Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1930. (49. évfolyam 1-53. szám)
1930-07-10 / 28. szám
228. oldal Azok a pöcegödrök azonban, amelyek az ugyanazon, vagy szomszédos telken levő kuttól 10 méternél kisebb távolságban fe- küsznek, okvetlenül és azonnal átépítendők. Az ekként átépítendő, valamint az 1. §-ban említett körzetben ezentúl létesítendő pöcegödrök a következő módon építendők: A pöcegödör két méter hosszú, 1 méter széles és két méter mély legyen és az 1:7 keverésű jól döngölt portlandcement betonból készítendő, amelynek belső falsikja a terven feltüntetett magasságig 1:2 keverésű portlandcement habarccsal vakolandó és portlandcementtel csiszolandó vízhatlan tömör zárás biztosítása céljából. Az ily módon készített pöcegödör tetején a terepszin feletti magasságban lehetőleg keményfából, vagy impregnált puhafából készítendő koszo- rugerenda helyezendő el, amelyre a klozet- bódé kerül. A bódén kivüleső felület pedig 1-5—2-es pallókkal takarandó le. Az ekként átalakított régi, illetve uj pöcegödröknek tőzegkorpával, vagy más fertőtlenítő és szagtalanító anyaggal való kezelése Ugyanúgy kötelező, mint a többi pöcegödrökre vonatkozóan a jelen szabály- rendelet 2. § ában elrendeltetett. 5. §. Jelen szabályrendeletben foglaltak pontos keresztülvitele érdekében az érdekelt községek elöljáróságai gondoskodni tartoznak arról, hogy a szükséges tőzegkorpa mennyiséget, vagy más fertőtlenítő és szagtalanító anyagot a háztulajdonosok, vagy bérlők akár a községnél, akár pedig valamely községi kereskedőnél, vagy vállalkozónál beszerezhessék. 6. §. Aki a jelen szabályrendelet 1—4. faiban foglalt rendelkezéseket be nem tartja, vagy azok ellen bármi módon vét, kihágást követ el és 100 pengőig terjedhető pénz- büntetéssel büntetendő. A kihágási eljárás lefolytatása a köz- igazgatási hatóságok, mint rendőri büntetőbíróságok hatáskörébe tartozik. 7. §■ Jelen vármegyei szabályrendelet a kormányhatósági megerősítés után szabályszerű 28. szám kihirdetését követő negyedik napon lép életbe. Kelt Somogy vármegye törvényhatósági bizottságának Kaposváron, 1929. évi május hó 6-án tartott évnegyedes közgyűléséből. Stephaich Pál, alispán. M. kir. belügyminiszter. 125.299—1930. VII. szám. Jóváhagyom. Budapest, 1930. évi június hó 11-én. A miniszter rendeletéből: Dr. Kontz s. k., miniszteri tanácsos. Somogy vármegye alispánja. 16 959/1 —1930. szám. Kihirdetem azzal, hogy ezen szabály- rendelet a Vármegyei Hivatalos Lapban való közzétételt követő negyedik napon lép életbe Kaposvár, 1930, évi julius hó 8-án. Stephaich s. k., alispán. III. Általános jellegű, de további Intézkedést nem Igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények. Kimutatás a ragadós állatbetegségek állásáról Somogy vármegye területén 1930. évi julius hó 7-én. Lépfene. Csurgói járás: Bagolasánc. Igali járás: Zimány. Lengyeltóti járás : Buzsák. Marcali járás: Sávoly. Nagyatádi járás: Tarany, Bélavár. Tabi járás: Ságvár. Veszettség. Kaposvári járás: Szilvás- szentmárton, Töröcske. Marcali járás: Nemes- vid, Pusztakovácsi. Szigetvári járás : Mozsgó, Szulimán. Tabi járás: Balatonendréd. Kaposvár város. Rühkór. Nagyatádi járás : Ötvöskónyi. SOMOGY VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA