Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2002 - Acta Ethnologica Danubiana 4. (Dunaszerdahely-Komárno, 2002)
Szemle
Hála József - Landgraf Ildikó: Magyarországi bányászmondák. Rudabánya: Érc- és Ásványbányászati Múzeum 2001, 123 p. A bányászok sajátos szóbeli hagyományai fontos részét képezik az európai folklóranyagnak. E speciális foglalkozási csoport körében élő mondák rendszerezése hiányzott a magyar néprajzi szakirodalomból, ezért örülhetünk a közelmúltban megjelent, a Landgraf Ildikó és Hála József szerzőpáros által összeállított kötetnek, amely a magyarországi bányászmondák rendszerezését tűzte ki célul. Azon túl, hogy szám szerint 153, a történelmi Magyarország területén gyűjtött bányászmondát is közölnek, több elméleti, tipológiai kérdéssel is foglalkoznak. Tekintsük most át részletesen, mit is tartalmaz a kötet. A bevezetésben jellemzik a bányászepikát, mint egy speciális foglalkozási csoport sajátos műfaji csoportját. Az első fejezetben kísérletet tesznek a magyarországi bányászmondák rendszerezésére, s összefoglalják azokat a tudnivalókat, amelyeket a mondáról, mint epikai műfajról tudnunk kell. A bányászmondák műfaji besorolása nehézségekbe ütközött, mivel a mondákkal kapcsolatosan a nemzetközi szakirodalomban felelhető műfajelméleti munkák sem adnak útmutatót. A monda műfaji sajátosságainak, és a mondaklasszifikáció közös szempontok alapján történő meghatározása céljából Budapesten 1963-ban az International Society for Folk Narrative Research egy nemzetközi tanácskozást hívott össze, amelynek eredményeként a következőképpen csoportosították a mondákat: 1. Eredetmagyarázó és a világ végéről szóló mondák, 2. Történeti és kultúrtörténeti mondák, 3. Mitikus (hiedelem-) mondák, 4. Vallásos legendák Az egyes műfajokon belül tematikus egységeket is meghatároztak, így a hiedelemmonda kategóriájában például összesen tizenhatot. Sem a fent említett konferencia, sem a nemzetközi szakirodalom műfajelméleti tanulmányai nem foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy ezeken belül hol kapjanak helyet a bányászmondák. E fentiekből is kitűnik tehát, hogy nem kis feladatra vállalkozott a szerzőpáros, amikor elsőként megkísérelték rendszerezni a magyarországi bányászmondákat. A nemzetközileg elfogadott mondaklasszifikációból kiindulva három nagyobb csoportot különböztetnek meg: 1. eredetmagyarázó, 2. történeti és 3. hiedelemmondák. Az első csoportba aránylag kevés bányászmonda tartozik, sokkal gazdagabb azonban a második, a történeti mondák kategóriája. Ide sorolják 1. az emberi létesítmények keletkezéséhez fűződő, 2. a helyekhez kapcsolódó (névmagyarázó, helyi), 3. a háborúkkal, katasztrófákkal (tatárok, törökök) foglalkozó, 4. hősöket, 5. a bűnt és bűnhődést bemutató, továbbá 6. az egyéb történeti mondákat. A hiedelemmondák kategóriáját hét főcsoport alkotja, mégpedig: 1. a sors, végzet, előjelek, 2. kísértet - visszajáró halott, 3. túlvilágjárás, 4. ördög. 5. természetfeletti javakkal és erővel rendelkező emberek, 6. természetfeletti lények és végezetül 7. a tabu témakörét tárgyaló történetek. A természetfeletti lényekhez sorolják például a lidércet, a bányaszellemet, és a tündért. A bányaszellem kategóriáján belül további hat csoportot határoznak meg: 1. segítő bányaszellem, 2. ártó, büntető bányaszellem, 3. segítő, ártó és büntető bányaszellem, 4. bányaszellemeknek hitt állatok, 5. ijesztgetés a bányaszellemmel, 6. egyéb történetek a bányaszellemről. A Válogatás a magyarországi bányászmondákból c. fejezet a legterjedelmesebb, az itt olvasható 153 monda zöme eddig nem közölt, a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárában található kéziratos gyűjtésekből származik, valamint az eddig megjelent szakirodalomból válogatták a szerzők. A kötetben gazdag irodalomjegyzéket találunk, amely bizonyára nagy segítségére lesz a bányászmondákkal foglalkozó kutatóknak. A kiadvány német és angol nyelvű összefoglalással zárul. Mivel a kötetben szereplő mondák jelentős része a mai Szlovákia területéről származik, s jól tudjuk, hogy a szlovák (és minden bizonnyal a szlovákiai német) 138
