Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Schriefer, Andreas: Szlovákok, németek és magyarok - Vita és kiegyezés a forradalom korában. Egy pillantás a Pressburger Zeitungra és mellékletére
egyértelműen magyarnak érzi magát. Egy 1848. szeptember 15-én, Pozsony, meg ne tántorodj! címmel megjelent cikk arról számol be, hogy a pozsonyi polgárság az utóbbi napokban meró'ben megváltoztatta hozzáállását az ügyben. „Belátta, hogy becsületes emberként nincs más választása, minthogy hátat fordítson a bécsi reakciónak, ennek a kígyófajzatnak, s hogy habár legyen az anyanyelve a német, mégis testben-lélekben, teljes erejéből magyarként harcoljon azért az országért, amely őt élteti, sőt szükség esetén akár meg is tudjon halni érte. (...) Ha az osztrák kormányzat arra a szerencsétlen elképzelésre építi terveit, hogy egy a magyarok ellen vívott csatában számíthat a német lakosság támogatására, nos ez esetben súlyos tévedésbe esik. Még nagyon sok idő telik el addig, míg az itteni németség megválik anyanyelvétől, tán nem is történik meg sohasem; ettől eltekintve azonban szívükben teljes mértékben magyarként éreznek, az osztrák nyomásnak pedig - mivel ennek hatását és jelentőségét mindenki másnál jobban érzik - esküdt ellenségei. A pozsonyiak ezen magyarként érző németek közt, becsületükre legyen mondva, az első sorokban harcolnak, s a ebbéli meggyőződésükben utolsó leheletükig tántoríthatatlanul harcolnak majd; ismerik kötelességüket, s ezt minden körülmény közt maradéktalanul teljesítik is. Hiszen egy egészséges, szabadelvű és szabad gondolkodású népről van szó, amely felismeri a kor jelentőségét, melyben él, és kész szabadságáért minden erejével, a végsőkig harcolni.” A magyar nemzeti öntudat tükröződése és a magyar nyelv helyzete a vizsgált időszakban A magyar nemzeti egység korabeli helyzetét tekintve értelemszerűen döntő szerepet játszik a magyar nyelv általános kezelése, helyzete, valamint a magyar nyelvpolitika is. A kérdés az volt, hogy egyáltalán, s ha igen, mennyiben szolgálhat a magyar nyelv egyfajta eszközül a nemzeti egység megteremtésére. Ez a probléma közvetlenül érintette az állam asszimilációs törekvéseit a nem magyar lakossággal szemben. Végső soron két nagyobb tábort különböztethetünk meg a kérdés kapcsán, amelyek szembenállása az újságban is egyértelműen megfigyelhető. Az egyik oldalon a felszólalásaiban Széchenyi és Majláth képviselte mérsékelt tábor állt, amely a nemzeti egység magját nem a nyelvi közösségben látták. Ok a szellem egyfajta asszimilációját képzelték el. Azt tartották, hogy a nem magyar ajkú népcsoportoknak nem kell megtagadniuk gyökereiket, sokkal inkább érzelmi szinten kellene a magyar közösséggel azonosulniuk. Elégnek tartották, ha a magyar nyelv a diplomácia hivatalos nyelve marad csupán. Széchenyi egy beszédében, melyről hírlapjában Neustadt is beszámol, a magyarosító törekvések kapcsán azt a nézetet vallotta, hogy a magyar kormány e téren alapvetően jog szerint cselekszik, ezáltal is népét és a nemzeti egységet egybentartva, viszont óv a túlságosan radikális eszközöktől és azok esetleges heves reakcióitól. Különösen érvényes ez Széchenyi szerint a magyar nyelv használatának kérdésében: sok helyen elvakultság uralkodik e tekintetben, és nem szabad a túlbuzgó magyarosító törekvéseknek engedni. Neustadt itt határozottan csatlakozik Széchenyi kijelentéseihez, szerinte az említett felszólalás szerinte „több szempontból is jelentős, emlékezetes beszéd22 23” volt2’. Ismertetése lezárásaként Neustadt a következőket írta a Pannónia 1843. január 31-i számában: a magyarok erős és elismert nemzetté semmi más, 22 Neustadt kommentárját a beszéd kiadása alkalmából (Ignaz Schaiba kiadójában, Pozsony) írta meg. 23 Pannónia, 1843. január 28., 12. sz. 181
