez is jól mutatja, hogy a Monarchia népei alapvetően békességben és nyugalomban éltek, és nem voltak nemzetiségi ellentétek. Ami azután történt, azért egyedül a politika felelős. A fordulat az első világháború vége volt. Egész addig egy kifejezetten szabad szellemű élet jellemezte a Monarchiát, de legalábbis Pozsonyt és Bécset. A kiegyezéssel mindenki jól járt, szabadon élhetett, ki milyen nyelven szólalt meg, úgy válaszoltak neki, akár alkalmazotti viszonyról, akár álláskereséséről, vagy hivatali ügyről volt szó. Meglátásom szerint, ha nem az történt volna, ami, akkor sem következett volna be az, amitől sokan annyira tartottak, hogy ti. sok magyar elnémetesedik, hanem éppen ellenkezőleg. Saját családunkon is láttam, hogy a magyarságnak mekkora asszimiláló ereje volt. Mihelyst valaki megtanult magyarul vagy csak egyszerűen magyar környezetbe került, lelkesen használta a nyelvet. Legszebb példája ennek ugye édesapám, aki a maga állandó hibáival, de kizárólag magyarul volt hajlandó szólni hozzánk. De itt volt a nagyapátok köpcsényi származású nagyanyja is, akit németül megszólalni nem hallottunk soha! Visszatérve az első világháború jelentette fordulóponthoz, közös volt a két Ehrenwerthlány, azaz Józsa (anyám) és Amália sorsában az is, hogy a háborút mindketten Felsőőrött vészelték át lányaikkal. (F. Tomasits-t is az elsők között hívták be, akárcsak apámat, bár akkoriban úgy tűnt, hamarosan leszerelhetnek. Hiszen Ferenc József is ezt ígérte...). Malcsi néni azonban ügyesebben járt el, mint mi: bezárta a lakását, és fizette tovább a lakbért, számítván arra, hogy bármikor visszatérhetnek Bécsbe. Édesanyám ezzel szemben kiürítette a lakást, a bútorokat felhordták a padlásra... O tehát nyitva hagyta a kérdést, hová is kerüljön a család a háború után. Bár a háború négy éve alatt nagyon sokat éheztünk, a négy gyerek élete igen vidáman zajlott. Mint említettem, mind a négyen a magyar katolikus iskolába jártunk. Aztán jött az összeomlás, Magyarország szétszabdalása, és a három Ehrenwerth gyerek három különböző ország állampolgára lett, anélkül, hogy átlépték volna a határt. A hivatalos rendelet úgy szólt, hogy a Monarchia minden katonája ott szereljen le, ahol született, “amilyen illetőségű”. Édesapám akkor az Elzász-Lotharingiai vonalon volt, onnan vergődött hetekig hazafelé Pozsonyba, de azt akkor már Bratislavának hívták. (Nem sebesült meg, de a négy évet folyamatosan lövészárkokban töltötte, és rengeteget éhezett. Mindössze kétszer kapott szabadságot. A fronton szerezte azt a szörnyű reumáját, ami azután halálig kínozta. Megőszülve tért haza, szótlan, halk szavú emberként, pedig előtte ugyanolyan hirtelen természete volt, mint az apjának. Mi, gyerekek szinte idegenkedve néztünk rá.) Szóval Pozsonyban szerelt le, de nem volt lakása, legidősebb nővére, Mária (Mici néni) fogadta be egy szoba-konyhás kis lakásába. Közben Burgenland is, Bécs is Ausztriához került, de apánk - mikor már lehetett - azt írta, hogy Pozsonyban, az ő szülővárosában akar letelepedni, tartozzék bármelyik országhoz. Nekünk viszont kérelmezni kellett, hogy engedjenek be a csehek. Ez sokkal tovább tartott, mint gondolni lehetett: a csehek rátették a kezüket a „szlovák fővárosra”, megszállták a Felvidéket - mi akkor hallottuk először a Bratislava nevet - és jó ideig sen217
