Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Liszka József: A cseregyerek-rendszerről - kissé másképpen
deutsche Zeitung összeállításában, többek között a fentiekre emlékeztető romániai adatokat hoz nyilvánosságra a 21. századi (!), ám régi hagyományokkal indokolt gyermek-rabszolgakereskedelemről 7 Ezek az adatok összességükben arra figyelmeztetnek bennünket, hogy korábbi prekoncepcióinkat félretéve, a közép-európai viszonyok között is figyeljünk oda az esetleges, ma mindenképpen negatívnak minősíthető mozgatórugókra — ha voltak ilyenek. Érdemes ezért ismét elővenni kárpát-medencei és a szomszédos területekről származó adatainkat, újraolvasni és -értelmezni őket. Nem kerülte-e el vajon valami a figyelmünket? Valóban egyöntetűen pozitív élményekről, kimenetekről tudósítanak, vagy csak a Jókai Mór meghatározta romantikus felfogás terelt bennünket egy előfeltevés-zsákutcába? Nagyon nehéz feladat ez persze, így utólag, hiszen maguk az egyes leírások szerzői is az említett idillikus képpel „megfertőzött” előfeltevéssel nyúltak a témához. A nem-magyarok tán kevéssé, mint a magyarok7 8. Nos, adataink újraolvasása, amennyiben megfelelően differenciálunk, s nem keverjük össze a cseregyerekrendszer intézményét a vendéggyerek fogalmával, illetve a nyelvtanulás érdekében végzett vendégmunka gyakorlatával, gyökeresen nem változik kép: a klaszszikus értelemben vett cseregyerek-rendszeren belül úgy tűnik, csakugyan minden familiáris keretek között zajlott, sokszor a szó szoros értelmében családi kötelékek szövődtek, s a következő generáció gyermekeit már valóban családon belül cserélte ki. Helmut Paul Fielhauer alsó-ausztriai kutatásai (egybehangzóan a mi kárpát-medencei adatainkkal) azt támasztják alá, hogy a cseregyerekrendszert elsősorban a tehetősebb gazdák, kereskedők, mesteremberek családjai praktizálták. Olyanok, akik cselédnek, szolgalegénynek morva vagy szlovák fiatalokat alkalmaztak, s hogy majdan azokkal kommunikálni tudjanak, ezért igyekeztek gyerekeiket ezekre a nyelvekre megtanítani (Fielhauer 1978). A komáromi id. Szinnyei József is hasonló indíttatásról számol be: „Végre rám került a sor és engem nem úgy, mint más komáromi gyereket német szóra adtak cserébe, hanem azt akarták, hogy először tótul tanuljak meg, mert így a háznál is majd hasznomat vehetik, ha a liptói deszkát, vagy csert áruló tutajos tótok megjelennek Komáromban és beállítanak hozzánk üzletük miatt, vagy ha bocskorra való bőrt akarnak venni...” (Szinnyei 1904) A cserét tehát konkrét gazdasági érdek hívta elő, a zökkenőmentes lebonyolítást pedig éppen az, hogy a gyerekek egy időben, kölcsönösen voltak kicserélve, így mindkét félnek érdekében állt, hogy jól bánjon a nála tartózkodó cseregyerekkel. Ezért legfeljebb szórványos panaszokkal találkozunk: egy, az alsó-ausztriai Herrnbaumgartenból származó adat szerint egy osztrák fiú egy szegényebb cseh családhoz került, ahol keményen kellett dolgoznia, miközben az osztrák családnál a cseh gyereknek igazán jó dolga volt (Fielhauer 1978, 122). Alapjában véve azonban nem tudunk sérelmekről, legföljebb az étkezési szokások zavarták a más táplálékhoz szokott jövevények gyomrát. Erre vonatkozóan számta7 Sklaverei im 21. Jahrhundert. Süddeutsche Zeitung 2004.5.11., 2. p. 8 A problémára Helmut Paul Fielhauer is felhívja a figyelmet: a valóságtól való egyre cró'teljescbb elszakadásra, a múlt megszépítésére, a szociális feszültségekkel kapcsolatos „feledékenységre” hívja föl a figyelmet, ami a 19. század vége óta a néprajzkutatókat jellemzi, s az adatközlők romantikus-nosztalgikus emlékezéseit gondolkodás nélkül átveszik (Fielhauer 1978, 135). 204
