Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)

Krónika

gyelhettem meg Münchenben két prágai autóbusz kirándulócsoportját, amint egy parkolóban békésen fogyasztották az uzsonnájukat. Feleségemnek és nekem földbe gyökerezett a lábunk és úgy néztük ezeket az embereket, mintha más világból jöttek volna. Mint tudjuk, azóta sokminden megváltozott. Még ha a rendszerváltás Csehszlovákiában és Magyarországon sokáig váratott is magára, a határ minden évvel kevésbé tűnt veszélyesnek és egyre jobban átjárhatóvá vált.

Abban az időben, amikor 1980-ban az új Passaui Egyetem Néprajz Tanszékére hívtak, a kelet-nyugati feszültségek már enyhültek, és a megváltozott körülmények kedveztek az újabb kapcsolatok kialakításának is. Ezt magának a városnak a kedvező fekvése is elősegítette: itt található például boldog Gizella sírja, amelyen már akkoriban magyar nemzeti színű szalagokkal örökzöld koszorúkat, kis zászlókat láthattunk. Egy utcával arrébb volt, és még mindig van egy magyar hentes, aki szalámit és kolbászt árult, és még mindig árul. A hajdani Csehországgal kapcsolatban nálunk lépten-nyomon az „Arany Osvény“-re emlékeztetnek, melynek létezését Passauban mindenütt szánton tartják. Engem ez arra ösztönzött, hogy kapcsolatokat keressek ezekkel a földrajzilag és történetileg is oly közeli országokkal. Ennek a kapcsolatteremtő kísérletnek az egyik legfontosabb eredménye a nemzetközi összetételű Kerámiakutató Munkacsoport létrehozása volt, amelynek székhelye egy Passau melletti régi fazekastelepülésen, Obernzellben található.

Többek között ennek köszönhetően is kerültem személyes kapcsolatba František Kalesnývel, Georg Duma-val, Kresz Máriával, Hofer Tamással és még másokkal, akiket előadásokra hívhattam Passauba, vagy tanulmányt küldtek a „Passaui történelmi, művészeti és néprajzi évkönyv" alcímű kiadványsorozatunkba (Osthairische Grenzmarken). Ez bátorított fel további saját kutatásokra, kerékpártúrák szervezésére, kezdetben a családommal, majd diákjaimmal is. Ily módon két tapasztalatot szerezhettünk: az első - számunkra rendkívül örvendetes: az ember Csehszlovákiában és Magyarországon majdnem mindenütt meg tudta értetni magát; az idegenben való tehetetlenségtől való félelem, hogy a cseh, szlovák, magyar vagy az orosz nyelvet nem bírjuk, alaptalan volt. Mindenütt voltak idősebb emberek, akikkel lehetett németül beszélni. Mindenesetre a szakmabeliek, kollégák nagy része beszélt németül.

A második tapasztalat, amelyet akkor szereztünk, az volt, hogy a legtöbb beszélgetőpartnerünk, főleg a fiatalok, kimondottan féltek a Nyugattól. Ezzel nem számoltunk. A „nyugatsokk"-ról, mellyel több barátjuk ausztriai és németországi látogatásból visszatért, úgy beszéltek, mint egy betegségről. Annak ellenére, hogy megvolt a lehetőségük egy nyugati úthoz, nem tartották képesnek magukat erre a lépésre, inkább vártak egy vagy két évet.

Hála Istennek voltak már akkor is emberek Csehszlovákiában vagy Magyarországon, akiknek nem féltek a Nyugattal való érintkezéstől, a személyes kapcsolatoktól. A Lukács-család Székesfehérvárról vagy a Liszka-család Komáromból és persze még sokan mások... Megragadták a külföldi tanulmányutak lehetőségeit, amelyeket az Alexander von Humboldt Alapítvány, a Német Akadémiai Csereszolgálat (DAAD), vagy más alapítványok ajánlottak fel. Ezáltal már a „bársonyos forradalom" előtt kialakultak tudományos kapcsolatok, amelyek az 1989 utáni években még jobban kibontakozhattak. Azóta elmélyült a passaui néprajzi tanszék és Csehország, Magyarország, valamint az újonnan alakult Szlovákia kutatói és intézetei közötti együttműködés. Ľubomír Tyllner a Cseh Tudományos Akadémiától két szemeszteren keresztül a Passaui Egyetemen tanított, Tomáš Spurný megbízásunkból a régi észak-csehországi (német) népzene kutatásával foglalkozott, és eredményeit a passaui néprajzi tanszék kiadványsorozatában közzé is tette. Legutóbb Liszka József családjával együtt töltött több hónapot Passauban, hogy befejezze azt a könyvét, amelyet ma mutatunk be először a nyilvánosság előtt. Fiuk, a kis Józsi papírból, papírmaséból, rétegelt falemezből készült „müalkotásai-221