Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Schriefer, Andreas: Szlovákok, németek és magyarok - Vita és kiegyezés a forradalom korában. Egy pillantás a Pressburger Zeitungra és mellékletére
vagy Magyarország közigazgatási felosztását oly módon rendezni, hogy az a nemzetiségeknek a lehető legelőnyösebb feltételeket nyújtsa. Tán a valószerű alternatívák hiányában, sokan egy erős, központi hatalmú Ausztriában látták a különböző népcsoportok biztonságának zálogát. Egy ez idő tájt megjelent brozsúrában azt kérdést boncolgatják, hogy vajon az új Ausztria német vagy orosz befolyás alatt állna-e. Egy erre reagáló írás egyértelműen amellett szól, hogy a Habsburg-dinasztia, de az ország összes nemzetének érdekében is szükséges egy erős Ausztria létrejötte: „a szláv népesség felismerte ezt a tényt, és fennmaradása érdekében minden eszközével emellett szállt síkba; a magyarokat mindvégig az önhittség vezérelte, így nem látták be ezt a szükségességet, noha nekik is ugyanúgy érdekük egy erős osztrák hatalom létrejötte, ha biztonságban akarják érezni nemzetüket az azt körbevevő ellenséges hangulatú népekkel. Minden előítéletektől mentes magyar felismerte már e tényt; és Németország számára is előnyös egy ilyen állam, hiszen helyzetének bebiztosításához igenis szüksége van egy olyan támaszra kelet felől, mint Ausztria.”37 A bécsi Favianus 1849. december 8-án megjelent cikkében szintén egy erős hatalmú Ausztria mellett szólal fel, ugyanakkor az ő elgondolásában ez a magyarok kárára jönne létre, mégpedig egy, a német kisebbséget erősen kiváltságossá tevő formában — amely tulajdonképpen ellentmond az újság addig hirdetett álláspontjával, javaslataival. Ez lenne a legjobb megoldás, a német lakosság teljesen önállósulna a magyarokkal szemben, mint az a szerbeknek és horvátoknak sikerült. Pozsony megyével például könynyen megeshetne, hogy azt az osztrák hercegség teljes egészében bekebelezi. Ez azt is jelentené aztán, hogy szélnek eresztenék a magyar hivatalnokokat, a kossuthista papokat és professzorokat. A szerző rögtön ezután az ötletért való rajongásának is hangot ad: „ha belegondolok, hogy az a sok szép hely, Pozsony, Nagyszombat, Sopron, Kismarton, Magyaróvár, Kőszeg, stb. minden magyar színezet nélkül, osztrák városokká lennének!” Ám a valóságban más a helyzet, írja továbbá, lúszen nem ritkán fordul elő a pozsonyi német iskolákban, hogy maguk a németek kisebbségben vannak, és „az idegenekhez” kell alkalmazkodniuk, nélkülözve ezáltal az anyanyelvi képzés előnyeit. A végén még igaz magyarokká nevelődnek át, fejezi ki félelmét Favianus. Viszont a magyarok közül sokan éppen azért érkeznek Pozsonyba, hogy ott a német nyelvet elsajátítsák, hiszen „hál' Istennek, még mindig sok-sok értelmes magyar van, aki belátja, hogy a német nyelv ismerete csakis előnyt jelenthet.” A szerző ezek után nagyobb tetterősségre, akarni vágyásra bíztatja a pozsonyiakat - hiszen városukban, a Mihály-kapun ékeskedő arkangyal sem hálósapkát, hanem harci sisakot visel, kezében pedig dárdát tart, mellyel a sárkány képében megjelenő sátánt küzdi le; ezzel a sárkánnyal harcol az osztrák nép már csaknem ezer éve. „Ébredjünk hát fel, embereljük meg magunkat, hiszen népünk így könnyen a sárkány áldozatául eshet! - Egyedül én vagyok pátosszal telve, viszont ez sem a helyes út, hiszen a pátoszkeltés éppen Kossuthék módszere. Tényszerűen szólva tehát: németek, mozduljatok, váljatok szíwel-lélekkel osztrákká!” Összességében megállapítható, hogy a szabadságharc befejezése után fokozott számban jelennek meg az efféle, a németeket önállósulásra buzdító írások. Ezek, az egyedülálló német szellemiséget dicsőítő hangok viszont javarészt kívülről, külföldről érkeztek. A Magyarországon élő németek nyilvánvalóan szintén a német kisebbség fejlődését tartották elsődleges céljuknak, ezt a törekvésüket azonban nem a többi nemzetiség rovására kívánták megvalósítani. Az 1849-es év elején megjelent írásokból viszont az is egyértelműen kitűnik, hogy fokozottan szóba került a magyarok rehabilitációja is, amely egy esetleges későbbi német fölény mellett jöhetne létre. Mindenesetre itt is nehezen állapítható meg, 37 1849. augusztus 7., 179. sz. 190
