Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Hartinger, Walter: Kisemlékek az idő sodrában
A menet jellegzetesebb pontjain díszlövéseket adtak le, vagy éppen a fiatal leányokat és legényeket dobálták meg tarka bokrétákkal, pénzérmekkel, dióval, édességgel vagy cipóval, kenyérrel - ezzel is ünnepélyesen emlékezetükbe vésve az adott határvonal helyét. Olcsóbb megoldás volt, noha az esemény általa ugyanolyan szilárdan megmaradt a résztvevők emlékezetében, ha az érintett helyen nyaklevest osztottak, vagy éppen hajuknál fogva, tréfásan megcibálták a jelenlevőket. Az efféle (határjáró) menetek természetesen mindig a helyi kocsmában értek véget, ahol a tagok számára ingyen sört és bort mértek. A bajor területeken idővel kialakult az olyan tisztségviselők státusza, akiknek a feladatuk éppen a határok észben tartása volt. Ezek különféle jelzéseket helyeztek el a határvonalak mentén, melyeket szigorúan titokban tartottak, s amelyekről így csak nekik volt tudomásuk. Mindezek ellenére a határvonalak elleni vétségek mégis mindennaposak voltak: a köveket eltávolították, felszántották, vagy éppen áthelyezték, a határfákat kivágták. A lakosság körében az effajta vétség egészen súlyos csalásnak, rendbontásnak számított. Ezért egyes osztrák jogalkotók azt indítványozták, hogy az elfogott tetteseket a következőképpen büntessék: testüket ássák nyakig a földbe, majd fejüket ekevassal vágják le. Arról ugyan nincs tudomásunk, hogy efféle drákói büntetések valaha is ki lettek volna szabva, viszont a határjeleknek szentelt különös figyelemnek köszönhetően az egész német nyelvterületen elterjedt a jeleket elmozdító bűnösökről szóló monda: az illetőnek halála után, nyugtát nem lelve, hátán a súlyos kőtömbbel, addig kell azt cipelnie, s közben kérdeznie: „Hová tegyem ezt a követ?”, amíg valaki végül választ ad neki: ,,Ahonnan elvetted! ” A határjelek egykori nagy jelentőségét máig nehezen tudjuk teljes mértékig felbecsülni. Általuk lettek elkülönítve az uradalmak, közigazgatási kerületek, bírói joghatóságok, vámterületek, legelők, halászterületek, a parlag, a plébániák és zarándokutak egyaránt. Számtalan fából, kőből és fémből készült oszlop, tábla, kereszt lett így felállítva az írástudatlan lakosság tájékoztatására, a határvonalak létezését demonstrálva. Magántelkeken helyenként máig látható a ciroksöprű, mint elkerítő, figyelmeztető jel. A 19. században végbement pontos földmérés és kataszterezés után bizonyos jelzések feleslegessé váltak, s így nem lettek többé felújítva vagy újraállítva. Ott, ahol még ma is láthatók, a múlt életrevalóságáról tanúskodnak. Mivel sokuk kereszt fonnájú vagy más vallási szimbólum volt, mára már csupán szakrális üzenetük maradt fenn. Jogi vonatkozásaik sok esetben még feltárásra, tisztázásra szorulnak. Anyaghasználatuknak köszönhetően különösen hosszú életűek a Közép-Európa-szerte máig gyakran látható, vaskos kőkeresztek. Ritkán magasabbak egy méternél, és általában durva felületű, kevésbé megmunkált talapzattal állnak a földben. Ma már biztosra vehető, hogy rendeltetésük a halál körüli engeszteléssel, békéltetéssel volt kapcsolatban. A Constitutio Criminalis Carolina 1532-es kiadásáig ugyanis nem volt kötelező, hogy a per békebíró előtt folyjon le, így a felek egymás közt is kiegyezhettek. A 13. századtól kezdve, egyéb juttatások mellett (zarándoklat Rómába vagy Aachenbe, misézés a halottért, valamint pénz fizetése) viszonylag gyakran található a kiengesztelési szerződésben a kötelezettség egy kőkereszt állítására. Innen az engesztelési kereszt („Sühnenkreuz”) elnevezés. Akárcsak a többi megoldás, ezek is a halott lelki üdvét szolgálták, ezáltal is segítve az elhunytat, akinek a hirtelen halál esélyt sem adott a lelki felkészülésre. A tartós anyagból, gránitból vagy egyéb kőből készült kereszteknek tehát az volt a céljuk, hogy a halál helyén, vagy forgalmas helyeken az arra járókat imára buzdítsák. Német nyelvterületen mintegy 4000 ilyen kereszt maradt fenn, az állományt gazdag szakirodalom dokumentálja. Különféle spekulációk léteznek, melyek szerint a vizsgált ke12
