Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2000-2001 - Acta Ethnologica Danubiana 2-3. (Dunaszerdahely-Komárom, 2001)
3. Fórum
A fenti esettel kapcsolatban megfigyelhető még két, a szélesebb falusi rétegek számára addig ismeretlen fogalom: a piaci viszonyokhoz való alkalmazkodás, illetve nagyobb összegű készpénzzel való gazdálkodás. A piacra is termelő parasztgazdák természetesen számon tartották az egyes mezőgazdasági termékek árának alakulását a tőzsdén, ez azonban Bejében - végigtekintve a földtulajdonok nagyságán - csak néhány embert érintett. Szem előtt kellett tartaniuk, hogy egy új templom építése jó üzlet lehetett az építőknek és fel kellett készülniük a nagyvárosokban tanult, s nem csak a szakmájuk - ez esetben az építészet - de az üzletkötés minden fortélyát kisujjukban tudó vállalkozók spekulációira is. A pályázatok elbírálása után pl. az egyik építész mindent elkövetett, hogy ő legyen a kivitelező, de a presbitérium elutasította spekulatív árajánlatait. Ez a közjáték mindenesetre jól jött az egyházközösségnek, mert az erős konkurenciára való hivatkozással lejjebb tudták szorítani a költségeket. Annak ellenére, hogy szinte kizárólag földművesekről van szó, a gyakran nehézkesen reagáló egyháztanács kihasználva a kínálkozó lehetőséget, úgy kezdett el viselkedni az adott szituációban, mint tapasztalt üzletemberek csoportja. Rugalmasan alkalmazkodtak a piac által meghatározott lehetőségekhez, az e korban - a 20. század első éveiről van szó! - vidéken még csak elvétve jelentkező, egy más korba, más társadalmi formába előremutató, a hagyományos paraszti életviteltől idegen “közgazdasági jelenség”, a profithajszolás által meghatározott szabályok szerint jártak el. Ennek a viselkedésnek köszönhetően a munkálatok alatt folyamatosan kínálkozó mesterek rendre egymás “árajánlatai alá kínáltak”. Nehezen képzelhető el, hogy ezek a tapasztalatok ne rakódtak volna le a közösségi tudatban, s az egyén saját boldogulása érdekében ne profitált volna belőlük. A századfordulóra felgyorsult világban az így szerzett ismeretek nyilván lemérhetőek az adott közösség — mely addig sem volt statikus - későbbi kultúrájában, és meghatározhatóak azok a fordulópontok is, amelyek a közösségi tudatot, magát a közösséget, s azon belül az egyén gondolat-, és ízlésvilágát meghatározták, alakították. 2. Az imént említett faluhoz kapcsolódva említem az iskola hatását a közösségre. Ezt a témát nem kívánom bővebben tárgyalni, hiszen számtalan kiváló kutatónk mutatta már ki, hogy az iskola milyen mértékben befolyásolta egy-egy falusi közösség kultúráját. A paraszti/falusi kultúrában megjelenő egyes jelenségek eredetének kutatása közben rengeteg esetben mutattak rá az iskola - a térben, az időben és a műveltségi szint különféle szektoraiban elhelyezkedő kultúrák közötti - közvetítő szerepére. Az alábbi esetben a gyümölcstermesztés területéről vett példán kivánom a közösség és az iskola kölcsönhatását modellezni. A korabeli Magyarország gyümölcstermesztésben Gömör kiemelkedő szerepet játszott, amire mások mellett Viga Gyula is felhívta a figyelmet egyik munkájában (Viga 1990, 100- 111), melyben részletesen tárgyalja a gyümölcsnek az árucserében betöltött szerepét. A nagyhírű gyümölcstermő vidékek - Vály-völgy, Jolsva és környéke - mellett a bejei gyümölcshozam sem volt elhanyagolható. Mintegy két évtizeddel ezelőtt még községi szeszfőzde is működött a faluban, ami szintén kiterjedt gyümölcstermesztésre utal. Mindezek ismeretében figyelemre méltó a Gömör-Kishonti Közigazgatási Bizottság 1883. március 20-án 2621. szám alatt jóváhagyott rendelete, mely egyebek mellett a gyümölcsfák minőségének javítását és új fajták elterjesztését célozta. Ez a szabályrendelet községi faiskolák felállításáról és kezeléséről rendelkezik, s kimondja, hogy Gömör-Kishont törvényesen egyesült megye területén levő minden község köteles községi faiskolát tartani és minden kisebb, 400-nál kevesebb lakossal bíró község legalább 1/2 holdat, nagyobb községek legalább egy holdat. A gyümölcstermesztéshez kedvező éghajlati és földrajzi viszonyokat kihasználva a megyei hatóságok arra próbálták ösztönözni az iskolákat, hogy olyan generációt neveljenek fel, amely a meglévő “kincset” szakszerűen tudja gondozni. Ha csak felületesen szemlélnénk ezt 263
