Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2000-2001 - Acta Ethnologica Danubiana 2-3. (Dunaszerdahely-Komárom, 2001)

3. Fórum

A falusiból hirtelen “városivá” lett emberek - mint említettem, sok-sok környékbeli faluból verbuválódtak - egyik első tette az volt, hogy körülkerítették saját életterüket, ezzel is mintegy jelezve, hogy akik a kerítésen belül vannak, összetartoznak, olyanok, mint mi. Két ház lakóközössége azonban nemcsak a kis udvar utca felé eső részén emelt kerítést, hanem a tenyérnyi kerteket és udvart a szomszéd házak kertjeitől és udvarától is elválasztotta. Ez már előre jelezte, hogy az utca közössége nem rokoni - nemzetség, had - alapján, hanem az egyes bérházak lakóközösségének szorosabb szövetsége mentén fog szerveződni. Felvetődik a kérdés, hogy van-e jelentőssége ennek a bezárkózásnak? Úgy vélem, hogy csakis fizikai értelemben bír ez jelentősséggel - tehát a közösségi önmeghatározás egyik jele (azon túl, hogy a kerítés némi védelmet nyújt a tolvajokkal szemben is), és semmiképpen nem beszélhetünk olyan értelemben vett szellemi zárkózottságról, mint pl. akár városi körülmények közt élő vallási közösségek, vagy egy-egy kisebb, szűk völgyben fekvő falu esetében. (Itt aztán újabb problémák merülnek fel, mert még a legeldugottabb falu is számtalan ponton kapcsolódik környezetéhez, a szomszéd falvakhoz és a legközelebbi városhoz is (Bausinger 1995, 53-54), mely kapcsolattartásnak az intenzitása lehet meghatározó.)

Azon lakók kertjeiknek végében, kik végleg felégettek maguk mögött minden hidat, s szüleikkel együtt költöztek ide, rövid időn belül megjelentek a paraszti/falusi életvitel elengedhetetlen kellékei: sertés- és baromfiól, nyúlketrec, esetleg kutyaól vagy szín. Igaz ugyan, hogy a hagyományos értelemben vett társasmunkák, közösségi összejövetelek már eredeti lakóhelyeiken is csak igen korlátozott keretek között voltak fellelhetőek, s ezek az alkalmak új lakóhelyükön méginkább beszűkültek, de pl. a kert végében felnevelt sertés levágása lehetőséget biztosított egy-egy kisebb csoport tagjainak a közöttük álló szövettség ismételt megerősítésére, illetve a hagyomány átörökitésére. Másfelől azt sem szabad elfelednünk, hogy a hűtőszekrény ebben az időben még igencsak nagy ritkaságnak számított, s így a kóstoló küldése által biztosították be - csakúgy, mint faluhelyen - a friss húst. Ezen a vonalon tovább haladva a közösség újabb szegmenseit különíthetjük el:a.) az utcában sertést nem hizlalkókra és b.) az utcában sertést hizlalókra, a.) és b.) tovább osztható al., a2. stb., s a b.) csoport úgysznitén. Az a.) és b.) csoport tagjai egymással már nem a hagyományos kapcsolattartás elvei szerint érintkeztek, hanem üzleti érdek kötötte őket össze. (Ezt a megállapítást természetesen kizárólag csak az említett jelenségre értem, mert attól, hogy a sertéshús beszerzésének, illetve értékesítésének következtében üzleti viszonyba kerültek egymással, a mindennapi életre ez nem volt kihatással; hacsak valamelyik fél nem vétett az íratlan üzleti normákkal szemben.) Az a.) csoport tagjai (al, a2, a3...) rendszeresen vásároltak friss és aránylag olcsó húst b.) csoport tagjaitól (bl, b2, b3 ...), ezáltal e második csoport részére biztos pénzforrást jelentettek. Ebben az esetben al, a2 stb. egymáshoz semmilyen módon nem kapcsolódtak, ellenben bl, b2 stb. rendszeresen küldtek (rendszerint a gyerekkel) kóstolót egymásnak. Tehát kölcsönösen adósai voltak egymásnak, s mint tudjuk, az adósságérzet a barátság (vagy legalábbis a szövetség) egyik életbentartó, s mellőzhetetlen “kelléke” (Leach 1996). E két csoporthoz lazán kapcsolódik egy harmadik c.), azok, akik a faluhelyen lakó szülőknél, esetleg testvérnél, rokonnál hizlaltak sertést. Ők hébe-hóba vásárolhattak a b.) csoporttól, s el is adhattak az a.) csoportnak húst, de különállásukat megőrizték abban, hogy nem küldtek kóstolót sem az a.), sem a b.) csoport tagjainak. (A szabályt erősítő kivétel nyilván előfordult, de ezeket a szórványos eseteket nem tekinthetjük meghatározónak. Ők falujukban, abban a faluban voltak részesei ennek a körforgásnak, ahol a sertést hizlalták, majd levágták.)

Tisztában vagyok azzal, hogy az imént felvetett csoportosítása az utca lakóinak csak egyike a számtalan lehetőségnek. Meg lehetne vizsgálni a kapcsolattartást egyéb szempontok alapján is (pl.: életkor, nemzetiség, iskolai végzettség, vallás stb.), de jelen problémafelvetésemben azért emelem ki az egymáshoz való viszony iménti rendszerét, mert ez a helyzet egy266