Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2005 - Acta Ethnologica Danubiana 7. (Dunaszerdahely-Komárno, 2005)

Krónika

„Krisztus-kereszt az erdőn...”

Bevezető gondolatok a Megszentelt emlékeink c. kiállítás képeihez Zentán*

E rendezvénysorozat mottójának gondolatait házigazdáink Ipolyi Arnold, nagyváradi római katolikus püspöktől kölcsönözték. Engedjék most meg nekem, hogy - első pillantásra tán meglepő módon - egy kálvinistát idézzek a zentai katolikus (!) szakrális kisemlékeket bemutató kiállítás bevezetéseként. Ady Endréről van szó, aki esetében általában persze éppen úgy nem az a fontos, hogy kálvinista volt, mint ahogy Ipolyi Arnold esetében sem az, hogy római katolikus...

Havas Krisztus-kereszt az erdőn Holdas, nagy, téli éjszakában:

Régi emlék. Csörgős szánkóval Valamikor én arra jártam Holdas, nagy, téli éjszakában.

Az apám még vidám legény volt.

Dalolt, hogyha keresztre nézett,

Én meg az apám fia voltam,

Ki unta a faragott képet S dalolt, hogyha keresztre nézett.

Két nyakas, magyar kálvinista,

Miként az Idő, úgy röpültünk,

Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,

Egymás mellett dalolva ültünk S miként az Idő, úgy röpültünk.

Húsz éve elmúlt s gondolatban Ott röpül a szánom az éjben S amit akkor elmulasztottam,

Megemelem kalapom mélyen.

Ott röpül a szánom az éjben.

Kevesen tudják (vagy inkább: kevéssé tudatosítjuk), hogy a kereszténység első évszázadaiban került mindenféle alakos, képi ábrázolást, hogy ezzel is megkülönböztesse magát a pogány vallásoktól, azok bálványimádásától. Voltaképpen először a 787-ben zajlott niceai zsinat határozata értelmében szentesítették a képek tiszteletét, azzal a szigorú kikötéssel, hogy nem a konkrét képet, hanem azon keresztül az ábrázolt személyt (akkor még elsősorban Jézust és Máriát) tisztelik: „A képnek adott tisztelet ugyanis annak mintaképére száll át; és aki hódol a kép előtt, az azon ábrázolt személynek hódol". A képtiszteletnek és képrombolásoknak hosszú a története, ezzel most hadd ne foglalkozzam részletesen (csak zárójelben hivatkozom egy másik dátumra, mégpedig a tridenti zsinat 1563-as határozatára, amely voltaképpen az előbb idézetteket erősítette meg). Tény, hogy a protestantizmus alapvetően elutasított mindenféle képi ábrázolást (pontosabban: a protestantizmus egyes ágai különbözőképpen reagáltak ezekre). A kálvinizmus volt a legkövetkezetesebb a képtelenségben, s ezért is megle* Elhangzott a Zentai Városi Múzeumban 2004. december 17-én.

244