Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 1999 - Acta Ethnologica Danubiana 1. (Dunaszerdahely-Komárom, 2000)
Tanulmányok - Voigt Vilmos: Diákjaink farsangja
Acta Ethnologica Danubiana 1 (1999), Komárom—Komárno Diákjaink farsangja Voigt Vilmos Nem ismerek olyan munkát (még pedagógiai, kísérletező vagy „cikiző” írást sem), amely egy tanintézmény oktatói által diákjaik mai folklórjáról készült volna. Szerencsés körülmények összejátszása folytán most erre tehetünk kísérletet oly módon, hogy nem leírni, hanem elemezni kíséreljük meg a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen a Folklore és Néprajz Tanszék farsangi estjét, amelyet a III. évfolyam szervezett meg 1983. március 4-én. A feldolgozás során személyes megfigyelésre, jegyzetekre, illetve a III. évfolyam által átadott dokumentumanyagra támaszkodom. Munkámat megkönnyítette, hogy évek óta folytattunk hasonló - „a mai folklór” - témájú kutatásokat, és az idén is vizsgáltuk a Deák téri Általános Iskola több farsangi ünnepségét is, olyannyira, hogy az említett napon délután 4 órától a iskolában figyeltük a „LE A MACSKÁKKAL” feliratú rózsaszín bojtos farkú egérnek öltözött diáktól a Süsünek öltözött jelmezesig (akit viszont a gyerekek akarata ellenére is lepontozott a zsűri, mivel „nem házilagos kivitelben készült”) a tanulók jelmezbálját. Innen késve érkezhettünk az Eötvös Klubban (Budapest, V., Károlyi Mihály utca 9., jobbra fent az első emeleti ún. ,,tanácsterem”-ben) hivatalosan 18 órától kezdődő farsangi estre, ahol is kérésünkre mégsem fél hétkor, hanem 7 órakor kezdődött a „kis műsor” és a jelmezbemutató. Hivatalosan 9 órakor ért véget a farsang, majd némi anyagi hozzájárulással körülbelül háromnegyed tízig is maradhattak a jelenlévők. 11 diákunk (a lehetségesek kb. egyhetede), 6 tanárunk (a lehetségesek több mint fele) és 6 egyéb (a lehetségesek kb. milliomod része) volt jelen, gyakorlatilag a műsoron mindvégig, utána lassan elszállingózva. Azt hiszem, kellemes, sikeres este volt. Különösen most, a Marx-centenárium idején társadalomtudományunk sokat foglalkozott azzal a kérdéssel, mi is a történelem, és hogyan lehet a jelen folyamatainak leírásával ezt a problémát megközelíteni. Mint ismeretes, 1852 legelején Marx a Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája című írásában mutatja be a szeme előtt lejátszódó eseményekben a „történelem nagy mozgási törvényét”. A mi célkitűzésünk szerényebb volt, mivel az államcsíny és az osztályharcok helyett a kacsatánc és Emilio tüzes tangója képezte vizsgálatunk tárgyát, ám emiatt a vizsgálat nem volt könnyebb, sőt éppen nehezebb volt, mivel a történelem és a „nagy mozgási törvények” megfogalmazásánál csak a jelen és a „kis mozgási törvények” megállapítása komplikáltabb. Első tekintetre itt nem segít az, hogy közvetlenül ismerjük a körülményeket, és ily módon az úgynevezett „résztvevő megfigyelés” (participant observation) módszerét alkalmazhatjuk. Néprajzi kutatók számára gyakran javasolták, hogy maguk is tevékenykedjenek például egy lakodalomban, és ily módon lessék el annak igazi mozgató rugóit. Kétlem azonban, hogy e módszer igazi közelséget eredményezett volna. Hacsak nem választjuk Stanisľaw Wyspianski drámájának (Menyegző) Andrzej Wajda által oly szuggesztíven filmre vitt megoldását, ahol is a városi értelmiségi forradalmár úgy tér vissza az ősi múlthoz, hogy hamisítatlan parasztesküvőt rendez magának és hamisítatlan parasztlány választottjának; hihetetlenül nehéz ugyanis egy más környezetbe beilleszkedni. Egy nemrég végzett hallgatónk féléves terepmunkája során egy bihari faluban a csoportkohéziót vizsgálta, és büszkén írta szakdolgozatában, hogy ő is pucolt csirkét a 69
