Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)

Tanulmányok - Seifert, Manfred: Farsangi perec, húsvéti tojás, bor. A kereszténység hatása a közép-európai táplálkozási kultúrára

rituális formája, ahogy a Jézus vacsorájának utólagos végrehajtása és az asztali ima során megvalósult. A villa kései, csak a 16. századtól kezdődő népszerüsödésében szerepe volt az egyháznak is, mivel a klérus képviselői elutasították azt az ördög háromágú szigonyával való hasonlósága miatt.

2. 1. A hús

Bizonyos élelmiszerek fogyasztásával kapcsolatos vallási tiltásokat és megszorításokat csak példaszerűen szeretnék a továbbiakban tárgyalni. Ezek a kereszténységben főleg a húsra koncentrálódnak. Jellemző, hogy a kereszténység nem vette át az Otestamentum ételre vonatkozó minden parancsolatát. Ott tudniillik számos állat fogyasztása tiltva volt: minden emlős, amennyiben azok nem kérődzők vagy párosujjúak, minden vízi állat, amelyeknek nincsenek uszonyaik és pikkelyeik, továbbá némely madárfajok is (Lev 11, 3-6). Ismert, hogy ez a tiltás elsősorban a disznóhúsra vonatkozott, amit a Korán az iszlám vallásban is megtilt (Korán 16. Sure 115-116). Ezt a lévita étkezési tabut követik még ma is az ortodox zsidók; és bizonyos fokig a keleti egyházakban is tért hódított (Arbesmann 1969a). Az Otestamentum könyveiben, a Genezisben és a Léviták Könyvében ezen kívül megtiltották a vér fogyasztását is (Ter 9, 2^k; Lev 3, 17).

Jézus tüntetőén megszegi ezt a tilalmat, amikor az utolsó vacsora folyamán tanítványait felszólítja arra, hogy kenyér és bor formájában vegyék magukhoz vérét és testét. Ugyanakkor az újtestamentumi időkben a vér-, étel- és ital formájában bemutatott áldozat is elveszíti gyógyító jelentőségét. A kereszténységben a Krisztus odaadása a kereszten és annak elfogadása a feltámadásban az egyedüli áldozat, ami az összes emberi áldozati kísérletet magába foglalja (Pans 1996). Az ókeresztény egyház ezért nem ismer semmilyen áldozati kultuszt. Éppen ezért figyelemre méltó, hogy a vacsoráról szóló beszámolók az áldozati terminológiát használják, és dogmatörténetileg a vacsora a kezdetektől fogva az áldozati étkezés jellegét őrzi (Schimmel 1977).

Az előbb említett ételtilalmak egyedüli kézzel fogható - de tartalmilag homályos folytatását - a Kr. u. 49. körül, Jeruzsálemben tartott úgynevezett apostoli zsinat határozataiban találjuk meg, ahol az Antiochia környéki pogányból lett keresztényektől Jákob kikötéseit/záradékait követelik, miszerint tartózkodjanak a bálványáldozatok ételeitől, tőképp a hústól (azon belül is a megfojtott állat húsától) és a vértől (Arbesmann 1969, 484; Schäfer 1950). Ezek az előírások részben egészen az 5. századig hatottak, majd a 6. illetve 7. századtól kezdve az írskót szerzetesek körében bukkantak fel ismét hasonló ételtilalmak. Ezek viszont nem játszottak jelentősebb szerepet Közép-Európában.

Tartósan kihatott ellenben a táplálkozási kultúrára, hogy az Újtestamentum a „hús” fogalmát összefüggésbe hozta a bűnnel, miközben az ember gyengeségét és tehetetlenségét fejezte ki vele, továbbá azt. hogy képtelen saját erőből megszabadulni a bűntől. Ez vezetett ahhoz a nép körében elterjedt felfogáshoz, miszerint a hús élvezete a bűnök és a gonosz démonok forrása, és ezért a hús fogyasztása elvileg tisztátalan és bűnös. Az ilyen túlkapásokkal szemben az egyház már a brágai zsinaton, 563-ban fellépett (Eckstein 1930,1608).

2.2 A böjt szabályozása

A kereszténységben a táplálkozási gyakorlatnak az ótestamentumi ételtörvényekkel szándékolt megszorítása befolyásolta a böjt szabályozását is. Míg azonban az ételtörvényekben az egyes, meghatározott ételfajták a döntőek, addig a böjttel kapcsolatos előírásokban az evés aktusára kerül a hangsúly. Böjt alatt általánosan evéstől és ivástól, mint olyantól való tartóz26