Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)

Tanulmányok - L. Juhász Ilona: A háború jelei

A német nemzetből sokan elhitték téziseit, és buzgón bekapcsolódtak azok realizálásába. Olyan háborút szított, amelyben mintegy 60 millió ember vesztette életét. Ez volt az embertelen fasiszta ideológia eredménye.

Tudatosítanunk kell, hogy ezt az ideológiát nemcsak a Német Birodalom vallotta, de más államok is csatlakoztak hozzá, akik ezekből a fegyveres hadjáratokból kellő nyereséget reméltek. Csatlakoztak (...) a szlovákok , hálából a kialakított vazallust államért, a magyarok a szlovák, a jugoszláv, a román területekért, a románok Moldávia területéért (...)

A szlovákok a fasizmussal szembeni ellenállásukat a Szlovák Nemzeti Felkeléssel bizonyították. A németekhez csak a szlovák állam kormánya, élén az elnökkel, és a magyarok hűek, akik még akkor a fasisztákkal voltak egy vonalban, amikor területüket már felszabadította a Vörös Hadsereg. (...)

Sajnos, a 21. században olyan problémák kerültek felszínre, amelyek megoldása érdekében az egyes vallások nevében is harcolnak. Ázsiában a moszlimok a hindukkal harcolnak, az utóbbi években pedig a moszlimok a keresztényekkel, ami nagyon veszélyessé kezd válni. Mindent meg kell tenni azért, hogy a demokrácia alapjelszava: Szabadság, egyenlőség, testvériség igazán mindenki számára érvényes legyen".

(Élet Diószegen 2006/3. sz., 8. p.)

Korcsmáros László: Magyar tölgy. Balladás történet egy sírhalomról

„...A várhosszúréti templomkert félreeső szegletében, szemben a mezőn túlról ide fehérlő krasznahorkai Andrássy-mauzóleummal egy frissen faragott kopjafán ez a név olvasható: NAGY FERENC honvéd, 1945. A sirhalom mellett egy ötvenes éveiben járó férfi álldogál (...) ifjabb Nagy Ferenccel, a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltár igazgatójával állok szemben, aki meghatóan szép történettel ajándékoz meg (...) Édesapám 1945. február 14-én halt meg (...) Aki a hírt hozta, csak annyit tudott, hogy Rozsnyó mellett, egy kis falu templomkertjében van eltemetve (...) Mintegy> tíz évvel ezelőtt, amikor a múzeumhoz kerültem, egy közös kiállításon megismerkedtem a rozsnyói Bányamúzeum dolgozóival, és akkor újra felötlött bennem, hogy meg kellene próbálni a felkutatását. Megkértem a rozsnyói kollégákat, segítsenek nekem ebben, de nem segítettek. Viszont ekkor már erős nyugtalanság vett rajtam erőt és elkezdtem leveleket irkálni a Vöröskeresztnek, a hadügyminisztériumba, meg a honvédelmi levéltárba. Még a rozsnyói városi tanácsnak is írtam, de válaszra se méltattak (...) Végül is kizárásos alapon megtudtam egy Ibos nevezetű tisztelendő úr leveléből, hogy Rozsnyó környékén egyedül Várhosszúrét templomkertjében találhatók sírok (...) így erősödött bennem a bizonyosság, amely Várhosszúrét polgármesterének, Soltész Sándornak a segítségével teljesedett be. Felkutatta azokat, akik annak idején a falu határában elesett magyar katonák elhantolásában segédkeztek, és megtalálta azt az embert, aki emlékezett rá, és meg is tudta mutatni, hol állt édesapám fejfája. így szereztem tökéletes bizonyosságot arról, hogy pontosan ezen a helyen van eltemetve édesapám. Halottak napján autóba ültünk, aggódván, miként fogja elviselni 72 esztendős szívbeteg édesanyám (...) Amikor pedig megérkeztünk, újabb meglepetés ért bennünket. A sírhalmon, a régi fejfa helyén egy művészien faragott kopjafát találtunk. Alkotóját is megismertük Ulman István helybéli fafaragó személyében, akinek nem tudom eléggé megköszönni az emberségét. Csak annyit tudok mondani, hogy ezt az embert — aki barátaival ugyanebben a templomkertben csodálatos emlékművet állított a többi, a második világháborúban elhunyt közel száz magyar honvéd tiszteletére — na-131