Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)

Tanulmányok - L. Juhász Ilona: Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein és az út menti haláljeleken

a távolban pénzt kereső kedvesnek, vőlegénynek vagy férjnek küldtek el. Ennek a gyakorlatnak köszönhetően, ha netán valamelyik fiatal lány, a feleség, vagy pedig valamelyik gyermek hunyt el, ezeket a felvételeket (vagy ezek felnagyított, esetleg részben retusált részét) használták fel, ha történetesen így is meg akarták örökíteni a síremléken az elhunyt emlékét.

A fényképészet fejlődésével a fényképezkedési szokások is megváltoztak, egyre elérhetőbbé vált az átlagemberek számára is, gyakoribbá vált a portrékészítés. Ebben jelentős szerepük volt a vándorfényképészeknek is. Azt a tényt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a különféle igazolványokhoz is szükség volt fényképre. Ha tragikus haláleset következett be, már volt miből válogatni, azt a fényképet választhatták ki, amely számukra a legkedvesebb volt, s szerintük a legjobban tükrözte vissza az elhunyt személyiségét. A fényképek általános elterjedése a háztartásokban maga után vonta azt is, hogy a fiatalok képmásai mellett egyre több idősebb ember és kisgyerek portréja is megjelenik a síremlékeken. Mára a fiatalabb és idősebb korosztályt ábrázoló fényképes sírok közötti aránybeli különbségek kiegyenlítődtek. Ebben a vonatkozásban azonban meg kell említenünk azt a gyakorlatot is, miszerint a falusi iskolák tanítványait az iskolai év végén a városból külön erre a célra hívott, vagy saját maga ajánlkozott fényképész örökítette meg. Hogy jobb üzletet üthessen nyélbe, portrékat is készített a helybeliekről. Ezt a szolgáltatást elsősorban az idősebbek vették igénybe, mivel időt és fáradságot is megtakaríthattak ezáltal, hogy nem kellett emiatt a városba utazniuk. Ez a gyakorlat falusi viszonylatban még az 1950-es években, sőt néhány helyen a hatvanas évek legelején is ismert volt.

Családi vagy egyéni fényképeket általában valamilyen fontos esemény, elsősorban az emberélet különböző fordulóinak, megörökítése céljából készíttettek, készítenek az emberek. A mai gyakorlattal ellentétben a 20. század első felében a falvakban nem volt szokásban a csecsemő fényképezése, a városban is inkább az anyával készült műtermi fényképek voltak használatosak. Falusi asszonyok csupán akkor készíttetek ilyet, ha a kisgyerek a férj távollétében jött a világra, s az még hosszabb ideig nem is jöhetett haza. A nagyobb gyerekek életében elsősorban a bérmálás vagy a konfirmáció számított az első legfontosabb eseménynek, amelynek megörökítését a szülők fontosnak tartották. Ebből adódóan gyakori a gyerekek síremlékein az ilyen jellegű egész alakos ábrázolás, vagy pedig az ebből készült, kivágott, esetleg felnagyított arckép. A fényképezés elterjedésével a kisebb gyerekekről is egyre gyakrabban készíttettek felvételeket, ezeknél elsősorban az egész alakosak dominálnak. Leginkább valamilyen ünnepi alkalomból készült fényképekről van szó (pl. elsőáldozás, születésnap, karácsony, néhány esetben valamilyen műsorban való fellépés kapcsán stb.).

A csecsemők síremlékein látható fényképek eltérnek a többi korosztályétól. Az ő síremlékükre sok esetben a róluk ravatalon készített fényképek kerülnek fel. Ennek egyszerű a magyarázata: a csecsemőkről ebben az életkorban a 20. század első két harmadában életükben csak nagyon ritkán készültek fotók, mivel a fényképezőgép még nem volt általános tartozéka egy háztartásnak. Mivel tehát más fénykép nem volt a háznál, a ravatalon örökítették meg elhunyt gyermeküket, hogy azután is láthassák őt, ha eltemették, maradjon valamilyen emlék az arcvonásairól is.

Nagyon kevés példa van arra, hogy már nagyobb gyermek síremlékére is ravatalon készült fénykép kerüljön. Az ilyen ritka kivételek egyike például az a krasznahorkaváraljai temetőben található síremlék, amelyen egy 1960-ban elhunyt ötéves cigány kisfiút láthatunk viszont egy ravatalon készült fényképen. A fényképezőgép általános elterjedésével a síremlékeken fokozatosan elmaradtak az ilyen ábrázolások. Kutatásaim során nagyobb gyerekek vagy felnőttek ravatalon készült fényképével - egyetlen kivételtől eltekintve - az általam vizsgált területen nem találkoztam. Ezt a kivételes esetet egy gömöri település, Süvete temetőjében sikerült dokumentálnom, ahol egy 1927-ben elhunyt 18 éves hajadon síremlékének alsó részé-