Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 1999 - Acta Ethnologica Danubiana 1. (Dunaszerdahely-Komárom, 2000)

Szemle

megnyilvánulásaitól a XIX-XX. századi társadalomfejlődés számos paraszti vonatkozásáig...” (119. p.). A település kialakulásához, a templom és más szent helyek (kápolnák, szent szobrok stb.) helyének megjelöléséhez szakrális vonatkozású adatok, hiedelmek, népi hagyományok fűződnek. A szent helyek viszont éppúgy hatnak a közelükben megtalálható, velük érintkező tárgyakra, állatokra, növényekre stb. A lakóház és a telek csaknem minden részletéhez kapcsolódik valamilyen kisebb-nagyobb vallásos tudásanyag. Maguk is hordozói lehetnek a szakralitásnak, vagy valamilyen vallásos cselekmény fűződik hozzájuk. Aszóba kultikus elrendezése magában rejti a ház vallási dimenzióit. A szobán belül is természetfölötti erővel bír a szakrális sarok, a kemence, a tűz. Ehhez szervesen kapcsolódik néhány tevékenység, pl. a kenyérsütés s a mindennapi kenyér megáldása keresztvetéssel. Hasonló kultikus mozzanatok kísérik az alapvető emberi táplálékokat (tej, tejtermékek, hús), valamint a konyhaeszközöket, amelyeken gyakran találunk vallási ihletésű díszítéseket. Ezekkel az elemekkel találkozunk a gazdasági életben is. E téma szakrális vonatkozásait a következő négy alfejezetben tárgyalják a szerzők: földművelés, állattartás, közlekedés - vásár - kereskedelem, kézművesség - ipar - bányászat. A vallási hovatartozás, az egyház év liturgiái rendje gyakran tükröződik a népviseletben, elsősorban a női viseletben.

A paraszti élet fontos fordulóihoz (születés, házasság, halál) szervesen kapcsolódó vallási vonások közül elsősorban azok kerülnek itt említésre, amelyek helyet kaphattak a kiállítás anyagában. E téma mélyreható elemzése egy külön kötetet igényelne. Az emberi élet vallási szempontból is oly jelentős mozzanatait (pl. névadás, keresztelő, avatás, házasságkötés, temetés stb.) az egyház által való szentesítés kíséri. Ehhez kapcsolódnak a nép vallási szokásai, amelyek a mindennapos cselekedetek (imádkozás, böjtölés, vallásos gyermeknevelés stb.), a társadalmi élet kísérő mozzanatai (köszönési formák, tiltások stb.) során mutatkoznak meg, elsősorban a kitűzött célok érdekében. A vallásos népszemlélet sajátos jegyeit lelhetjük fel a betegségre, a gyógyításra, a halálra vonatkozóan, amelyeket az Istenre való hagyatkozás jellemez.

Lengyel Ágnes és Limbacher Gábor könyvében a palócföldi népi vallásosság témájának megvilágítása az etnomuzeológus szemszögéből történik. Az egyes résztémák feldolgozása során természetszerűen azok a problémacsoportok kerültek előtérbe, amelyek a kiállítás megrendezése során látványosan bemutathatok voltak. A kiállításon bemutatott háromdimenziós tárgyakról összegyűjtött rengeteg adat, amelyek megjelenítését egy kiállítás műszaki adottságai nem mindig teszik maradéktalanul lehetővé, most e könyvben válik hozzáférhetővé.

A budapesti Szent István Társulat gondozásában kiadott Búcsújáró magyarok című szép kivitelű publikáció a magyarországi búcsújárás történetével és néprajzával foglalkozik. A történelem és a néprajz területein kívül a néplélektan és a művészettörténet területeit is érinti. Hogy részletesen miről is szól ez a könyv, azt az Előszó ban Erdélyi Zsuzsanna a következőképpen fogalmazza meg: „Szól tehát a katolikus hitélet egyik legjellemzőbb és legősibb áhítatformájáról, a szent helyek kultuszáról; szól annak vallási és néprajzi összetevőiről, történeti alakulásáról és jelen helyzetéről a keresztény Európában, de valójában az egész civilizációban betöltött szerepéről” (9. p.). A szakirodalom olyan szintetizáló munkájáról van szó, amely a búcsújárást - mint jelenséget - tárgyilagosan s egyben újszerűén világítja meg. Alkotóit ismerve ez természetes is. Bálint Sándor, a vallási néprajz szakterületének első kitartó művelője emelte ezt a kutatási területet tudományággá. Kutatóévei alatt ennek a témának a feldolgozása dédelgetett álma volt, és tudatosan készült egy önálló kötetben való feldolgozására. Váratlan halála gátat vetett terveinek, s így a hatalmas értékű adatokkal teli dossziék kiegészítésével, feldolgozásával, a téma könyv alakba való öntésével Barna Gábort bízták meg. A könyv kézirata 1986 nyarán zárult le. A téma feldolgozása során felmerülő nehézségekről, a búcsú, a búcsújárás fogalmáról és kultúrtörténetéről, a kegyhelyek típusairól, a keresztény (katolikus) búcsújárás rövid történetéről a bevezető dolgozatokban olvashatunk. A magyar búcsújárás problematikáját feldolgozó könyv mondanivalója két nagy fejezetre oszlik. Az első a búcsújárás történetével, a másik a búcsújárás néprajzával foglalkozik.

A középkori külországi zarándoklatok magyar vonatkozásait megtaláljuk több zarándokhelyen (a Szentföldön, Rómában, Santiago de Compostellában, a német kegyhelyeken, Máriacellben, Czestochovában stb.), amelyek közvetítésével a magyarság már a kezdetektől eleven kapcsolatba került a korabeli keresztény Európával s annak szellemiségével. A 11-16. századi forrásokból képet nyerhetünk hazai búcsújáróhelyeink kialakulásáról és általános hatásáról, amely a kereszténység meghonosodását és megerősödését segítette elő, elsősorban szent királyaink és magyar szentjeink ereklyekegyhelyei révén. Ilyenek voltak pl. Szent Imre herceg sírja a székesfehérvári bazilikában, Szent László sírja Nagyváradon, Szent Margit nyulak-123