Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2000-2001 - Acta Ethnologica Danubiana 2-3. (Dunaszerdahely-Komárom, 2001)
3. Fórum
Hajlamosak vagyunk Kodállyal, Bartókkal példálózni a “tiszta forrás” kapcsán. De ki meri azt állítani, hogy ők gyüjtőútjaik folyamán csakis ősi, eredeti magyar népdalokkal találkoztak? Teljesen egyértelmű, hogy a 20. század elejétől fogva egyre erőteljesebben hódít a “magyar nóta”, “cigány nóta”. Többen megállapították, hogy a népdalok háttérbe szorulása és a nóta terjedése értékcsökkenést hoz magával. Azonban nem hagyhatunk ez esetben figyelmen kívül két dolgot. Az egyik, hogy már a századelő adatközlői is nyilván előnyben részesítették a saját koruknak, saját ízlésüknek jobban megfelelő népdalokat a még régebbiekkel szemben. Tehát az akkor rögzített dalok egy része csak a mából nézve régi. A másik dolog, ami a népdalok háttérbe szorulását okozta az, hogy a megváltozott életfeltételek miatt - mint a megújult proverbiumoknál mutattam rá - az emberek elveszítették a kapcsolatot a dalok szövegével (értem itt elsősorban a régebbi népdalokat). Más jelrendszert kezdtek használni, az információknak régi módon történő közlése a megváltozott értékítélet és közösségi szemléletmód következtében feledésbe merült. Már a mai, idős dalos adatközlők is csak elvétve tudják - ha tudják egyáltalán; én még ilyennel nem találkoztam - értelmezni pl. egy, szexuális ajánlatokkal teletűzdelt dal szövegét. Mára már a legkülönbözőbb, s a régi korokban pajzánabbnál pajzánabbnak minősült dalokat tanulják gyerekeink az óvodában, iskolában, s lehetséges mind ez az imént vázolt okok miatt. A nóták szövegei sokkal egyszerűbbek, nem kódoltak, így nem szükséges a dekódoláshoz elengedhetetlen jelrendszer ismerete, mindenki megértheti, s így mindenki a magáénak tudhatja, aki bírja a nyelvet. Ez a jelenség okozza azt is, hogy tájainkon -- de véleményem szerint sehol - nem található olyan zenész, akinek repertoárjában kizárólag a “tiszta forrás” kritériumainak megfelelő dalok találhatók. A zenekarok, a zenészek egyfajta igényt elégítettek és elégítenek ki. Azok a dalok, amelyeket ma a magyar népzene féltett kincseiként kezelünk, magyar nóták közé ágyazva lapulnak a zenészek tarsolyában. Egy sajószentkirályi zenész - akit az utóbbi időben látogatok, s az általa ismert dalok szövegeit két nagy füzetbe írta össze - dalkészletében, amely mintegy 1200 dalt jelent, a felmérés jelenlegi állása szerint 7:1 arányban oszlik meg a nóták és népdalok aránya. Ez esetben - és a többi zenész esetében is - az lenne a célszerű, ha nemcsak a népdalokat, de a teljes dalrepertoárt rögzíteni lehetne, majd ezeket a dalkészleteket összevetve lehetne képet alkotni egy meghatározott korszak, terület és népcsoport dalairól, ízlésvilágáról. Nagyon lényeges még, hogy a népzenekutatás nem szűkülhet le a zene kutatására, hiszen az a népélet keretein belül bizonyos szituációkban kapott szerepet, és ha nem fordítunk kellő figyelmet a ZENÉLÉSNEK vagy a MESÉLÉSNEK, számtalan olyan részlet kihullhat a rostán, amelyek majd a kép későbbi összerakásánál hiányozni fog. Az említett sajószentkirályi prímás mondta, hogy nem az a jó zenész, aki egy lakodalomban vagy mulatságban a magáét húzza. A jó zenész az, aki először meghallgatja, hogy mit énekelnek a jelenlévők - „mert minden vidéken más dalok vannak divatba” - majd azokat kezdi játszani. Tehát a még fellelhető népdalok, illetve azok variánsainak összegyűjtése mellett az lenne az egyik legfontosabb feladat, hogy egy tájegységen belül megvizsgáljuk, hogy egy-egy mikrorégión belül hol milyen az arány az egyes műfajok között bizonyos szituációkban: lakodalomban, temetésen, mulatságban stb. A felvetett témákhoz összegzés helyett mindössze egy gondolatot kívánok hozzáfűzni. Mára már végképp egyértelművé vált, hogy a néprajztudomány tárgyát nem képezheti csak és kizárólag a falun élő, paraszti életmódot folytató népesség (vagy annak maradványának), illetve egy bizonyos korszaknak a kutatása, bár kétségtelen, hogy még ma is rengeteg dolog vár feltárásra, rögzítésre, elemzésre. Azonban kénytelenek vagyunk elfogadni azt a tényt, hogy az emlékezet által még elérhető múlt is - az egykori Bergendy-sláger után szabadon - az azt megelőző tegnap holnapja. Tehát minden egyes, kezdődő korszak egy előző korszak 272
