Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2002 - Acta Ethnologica Danubiana 4. (Dunaszerdahely-Komárno, 2002)

Szemle

legkorábbi írásos dokumentumokban előforduló horvát családnevek; a horvát földrajzi nevek; a horvát identitás megőrzésének mai formái, lehetőségei és végül a felhasznált irodalom. Már ebből a rövid, bél-mátyási és fényes-eleki tradíciókat követő összeállításból is sok tanulság szűrhető le. Kiderül többek között, amire a szerző a későbbiekben még részletesebben is viszszatér, hogy Antonín Václavík klasszikus horvátgurabi falumonográfiája {Podunajská dedina. Bratislava 1925), milyen jelentős mértékben járult hozzá a falu horvát lakossága identitásmegőrzéséhez. A következő fontos fejezet a szlovákiai horvátok társadalmi tagoltságát (a parasztok, mesteremberek és polgárok, valamint a nemesek kategóriáira lebontva) mutatja be, majd a szlovákiai horvátok etnicitásának a kérdéseit tárgyalja. Mivel a 16. században észak felé nyomuló horvátok, amolyan ék alakban a magyar-osztrák, osztrák-morva, magyar-szlovák nyelvhatár mentén, mindamellett egy ország területén települtek le, a következő évszázadok alatt a térség különböző részein élő horvátok etnokulturális kapcsolatai is különbözőképpen alakultak (Botík ezt a folyamatot, az etnokulturális fejlődés többvágányú tendenciájának mondja). Mindezt még az a tény is tetézte, hogy az első világháború után egyszeriben három, később négy ország területén találták magukat a gradistyei horvátok: az ausztriai Burgenlandban, Nyugat-Magyarországon, Délnyugat-Szlovákiában és Délkelet-Morvaországban. Magától adódik a felismerés, hogy ezek a más-más impérium alá került csoportok kulturálisan az elmúlt nyolc évtizedben még inkább eltávolodtak egymástól (hiszen tudjuk, hogy például a Csehszlovákiában, Magyarországon és Ausztriában élők az évtizedeken keresztül létező „vasfüggöny“ következtében jó negyven esztendeig gyakorlatilag semmilyen kapcsolatot nem tarthattak egymással, miközben korábban — többek között - a Pozsony-közeli Hidegkút/Dúbravka/Kaltenbrunn búcsújáróhelye a térség horvát népének közös zarándokhelye volt, ami - egyebek mellett - a nemzeti összetartozás érzését is segíthette). Az impériumváltásokból fakadó hatások vizsgálata még a jövőben is izgalmas eredményeket hozhat a különböző államok területén élő horvátok viszonylatában is. Ján Botík az etnicitást tárgyaló fejezetben a továbbiakban annak szerinte legfontosabb összetevői (a népmegjelölés, az etnikai tudat, a nyelv, a kultúra) szemszögéből vizsgálja a kérdést. Kimondva-kimondatlanul kiderül ebből a fejezetből, hogy az etnicitást végső soron kevéssé lehet objektív ismérvek alapján leírni. Az adott népcsoport és az azt körbefogó más etnikum, a viszonylagosságot nem nélkülöző meghatározásai (például a másik etnikum nyelvéről, kultúrájáról, mentalitásáról), a mitudat megléte, illetve meg-nem-léte, a nyelv, a családnevek, egyes kulturális jelenségek (talán objektívnek minősíthető) együttese határozza meg az etnicitást.

A szerző a továbbiakban - mint az etnicitás egyik fontos alappillérének - egy masszív fejezetet szentel a nyelvi kérdéseknek, ahol a beszélt nyelv (tehát nyelvjárás), az egyházi és oktatási nyelv, valamint az irodalmi nyelv szerepéről, mai állapotáról, változásairól is szól. A kötet gerincét a szlovákiai horvátok hagyományos kultúrájának a bemutatása alkotja. Ennek keretében a szerző bő teret szentel a gazdálkodás (mezőgazdasági termelés, szőlészet és gyümölcstermesztés), valamint az építkezés, a viselet, továbbá a társadalom (elsősorban családi élet), a kalendáris és családi ünnepek, szokások, továbbá az egyes folklórjelenségek (ez alatt leszűkítve voltaképpen a szöveges folklórt és zenét értve) interpretálásának.

Számomra a kötet egyik fontos tanulsága, hogy még egy ilyen viszonylag kicsiny, jószerével pár tucat településből álló etnikai közösség esetében sem lehet általánosítani. A különféle, a horvát települések környezetében élő más etnikumokkal kialakult etnokulturális, interetnikus kapcsolatok ugyanis az egyes települések esetében más- és másként alakultak. Földrajzi, gazdasági, társadalmi, konfesszionális szempontok egyaránt befolyásolták ezeket a településen kívüli kapcsolatokat. Tendenciák persze azért megrajzolhatóak, de a valóság ennél jóval bonyolultabb volt. Erre maga a szerző is rámutat. Alapvetően a diaszpórák kultúrájának a sokat kárhoztatott nyelvsziget-néprajzból ismerős hármasságát vallja Botík is. Az ere-136