Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)
Krónika
val” ugyanúgy jelen van a tanszéken, mint ahogy Liszkáné Juhász Ilona süteményeivel és somlói galuskájával emlékezetünkben maradt. A Liszka családdal való kapcsolat és Liszka József munkáival való ismerkedés során az utóbbi években én magam is rengeteget tanultam. Megfigyelhettem, milyen játszi könnyedséggel hidalják át a gyermekek — mint például Józsi - a nyelvi határokat. Egy közös nyelven való megértés bizonyára az emberek békés együttélésének a feltétele. Annak hatásos módját bizonyították be olyan gyermekek, mint Józsi, hogy egy idegen nyelvet gyermekkorban különösebb költségek nélkül, egyszerű emberi érintkezés, közös játékok, és együttélés során el lehet sajátítani. Azt, hogy ezt céltudatosan elő lehet segíteni, bizonyítja Liszka József publikációjának azon fejezete, amely a Magyarországon és a volt Csehszlovákiában is honos cseregyermek-rendszerről szól. Generációkon keresztül a különböző etnikai csoportokhoz tartozó családok, gyerekeiknek bizonyos időszakra történő kölcsönös „kicserélésével” érték el, hogy a gyerekek megtanulták nemcsak a másik nép nyelvét, de megismerték annak kultúráját, szokásait is. A kapcsolatteremtő képességnek ez a példája a másokkal, az idegenekkel való érintkezés modellértékű megvalósulása lehet. A kiadvány összességében egy olyan elmúlt multikulturális világot mutat be, amelyben a nyelvi-nemzeti hovatartozás nem az elsődleges és legfontosabb rendezőelv volt. Úgy gondolom, hogy az olyan típusú kiadványok mint ez, fontosak egy olyan korban, amikor a világ több részére az elidegenedéstől, kirekesztésről való félelem nyomja rá a bélyegét. Gratulálok a szerzőnek ezen fontos mű elkészítéséhez, és kívánok neki érdeklődő, fogékony és - mértékkel - kritikus olvasókat. ( Végit Annamária fordítása) L. Juhász Ilona: Rudiul. 1. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században c. kötetét Vcrcbélyi Kincső, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Folklore Tanszékének munkatársa mutatta be 2003. október 3 1-én: Tisztelt jelenlévők, Hölgyeim és Uraim! A Fórum Társadalomtudományi Intézet komáromi Etnológiai Központja kiadványsorozatának, a Lokális és regionális monográfiák második kötetében L. Juhász Ilona Rudná I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században címmel csaknem három és félszáz oldalas monográfiát tett közzé. A kötethez Ujváry Zoltán, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Intézetének nyugalmazott professzora írt bevezetőt. Ami a témát illeti, azt mondhatjuk, hogy amióta a magyar folklorisztikai kutatás elindult - körülbelül tehát a XIX. század eleje-közepe óta -, a halállal kapcsolatos szokások az érdeklődés homlokterében állnak. A megközelítések szempontjai persze változtak: hol a feldolgozott témák lokális meghatározottsága került előtérbe, vagy egy részkérdés elmélyült kifejtése volt a fontos. Mindezekre bőven van példa a szakirodalomban. Ipolyi Arnold és utána Róheim Géza is a lélekhit összefüggésében foglalkozott a temetkezési szokásokkal. Később K. Kovács László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése című ( 1944) munkájában a téma iránt érdeklődők számára olyan klasszikus példát teremtett, melynek a hatása máig érezhető. A hetvenes években Kunt Ernő, fiatalon elhalt kollégánk életművének tengelyében álltak a halállal kapcsolatos kutatások. Nem győzzük sorolni az irodalmat - itt csak utalunk néhány fontosabb és érdekesebb mozzanattal foglalkozó munkára. Felföldi László írt a nyolcvanas években a halotti táncokról, a népzene kutatói pedig többször is foglalkoztak a siratókkal. Halotti búcsúz-222
