Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)

Tanulmányok - L. Juhász Ilona: A háború jelei

ség vendége, s hálával telve intett búcsút Nagyabonynak. Azzal a döntéssel, hogy édesapja földi maradványát nem kívánja kihantoltatni és Németországba vinni. A sírt a továbbiakban is az abonyiakra bízza, hiszen évtizedeken keresztül példaadó kegyelettel ápolták azt. “ (Csallóköz 2001. május 22. 3. p) Az Érsekújvár és Nyitra között található Nagykéren az óvodások is vittek virágot az is­meretlen katona sírjára: ,, Nagykéren egy eléggé elhagyatott helyen található a falu becsületes embereinek jóvoltából betonkereszttel ellátott sír táblával, melyen ez a szöveg olvasható: »Ha ismeretlen katona vagyok is, gondolj néha rám!« Ennek az ismeretlen katonának a sírjára vitték kicsi virágcsokraikat, és gníjtottak néhány gyertyát a magyar óvo­dások mindenszentek tiszteletére. Kis kezüket összetéve szép imádsággal köszön­ték meg az ismeretlennek, hogy föláldozta életét az emberiség szebb, boldogabb és békésebb jövőjéért. Ez a gyertyagyújtás maradandó és emlékezetes marad min­den gyermek számára. Mert amit a gyermek óvodás korában átél és tapasztal, az egész életén át elkíséri. Mali Katalin, Nagykér. " (Új Szó 1996. november 8., 2. p.) A gömöri Várhosszúrét katolikus templomának kertjébe körülbelül 130 katonát temettek a második világháborúban. Nyughelyüket egy közös háborús emlékmű jelöl, de néhány síremlékkel ellátott katonasír is található. A nyíregyházi néhai Nagy Ferenc sírját egy folk­­lorizmus-kopjafa jelöli. A második világháborúban elesett apa sírja után fia, a nyíregyhá­zi levéltár igazgatója hosszú ideig kutatott, míg végre megtalálta.,8 „A hozzátartozók már nem akarják, hogy Magyarországra kerüljenek Nagy Fe­renc földi maradványai. Úgy érzik, Várhosszúréten itthon van, rendes körülmé­nyek között. Ez mindenképpen a helyiek gondosságát dicséri. Ráadásul hálából a nyíregyházi levéltár-igazgató minden évben 60 ezer forint jutalmat ad a helybéli kisiskola legjobb tanulóinak. A többi három sírba temetett hozzátartozótól már rég semmi hír nincs. Ez­előtt harminc évvel voltak még magyarországi rokonok, ők készíttették a keresz­teket és a táblákat ( ...) A rokonok lassan elmaradtak. Nem tudni, vajon kivesz­tek-e Evek óta ezeken a sírokon is gyertyát gyújtanak a vár hosszúrétiek... ” — nyi­latkozta a polgármester az újságírónak 2003-ban (Új Szó 2003. május 7., 3. p.). Hosszúréten arra is van példa, hogy a katonasírok kapcsán új földrajzi név is keletkezett a határban: 38 38 Az erről szóló történetet lásd a mellékletben! 115

Next

/
Thumbnails
Contents