Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)

Könyvismertetések

adás kapcsán elvégezze. Ha erre sor kerülne, akkor egy áttekintésben tanulságos lenne a szomszédos népek népi kultúráival is összevetni az itt bemutatott jelenségeket. Balassa Iván-László Emöki; szerk.: László Gyula (1910-1998) emlékkönyv. Budapest: Piiski Kiadó 2001, 384 p„ ill. Liszka József A Móra Ferenc utáni régészeti néprajz magyar (vagy néprajzi régészet?) igazán komoly, tu­dós megalapítója és hosszú évtizedeken át zászlóvivője, régészgenerációk tanítómestere, László Gyula 2000-ben lett volna kilencven esztendős. Ez a kerek (?) évforduló szolgáltatott ürügyet barátoknak, pályatársaknak, tanítványoknak, hogy emlékezzenek a mesterre. A mun­ka alapötletét Balassa Iván a régi barát az 1960-as évek elejétől dédelgette: egy életrajzi átte­kintést kívánt írni László Gyuláról, akivel még 1940-ben Kolozsvárott ismerkedett meg. Ezért rendszeres levélbeli „beszélgetésekben" állapodtak meg, amelyben László Gyula életéről, az őt foglalkoztató szakmai és szellemi kérdésekékről vallott a jóbarátnak. Ezek a levelek lettek aztán e kötet, László Gyula életútja című testes fejezetének alapjai. Ezt követi annak a kijevi naplónak a töredéke, amelyet maga László Gyula vezetett, amikor 1941-ben, Fettich Nándor társaságában (kalandos és 1989 előtt nem publikus „jelmezben" és körülmények között) mód­ja nyílott Kijevben az ottani múzeumok (többek között, de inkább mellesleg) magyar vonat­kozású régészeti anyagát is tanulmányozni. A következő fejezetben Fodor István László Gyu­lát, a régészt mutatja be terjedelmes értekezésében. Azt hiszem, kevese(bbe)n tudják, hogy László Gyula lelkes, érző és tehetséges képzőművész is volt. A rajzkészsége az 1950-es évek­ben megélhetési lehetőséget nyújtott néki és családjának, később kikapcsolódást, felüdülést munkájából. Magam is jártam műtermében, s ma is előttem van az az átszellemültség, ami át­hatotta, ha rajzról, festészetről beszélt, ha rajzait, festményeit mutogatta. A művészt prezen­táló részfejezetben maga László Gyula vall ars poeticájáról, illetve kortársak (Borsos Miklós­tól Nagy Lászlón keresztül Juhász Ferenccel bezárólag) vallanak László Gyula művészetéről. Végezetül barátok, tanítványok, kortársak (Veres Péterrel kezdve Nemeskiirty Istvánon át Benkö Samuval bezárólag) szólnak a mesterről, barátról. A kötetet László Gyula irodalmi munkásságát számbavevő bibliográfia zárja László Emőke és B. Horváth Jolán összeállításá­ban. A színes képmellékletben László Gyula festményeinek Móser Zoltán által készített rep­rodukcióit csodálhatja meg az olvasó. Az egész kötetet Balassa Iván „hozta össze" és szer­kesztette a Mester leánya, László Emőke segedelmével. Végezetül egy félig-meddig személyes jellegű megjegyzés. A hetvenes évek második fe­lében e sorok írójának is megadatott László Gyula egyetemi előadásait hallgatni, óráin (s még inkább vizsgáin) rengeteget tanulni: szakmát és emberséget egyaránt. Emberi-tudósi hitvallá­sát ma is (sőt: ma talán még inkább!) egyetemen kellene oktatni. Amikor 1975-ben Fodor Ist­vánnak ajándékozta fiatalkori jegyzeteit (emlékszem, ezt annak idején előadásain is emleget­te), a kísérőlevélben például az alábbiakat írta: ..Mivel pedig a tiszta szándék a fontos - az adatok annyira lazán kapcsolódnak, hogy egymással ellentétes vélemények is formálódhatnak belőlük - nem hogy ellenségemnek tekinteném, aki velem ellenkezőt mond. hanem munkatár­samnak. hiszen együtt kell megvitassuk, hogy melyik megoldás a valószerűhb (mert csak er­ről van szó. bizonyosságról - sajnos - nem). " Majd néhány sorral odébb:.....az lenne a bán­tó. hogy .az öregre való tekintettel' elnézők lennének irányomban. Ez nem kor és keresztlevél kérdése, hanem ti tudományos etikáé, s aki ilyen dolgok miatt megbántódik. az gyenge ember... " Jó lenne, ha László Gyula mai, feltétlen hívei is olvasnák (és megértenék!) e soro­kat. .. 146

Next

/
Thumbnails
Contents