Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 1999 - Acta Ethnologica Danubiana 1. (Dunaszerdahely-Komárom, 2000)
Tanulmányok - Botík, Ján: A szlovákiai horvátor etnokulturális fejlődése
osztrák kutató a várvidéki horvátok hivatalos nyelve alapjaként jellemezte. A 18. században olyan további egyházi alkotások jelentek meg, mint például a Hrvatsko jevanjelje... (Győr, 1732), Epištole i vandjelja na se nedűje i svetke... (Bécs, 1741), Duhovni vrtjac (Sopron, 1753), Hisa zlata (Sopron, 1754), četvero-verstni duhovniperstan (Sopron, 1754) (Neweklowsky 1996,59- 67). A 19. századtól az egyházi irodalom mellett világi könyvek kiadása is megkezdődött a várvidéki horvátok részére. A legjelentősebbek közé tartoztak a Növi hrvatski kalendár na leto 1806, Slabikar (Buda, 1806), Zemljopis (Győr, 1880), Prírodopis (Győr, 1880) stb. Ezek a müvek, valamint a további kiadványok nagy jelentőséggel bírtak a várvidéki horvátok életében annak ellenére, hogy szerény példányszámban láttak napvilágot, hiszen hozzájárultak a horvát irodalmi nyelv egyik hivatalos formájának elterjedéséhez. Annak ellenére, hogy sokan törekedtek a Ljudevit Gaj-féle hivatalos horvát nyelv bevezetésére a várvidéki horvátok körében is, a várvidékiek hivatalos nyelvének alapja mindmáig a csakavai nyelvjárás maradt. Ezt a nyelvet beszéli a közép-európai horvát sziget falvainak többsége (Neweklowsky 1996, 67-72). A várvidéki horvátok írásbelisége természetesen hatott a szlovákiai horvátokra is. Ennek a hatásnak azonban kutatóink mindmáig kevés figyelmet szenteltek. A legújabb vizsgálatok viszont arra utalnak, hogy a várvidéki szellemi kisugárzások hatottak a szlovákiai horvátok fejlődésére is. Ezt a megállapítást igazolja az a kb. egy tucat horvát — várvidéki eredetű — egyházi és iskolák részére kiadott publikáció, amelyeket Horvátjárfalun és Dunacsúnon találtak horvát családoknál. Többek között a következő művekről van szó: Obchinszke Miszie... (Sopron, 1759), Evangyelye z Episztolami Na Sze Nedilye, iSzvetke... (Sopron, 1806), Hisa zlata (Sopron, 1848), Nova Hisa zlata (Egerski Starograd, 1872), Peljač školníkov (Sopron, 1903), Nebeská Koruna (Győr, 1906), Duhovni Venae (Železno, 1886), Zemljopis (Győr, 1880), Prírodopis (Győr, 1880). Feltételezhetjük, hogy az említett könyvek a Várvidékről a szlovákiai horvátok körébe eljutott horvát irodalmi műveknek csupán egy részét képezik. Az ilyen részleges betekintés is utal arra, hogy a szlovákiai horvátok amellett, hogy egymás között horvátul beszéltek, ismerték a horvát nyelv irodalmi változatát is. Ebben az összefüggésben hangsúlyoznunk kell azt is, hogy az írott és irodalmi nyelvet nemcsak ismerték, de a mindennapi életben használták is. Horvátjárfalun és Dunacsúnon ennek több mint tíz bizonyítékát sikerült megtalálni. A legértékesebb az a három - kézzel írott - egyházi dalgyűjtemény, amely a 19. század derekáról maradt ránk: • Canttionalle. Horvacske Wandane Knyge odPave Treuera wa Leti 1843. Piszana szuposztale owe Knyge od Mihe Jankovicha wa Leti 1880. • Pútnik Marianszki aliti Knyizsicze Duhovne, va lúh sze nahajaju szakorjacske pobozsne Litanie, Molitve, ino Jacske. Popiszano va Leti Goszpodina 1844. • Jačkena Knjiga pod jimenom POBOŽNÍ PÚTNIK MARÍJANSKl spisan na diku Božju i na poštovanje P. B. D. Marije vsega Krešcanstva miloserdne Matere. Pavluša Treuera ovde Horvackom Jandrodi va Leti 1864. Ezek a szakmai körökben eddig ismeretlen kéziratok tudományos elemzésre, valamint a szlovákiai horvát etnikum kulturális örökségében való helyének és jelentőségének a felmérésére várnak. Az erre irányuló kutatás időszerűségére utal az a tény is, hogy nem holmi véletlen és elárvult írásbeli emlékekről van szó. Olyan kulturális emlékek ezek, melyek a horvát nemzet egyik csoportjának kivételes kulturális életképességét igazolják. S igazolják az anyaországgal való tartós kapcsolatát is. Ezek az irodalmi emlékek csupán egy részét képezik a horvát írásbeliség szerteágazó megnyilvánulásainak Szlovákiában. Néhányukra már a 16-18. század történészei és nyelvtudósai is felhívták a figyelmet (Kučerová 1976, 253; Vážny 1927,4). Az emlékek egy része viszont még ma sem képezi a szakmai érdeklődés tárgyát. Gondolunk itt elsősorban a közelmúltban Horvátjárfalun és Dunacsúnon fellelt kéziratokra, melyek a múlt század végéről, illetve századunk elejéről maradtak ránk. Ezek horvát nyelven írott családi genealógiák, születési és elhalálozási anyakönyvek, feljegyzések a nádtetők készítéséről, a méhtenyésztésről, az emberek és háztáji gazdasági állatainak betegségeiről és ezek gyógyításáról, a földműves család 19
