Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1924. (43. évfolyam 1-52. szám)
1924-05-29 / 22. szám
224. oldal SOMOGY VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA 22. szám Az országos hitelszövetkezeti vidéki fiókok, Hangya szövetkezetek és egyéb beszerző szövetkezetek célja és iránya közismert lévén, arra határozatunkban kiterjeszkedni fölöslegesnek tartottuk s igy igazgatóságuk és felügyelőbizottságuk névsorának közlése is mellőzte tett. Végül megemlítjük, hogy egyes vidéki helyeken az arra alkalmas intelligönoia számra oly csekély, hogy hitelintézetek és szövetkezetek alapíthatók isem lennének, ha ezekből a törvényhatósági bizottság a közigazgatási tisztviselőket kizárná. E határozat a vármegyei Hivatalos Lap utján közzétételik s a felebbezési nyílt idő letelte utón, megerősítés végett, Belügyminiszter ur őnagyméltóságához összes mellékletei kíséretében felterjesztendő. Főispán ur Öméltósága a határozat ellen felebbezését hivatalból csupán a miatt jelenti be, miután a határozat indokolása általános s nem egyenkint foglalkozik minden egyes tisztviselő által elfoglalt állás elbírálásával külön-kiilön, mint azt a belügyminiszteri rendelet megkívánja. Egyben azonban a felhozott indokokat teljesen helyi- állóknak találja. ; „ K. m. ft. Kiadta: Krieger Ödön, vmi főjegyző. Somogy vármegye törvényhatósági bizottsága által Kaposvárott, 1924. évi május hó 5-én tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 930/9459. kgy. 1924. sz. Balatonmenti járásorvosok fürdőlátogatási dijának megállapitása. Somogy vármegye törvényhatósági bizottsága az állandó választmány véleményének egyhangú elfogadásával, tekintettel arra, hogy a három balatonmenti járás tiszti orvosának kötelességét képezi, hogy az idény folyamán a balatonmenti fürdőhelyeket kétszer látogassa meg, s ezen költségeket az utiátalány terhére róni méltánytalan, az 1924. évre a vármegyei közegészségügyi ebadó-alap terhére: a tabi járási t. orvosnak 600.000 korona, a lengyeltóti-i járási orvosnak 500.000 korona, a marczali i járási orvosnak 400.000 korona segélyt szavaz meg. Jelen határozat ellen a kihirdetéstől számított 15 nap alatt a vármegye alispánjánál előterjesztendő és a m. kir. Belügyminiszter úrhoz intézendő felebbezéssel lehet élni. Ezen határozat a vármegyei hivatalos lapban közhírré teendő és jóváhagyás végett a Belügyminiszter úrhoz felterjesztendő. Miről a vármegye alispánját értesíteni rendeljük azzal, hogy a vármegyei főorvost a fürdők felülvizsgálata alkalmával felmerülő kiadásainak utiszámlában való elszámolására utasítsa. K. nr. ft. Kiadta: Bujkovszky Gusztáv, vm. aljegyző.