Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)

Tanulmányok - Liszka József: A cseregyerek-rendszerről - kissé másképpen

tileg nagyon is összefügg. Előzményei a főúri rétegek azon középkori hagyományában keresendőek Európa szerte, amikor tehetős családok gyerekeiket jómodor és nyelvtanulás céljából idegen országokba küldték hosszabb-rövidebb időre. Az ottani költségeket természetesen a szülők állták. Egy másik korai formája az idegen földön való tanulásnak, amikor kereskedők, mesteremberek küldték fiaikat más országokba (nyelvi, szakmai) ismeretek, viselkedési normák elsajátítása végett, illetve az, amikor fiatalok külföldi egyetemeken végeztek tanulmányokat. Ez az alapvetően magasabb társadalmi körökben ismeretes gyakorlat fokozatosan az alsóbb néprétegek körében is teret nyert. Mivel ők nem tudták az ott tartózkodás költségeit megfizetni, alakult ki a cseregyerek intézménye, s a 19. század végére egész Európában Skandináviától kezdve, a brit szigeteken át, Itáliában és Közép-Európában is bevett gyakorlattá vált (vő. Gyr 1989, 195-198)4. Valamilyen (általában, de nem feltétlenül nyelvi) ismeretek elsajátítása érdekében gyerekeknek (csere vagy nem csere) útján történő, idegen környezetbe való küldése az Európán kívüli népek körében sem ismeretlen. Erre enged következtetni Bodrogi Tibor egy új-guineai adata:

„Uj-Guineában (...), ahol nagy a nyelvi tagoltság, az egymással [árujcserekapcsolatban álló falvak fiatal fiúgyermekeiket hosszabb időre elküldik a másik faluba. Itt a fiúk megtanulják a másik közösség nyelvét, és hazatérésük után nemcsak tolmácsként, de a csere során közvetítőként is működnek.”

(Bodrogi 1997, 223)

Az viszont, hogy a fent idézett jelenséget, jelenségcsoportot valóban egyértelműen pozitív megnyilvánulásként értelmezhetjük-e, kérdéses. A problémára Raymond Tallis nyomán, más szempontból vele is vitatkozva Vajda László hívta fel a figyelmet. Roger Sandall könyvének5 6 elemzése kapcsán olyan nyugat-afrikai adatokat mutatott be, amelyek szerint az ottani „cseregyerek-rendszer“, gyennekek „nevelési célzattal rokonokhoz, barátokhoz való küldése“ voltaképpen az egyébként hivatalosan ott is tiltott gyermekrabszolgaság intézményének a palástolására, titokban tartására szolgál (Vajda 2004, 223)f'. A Vajda által idézett példákat (s még továbbiakat!) Tallis ismertetésben is olvashatjuk, amely szintén Sandall nem kis vihart aratott munkája nyomán íródott. Tallis egy, Beninben 2001-ben nagy világbotrányt kiváltó esetre hívta fel a figyelmet: napvilágra került, hogy a nyugatafrikai országban gyerekek tíz- és százezreit küldik „pedagógiai célzattal” rokonokhoz, ismerősökhöz, miközben ott keményen dolgoztatják, kizsákmányolják őket. A hivatalos hatóságok megkísérelték bagatellizálni, és „ősi szokásokkal” magyarázni az esetet. Az ország külügyminisztere megjegyezte: „a mi kultúránkban úgy hisszük, hogy egy gyerek számára csak hasznos lehet, ha bizonyos időre egy nagybácsihoz, távolabbi baráthoz kerül cserébe” (Tallis 2002, 1024). Hasonló esetekről tudunk az 1940-es évek Európájából is: szlovák gyerekeket vittek nyelvtanulás céljából Tirolba és Voralbergbe, ahol marhapásztorként keményen megdolgoztatták őket (Fielhauer 1978, 135). A müncheni Süd-4 A cscrcgyerckck intézményét nem feltétlenül kell összekötnünk a nyelvtanulással, ahogy az iskolán kívüli nyelvtanulásnak sem egyetlen módja a cscrcgyerckrcndszcr. A németországi Hessenben a 19-20. század fordulója környékén például a más-más mezőgazdasági termelésre specializálódott falvak gazdái gyerekeiket, bizonyos gazdasági ismeretek elsajátítása végett hosszabb-rövidebb időre kicserélték (Siegfried Becker, Marburg szíves szóbeli közlése).

5 Sandall, Roger: The Culture Cult. Designer Tribalism and Other Essays. Boulder: Westiew Press 2001.

6 A kézirat lezárása után került a kezembe Vajda kritikájának magyar fordítása: Reflexiók Roger Sandall romantikus antropológia ellen írt könyvére. Tabula 9, 1. sz., 3-14. p.

203