Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Schriefer, Andreas: Szlovákok, németek és magyarok - Vita és kiegyezés a forradalom korában. Egy pillantás a Pressburger Zeitungra és mellékletére
a királyságon belül a magyar nyelv lett az uralkodó, a tömeg nyelve, a németek, szlávok és románok nem térhettek ki az elmagyarosodás elől: hiszen ki szereti, ha ki van rekesztve egy közösségből? Helyes dolog, hogy németek, szlávok és magyarok megtartották, megtarthatták nyelvüket, emellett viszont szívünk szabadságát nem tarthattuk meg: német gyermekeink Árpád fejedelemért lelkesednek, hogy Habsburg Rudolfot, Ausztria nagyságának megteremtőjét, Németország megmentőjét ünnepelnék, múltbeli vívmányainkra, hőstetteinkre pedig nem népünk büszkeségeiként emlékeznek, hanem azokat a magyar nemzet büszkeségeként emlegetik. A németek, szlovákok és románok szívét, lelkét ellopták, elidegenítették és magyarrá formálták. (,..)35 36 A három fő érv tehát, melyekkel Magyarország császári befolyás alatt levő területein az emberek korábbi magyarbarát beállítottságukat indokolták, a csábítás, a szükség és a taktika volt. A szlovákok közül is sokan hasonló okokra hivatkoztak. Egy, a „Nyitra megyéből” című rovatban közölt, 1849. szeptember 22-én megjelent írásban annak szerzője úgy számol be a szlovákokról, hogy azok „nagyon ügyes köpönyegforgatók, ha a szükség úgy hozta, megnyerők és készségesek tudtak lenni a magyar honvédekkel szemben, és tökéletesen meg tudták őket győzni, hogy hajlandóak őszintén pártjukat fogni.” Gyakran fordult elő, hogy az érkező honvédeket borral ajándékozták meg, viszont ha harcba lettek szólítva, sokszor inkább kereket oldottak, végső soron bevonulásukat kereskedelmük és iparuk is megsínylené, amúgy is mindenki a harcok mihamarabbi befejezésében bízott. A szlovákokról egyébiránt számos alkalommal mint eléggé könyörületes, engedékeny népről esett szó, egyébként politikai követeléseik terén is, erre később térünk ki. A szlovák nemesség túlnyomórészt a magyarok oldalán állt, népüket is állandó nyomás alatt tartották, akik viszont nagyrészt derekasan és csendben tartotta magát, ami miatt köszönet és elismerés jár nekik, olvashatjuk a lapból. Nem felháborító-e tán, hogy művelt emberektől lenéző és gúnyos szavakat hallani a szlovák nyelvet és népet illetően, ezt a népet illetően, amely a lehető leghiggadtabban viselte magát, s ezáltal lényegesen nagyobb politikai érettségéről adott tanújelet, mint ahogy azt pártfogói addig gondolták volna. (...)”“ A nemzetiségek együttélése a szabadságharc után A lapban számos alkalommal esett utalás arra, hogy a nemzetiségek együttélésének az egyenjogúság alapelvén kellene nyugodnia, miközben e ponton ismételten a márciusi alkotmány 5-ös paragrafusa szolgált hivatkozásul. A nemzetiségek mind a magyarok uralkodhatnékjának áldozatai, és ennek pedig véget kell vetni, olvasható az újságban. Az egyenjogúság a magyarok javát is szolgálná, ha azok előtte felhagynának radikális elképzeléseikkel, és ezentúl az kormányzatot támogatnák. A szlovákság reménykedik, hogy szélesebb körű íüggetlenséget ér el, ez viszont valószínűleg nem valósul meg. A bécsi kormány egyes feltételezések szerint egy látszólagos “egyenlőségre alapuló, valójában viszont egy neoabszolutista rendszer” (Schönfeld 2000, 55) kialakítására törekszik. Ezzel szemben az újságban ez idő tájt még optimizmus uralkodik a németek, szlávok, és közvetett módon a magyarok helyzetének előremozdulását tekintve. Az újság kifejezi elkötelezettségét az ügyben, tehát hogy a maga eszközeivel szintén harcba száll egyenjogúságért, illetve akár utólagos nyomás útján is kész az császár idevonatkozó ígéreteit azon számon kérni. Javaslatokat olvashatunk azt illetően, hogyan kellene az iskolarendszert - mindenekelőtt a kisebbségi iskolák kérdését -35 1X49. augusztus 4., 177. sz. 36 1849. október 30., 250. sz. 189
