Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2000-2001 - Acta Ethnologica Danubiana 2-3. (Dunaszerdahely-Komárom, 2001)

3. Fórum

tések alkalmával jegyeztem le a munkatársaim által a mindennapi beszédbe beleszőtt szólásokat, közmondásokat. 2 Ez a közeg már csak azért is megfelelt az adott probléma vizsgálatához, mert több kutató szerint a közmondások és szólások legtöbbször átlagembereknek, egy adott közösségen belül tipikus és nem kivételszámba menő egyéneknek a világképét fejezik ki, ami egyúttal annyit is jelent, hogy általában értékőrző magatartásra ösztönöznek (Szemerkényi 1988, 217). Munkám folyamán nem arra törekedtem, hogy minél több proverbiumot gyűjtsék össze, függetlenül attól, hogy az adott vidéken ismerik-e azokat, vagy sem. E-gy többé-kevésbé meghatározott számú, hozzávetőleg azonos szintű kultúrát hordozó közösség kötetlen beszélgetéseit, elsősorban a munkára, időjárásra, emberi tulajdonságokra stb. tett megjegyzéseit figyeltem. Több, újabb eredetű is megtalálható a szólások között, melyek, ha jobban megnézzük, igazából nem is újak, mindössze annyi történt, hogy a napi használatból kikopott kellékeket, munkaeszközöket, kifejezéseket cserélik fel a modem élet kellékeivel: busz, bicikli vagy éppen Winnetou és lova. így teszik a proverbiumot a hallgatóság minden egyes tagja számára érthetővé. Megfigyelhető, hogy elsősorban a szóláshasonlatokban helyettesítik a ma már nem használatos tárgyakat modem eszközökkel, ami a műfaj fejlődőképességét igazolja. Mindez pedig annak tükrében, hogy a szólások alkalmasak a megújulásra, s meg is újulnak, valamint, hogy ilyen nagy számban fordulnak elő hagyományosnak egyáltalán nem nevezhető közegben, arra enged következtetni, hogy igény van ezek iránt. Az emberek használják, élnek velük - vagy, ha úgy tetszik, fogyasztják, mint kultúrterméket - és meg is értik azokat. Mindez tehát azt igazolja, hogy napjaink nem szakadtak el az előző koroktól, egy többé-kevésbé természetes (leszámítva századunk történelmi “furcsaságait”, melyek egyébként nemcsak a 20. századra jellemzőek - háborúk és impériumváltások - igaz, nem olyan gyakran és nem olyan volumenűek, mint századunkban - mindig is toltak) folyamatnak vagyunk tanúi, s hogy ez milyen irányba haladjon, nem az etnográfus dolga eldönteni.

b.) Egy televíziós műsorban, ahol etnográfus, folklorista, népzenész, zenetörténész, különféle intézmények vezetői, rádiós szerkesztő a magyar népzene jövőjéről vitázott, gyakran elhangzott a “tiszta forrás” kifejezés. Ez a fogalom tájainkon egyrészt jól ismert, másrészt napjainkra pejoratív értelmet kapott. Az egyes funkcionáriusok által az elmúlt időszakban pordukált “tudományoskodás” (tévedés ne essék, nem az igazi szakemberekről van szó!) meghozta eredményét, napjainkra a szlovákiai magyarságnak igencsak féloldalas elképzelései vannak a néprajzról, a folklórról, a “tiszta forrásról”, magyarán a szlovákiai magyarság populáris kultúrájáról. Az említett TV-müsorban elhangzott, hogyha a gyűjtő elmegy Erdély bármelyik falujába, a megállított legelső gyerektől csodásabbnál csodásabb dalokat rögzíthet. Nos, jómagam nem járok Erdélybe dalokat gyűjteni, épp ezért nem vonom kétségbe a fenti állítás hitelességét, de néhány nappal később személyesen beszélgettem az említett műsor egyik résztvevőjével. Elmondta, hogy bizony, ma már Széken is gyakori a látvány, hogy a vasárnapi istentiszteletre igyekvő, népviseletbe öltözött gyerekek, fiatalok mellett egyre többen öltözködnek a legújabb divat szerint. És itt szeretnék visszakanyarodni tájainkhoz és a “tiszta forráshoz”. Bár szépek a régi viseletek, valóban csodálatosak dalaink, meséink, azonban senkitől nem lehet elvitatni a jogot, hogy részesüljön a technikai vívmányok által biztosított kényelemből. Nem várható el az egyébként hagyományőrző vidékek fiataljaitól, hogy ne kedveljék azokat a popsztárokat, akikért az egész világ ifjúsága rajong, s ha valaki szívesebben visel mini szoknyát, mint hagyományos viseletét, hát viselje! Nem helyezhető emberek csoportja búra alá, hiszen akkor megszűnik minden kapcsolatuk az őket körülvevő világgal. S tudjuk, hogy egy-egy közösség kultúrája épp ezeknek a kapcsolatrendszereknek a segítségével jött létre, illetve alakult.

271