Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2002 - Acta Ethnologica Danubiana 4. (Dunaszerdahely-Komárno, 2002)
In Memoriam
nemcsak megismerni, magyarországi kutatók által feltárni kell és érdemes, hanem helyileg is ki kell nevelni olyan szakembereket, akik az adott országban élve, a magyarokkal együtt élő más etnikumok (románok, szlovákok, szerbek, horvátok stb.) nyelvét, népi kultúráját is ismerve tárják fel a kisebbségi magyar népcsoportok népi kultúráját. Ennek érdekében oroszlánrészt vállalt az eddigi kutatási eredmények számbavételét szorgalmazó tudományos tanácskozások, szimpóziumok, továbbképző tanfolyamok megszervezésében. Már 1972-ben beszámolt a Magyar Néprajzi Társaság folyóiratában, az Elhnographia-ban a szlovákiai magyarok néprajzi kutatásának akkori helyzetéről, majd Ujváry Zoltánnal közösen 1989-ben megszervezte az első Néprajzi Szemináriumot Békésen, amelynek célkitűzése éppen a kisebbségi sorban élő magyar néprajzkutatók továbbképzésének a megoldása, illetve annak lehetővé tétele, hogy kutatási eredményeiket szakmai fórumokon tudják prezentálni. Amikor 1995-ben, elsőként a mai Magyarország határain kívül, Komáromban szervezte meg a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság a Magyar Néprajzi Társasággal közösen a VII. Néprajzi Szemináriumot, Balassa Iván ott is jelen volt és egy nagy ívű előadásban vázolta fel a Duna szerepét Közép-Európa népi kultúrájának alakulásában. Egyszerre volt lokálpatrióta, nemzetben gondolkodó és európai személyiség. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szülőhelyéhez, Bárándhoz halálig hü maradt. Megszervezte a település monografikus kutatását, s az eredményeket egy vaskos kötetbe szerkesztve jelentette meg (1985), a bárándiak viszont a település díszpolgárává fogadták. A tágabb térség, a Bodrogköz mindenkori pártfogója volt. A Lápok, falvak, emberek című, szépirodalmi értékeket is felmutató, méltán népszerű könyvében az egykori bodrogközi lápvilágnak, az ottani embereknek állít emléket (1975). 1995-ben az O kezdeményezésére és szakmai irányításával létrejött Sárospatakon a Bodrogközi Művelődési Egyesület, amelynek működését az egész Bodrogközre ki szerette volna terjeszteni. Az Ő kezdeményezésére jött létre 1975-ben Békéscsabán a (megjegyezhetetlen című) Nemzetközi Néprajzi Nemzetiségkutató Konferenciák máig tartó sora. Ezek eredményességét nemcsak vaskos kötetek jelzik, hanem azok a oda-visszaható nemzetközi kapcsolatok, amelyeket e tanácskozások résztvevői, nem is anyira áttételesen Neki köszönhetnek. Ezzel mintegy párhuzamosan a Magyar Néprajz Társaság kiadásában beindította a magyarországi nemzetiségek (szlovákok, németek, románok, délszlávok, cigányok stb.) néprajzi kiadványsorozatait, amelyek megjelent kötetei mára már egyenként a másfél tucatot is elérik. Tudományos és tudományszervezési tevékenysége elismeréseként oly sok magyarországi kitüntetése mellett a Dán és a Svéd Királyi Akadémiai tagjává választotta, továbbá megkapta a patinás Herder-díjat is. Élete példamutató, halála jelképszerű volt. A magyar temetők, a temetkezési szokások néprajzi kutatását programadó cikkeivel, tanulmányaival évtizedekre meghatározta. 2002. november 1-én, Halottak napja előestéjén hunyta le utoljára szemét. Európai mérték, mérce volt, aki hiányozni fog. Emlékét úgy tudjuk a legjobban megőrizni, ha az általa felállított mércét örökké szem előtt tartjuk. Liszka József 244