Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2000-2001 - Acta Ethnologica Danubiana 2-3. (Dunaszerdahely-Komárom, 2001)
1. Tanulmányok - Varek, Josef: Könyvbemutató: Csehország, Moravország és Szilézia néprajzi atlasza - III. Kézműves- és háziippari, továbbá manufakturális termelés
Csehország, Morvaország és Szilézia néprajzi atlasza - III. Kézműves- és háziipari, továbbá manufakturális termelés és kereskedelem Csehországban 1752-1756 között. Összefoglalás Csehország, Morvaország és Szilézia néprajzi atlaszának harmadik kötete a kézművesipar területi megoszlásával, struktúrájával és termékeinek elterjedésével foglalkozik a 18. század második felében. Egy olyan munkáról van szó, amely az eddig megjelent kötetekhez viszonyítva a legterjedelmesebb és történetileg a legigényesebb. A néprajzi atlasz 1978-ban kiadott első kötete J. Vareka és J. Kramafík módszertani és koncepcionális tanulmányai mellett tartalmazza még a szántáshoz kapcsolódó eszközök elterjedésének etnokartográfiai ábrázolását a cseh területeken. Ezt František Sach dolgozta fel 3 térkép és kommentár segítségével. A második, 1991-ben megjelent kötet a háziipar elterjedését mutatja be a 19. utolsó harmadában. Szerzője Vladimír Scheufler, aki a házipari termelésről szóló mongrafikus tanulmányát öt részleges és egy összegző térképpel egészítette ki. A harmadik kötet az előző kettővel ellentétben sajnos nem foglalja magába Morvaországot és Sziléziát, tehát csupán a csehországi vizonyokra összepontosít. Kiadását hosszú ideig tartó levéltári kutatás előzte meg, amelyet mind módszertani, mind a felhasznált források megválasztása szempontjából eredetinek és rendkívülinek tekinthetünk. Az előző két kötethez hasonlóan ez is a történeti forrásokból indul ki, ugyanis csak ilyen módon volt lehetséges felölelni az adott kutatási területet a maga teljes egészében. A terepen kérdőívek segítségével megvalósult kutatással ugyanis már nem lehetett teljes képet nyerni a kutatott kézműiparról. A néprajzi atlasz harmadik kötete térképeinek és a szöveges részének szerzője a Cseh Tudományos Akadémia Etnológai Intézetének munkatársa, a pelhrimovi járási állami levéltár igazgatója, Dr. Zdenëk Martinék. A szöveges részben a szerző a felhasznált források kritikai elemzését végzi el: kifejti véleményét ezek adatgazdagságáról, s a néprajzban való felhasználásukban rejlő lehetőségekről. Ilyenek a 18. század második feléből származó dokumentumok, mégpedig az 1756-ból Mária Terézia idejéből származó kataszteri leírások, továbbá az 1752-1953-ból származó terméktáblázatok és a kerületi kézművesipari felügyelőség jelentései az 1754-1956-os években a fennhatósága alá tartozó területekről. A szerző a gazdasági szakemberek félig magánjellegű jelentéseiből is merített. Morvaországra és Sziléziára vonatkozóan léteznek részleges források, azonban ezek nem kötődnek közvetlenül a csehországiakhoz, s ennek következtében sajnos etnokartográfiailag sem lehettek feldolgozva. Hangsúlyozni kell, hogy a terméktáblázatokat a maguk teljes egészében legelsőként Z. Martinék használta fel kutatásaiban. A forráskritika mellett a szerző foglalkozik a bemutatott mű koncepcionális kérdéseivel, valamint a kézműipari és a manufakturális termelés képének rekonstruálásának lehetőségeivel a felhasznált források viszonylatában. Különösen impozáns és áttekinthető a kötet térkép-része, amely egyenként 4 részből álló 30 lapot, három összegző térképet és egy áttetsző lapot tartalmaz. A térképeken az egyes országok 1751-es határai vannak kijelölve, az áttetsző térképen pedig - amely mindegyik térképre ráhelyezhető - az egyes országokon kívül a kisebb területi egységek, a domíniumok is ki vannak jelölve. Az ezen a területi egységeken szereplő számok a Csehország területén 1972-56-os években létező uradalmakra, birtokokra utalnak, ezek mellékleteiben található. A térképek összesen 172 kézművesműhely földrajzi elhelyezkedését ábrázolják a 18. század eleji időszakban Csehországban. Ez a kézművesekre utaló szokatlanul magas szám arról tanúskodik, hogy az általános mesterségek mellett a térképek kimutatják az olyan, egyedi kézműveseket is, mint pl. a művirágkészítők. A részleges és összegző térképekből egyértelműen kitűnik, hogy Csehországban a 18. század ötvenes éveiben nagyjából a mesteremberek és munkások háromnegyed része dolgozott annak érdekében, hogy kielégítsék a városi és vidéki lakosság szükségleteit - öltözködés, étkezés, lakás -, ehhez a tevékenységhez munkeszközökre volt szükségük, különösen a földműves (mezőgazdasági) településeken. A térképek külön jelölik a városi és vidéki mesterembereket, valamint különböző jelek segítségével feltüntetik, hogy körülbelül hányán dolgozhattak egy-egy helyen. Ugyanúgy meg lehet különböztetni, a helyi szükségletek kielégítését szolgáló mesterembereket azoktól, akik hazai és külföldi piacra dolgoz-208
