Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 1999 - Acta Ethnologica Danubiana 1. (Dunaszerdahely-Komárom, 2000)
Szemle
is igazodott, ahol az általános kereskedelmi áruk mellett nagy piaca volt a kegyszereknek (gyertyák, viaszszobrok, szentképek, üvegképek stb.), az emléktárgyaknak (kitűzők, zarándokbotok, játékok stb.), melyeket búcsúfiaként vittek haza a búcsújárók. Az itt terjesztett vallásos ponyvairodalom segítségével öröklődnek mindmáig a jelenésekről és csodákról szóló legendák, amelyek a zarándokhely kialakulásáról és történetéről beszélnek. Ezeket a szerzők három főbb csoportba sorolják. „A legendák legnagyobb és legváltozatosabb csoportját a Mária-jelenségek alkotják” (261. p.). A másik csoportba azok a legendák tartoznak, amelyekben a kegyképet, kegyszobrot forrásban találják meg, s így a forrás vize gyógyító erejű lesz. Kísérőjelenségként ismert még itt az a vonás is, hogy az „ott talált, de elszállított kegykép csodás módon visszakerül megtalálási helyére, jelezve ezzel azt is, hol kell templomot építeni” (263. p.). A harmadik csoportba sorolják a szerzők a legendák mindazon változatait, „amelyekben a kegyszobor, kegykép vagy a szentkút, tehát a kultusztárgy erejét csodás jelek mutatják meg vagy igazolják” (264. p.). Ilyenek pl. a könnyező képek, vérző vagy sebhelyek nyomait viselő kegyképek. Egy-egy legendához vagy a búcsújárás egyes részletéhez a népi szóbeliség különböző műfajába sorolható alakzatok bőven kapcsolódnak. A szólások, búcsúparódiák, tréfás mondások, koldusénekek szájhagyomány útján terjedő gazdag csoportját gyűjtik egy fejezetbe a szerzők. A búcsújáróhelyek életéhez nemcsak jellegzetes tárgyak, hanem a búcsús társulatok és jellegzetes személyek is fűződtek a múltban. Ezek az ájtatos egyesületek egyrészt működhettek a búcsújáróhelyeken, másrészt a településeken létrejött búcsús társulatok feladata a híres szent helyekre való zarándokutak rendszeres megszervezése volt. A lakott vidékektől többnyire távol eső búcsújáróhelyek jellegzetes alakjai voltak a remeték, akik sajátos, a világtól elzárt életmódjuk során a legalkalmasabbak voltak a kegyhelyek gondozására. A jellegzetes alakok másik csoportját a koldusok alkották, akik számára a vásárok és a búcsúk voltak az adománygyűjtés legjövedelmezőbb alkalmai. A kegyhelyek egykori sajátos alakjai a második világháború után eltűntek. A zarándoklatok jelentőségének növekedését igazából századunk 80-as éveitől figyelhetjük meg. A Búcsújáró magyarok című könyv a magyar művelődéstörténet egy fontos, a magyar népi áhítat egy évezredes hagyományát feldolgozó mű, amelynek lapozgatása, tanulmányozása nemcsak a szakembernek, hanem minden kultúrát szerető embernek nagy örömet szerezhet. A könyv végén Szilárdfy Zoltán tanulmányát találjuk a magyarországi kegyképek és -szobrok tipológiájáról és jelentéséről. A könyvben való könnyebb eligazodást a földrajzi mutató, valamint a Kárpát-medence jelentősebb búcsújáróhelyeinek és ezek fő ünnepeinek jegyzéke is segíti. Az itt ismertetett mindkét munkában feldolgozott témák a mai Magyarország határait túllépve gyakran az egész Kárpát-medence magyarságát, ill. más népeit is érintik. Mindkét kiadvány részletes irodalomjegyzéket tartalmaz. Az első a palócság vallási életével kapcsolatos eddig megjelent írásokat, a másik a búcsújárások történeti és néprajzi szakirodalmát gyűjti össze. Danter Izabella Gockerell, Nina: Bilder und Zeichen der Frömmigkeit. Sammlung Kriss. Eine Veröffentlichung aus Anlaß der Einrichtung der Sammlung Rudolf Kriss im Herzogschloß Straubing als Zweigmuseum des Bayerischen Nationalmuseums. München, Bayerisches Nationalmuseum, 1995,136 p. Uő: II Bambino Gesu. Italienische Jesuskindfiguren aus der Jahrhunderten. Sammlung Hiky Mayr. Katalog zur Ausstellung des Bayerischen Nationalmuseums München, 19. November 1997 bis 1. Februar 1998. München, Bayerisches Nationalmuseum, 1997,162 p. A müncheni BajorNemzeti Múzeum ambiciózus néprajzkutatója, Nina Gockerell az utóbbi években számos olyan, a népi vallásosság tárgyi világát elemző, bemutató vállalkozásba kezdett, amelyek közvetve vagy közvetlenül nagy elődje, a neves bajor népi vallásosságkutató, Rudolf Kriss (1903-1973) munkásságához kapcsolják. Most két jelentősebb munkáját mutatom be: mindkettő speciális múzeumi műfajhoz, kiállításhoz kötődik, ám mindkettőnek született maradandó, könyv alakban kiadott változata is. És mindkettőre jellemző az a széles körű művelődéstörténeti háttérrajz, amely Nina Gockerell munkásságának kétségtelen erőssége. 125
