Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1923. (42. évfolyam 1-52. szám)
1923-05-10 / 19. szám
19. szám SOMOGY VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA 225. oldal 1895. XLVI. te. végrehajtása tárgyában kiadott 38.286/1896. számú F. M. rendeletben előirt módon — esetleg szakértő közreműködésével — minél gyakrabban tartsanak ellenőrzési szemléket, a vett mintákat az előbb nevezett állomásra megvizsgálás végett küldjék be, s az ezen vizsgálat eredményeképpen nyert szakvélemény szerint meg nem felelőnek bizonyult áruk forgalombahozói ellen az 1895. XLVI. te. 3. §-ának a), illetve c) pontja alapján a kihágási eljárást indítsák meg. 3. A községi (városi) hatóságok kötelesek állandó nyilvántartást vezetni a lóherét és lucernát termelő gazdákról, a bevetett terület nagyságáról, a fekvési hely (határrész) feltüntetésével. Ennek a nyilvántartásnak á vezetése mellőzhető azokban a községekben (városokban), ahol a lóherével és lucernával heültetett terület a 10 kát. holdat meg nem haladja, 4. Minden községben (városban) a folyó évben május 31-ig, a következőkben évenként május 15-ig (lehetőleg falragaszhirdetmények utján) közhírré kell tenni azt is, hogy a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894. XII. te. 51. §-a értelmében minden birtokos köteles birtoka egész területén az arankát megjelenése után azonnal alkalmas módon kiirtani. (Lásd a Hirdetménymintát.) A csak dobszóval való hirdetés esetén az 1. pont alatt foglaltaknak a kihirdetését évenkint február első felében, az irtás köteles teljesítésének a kihirdetését pedig május első felében hetenként kétszer meg kell ismételni. Ezeket a határidőket a községi jegyzők (körjegyzők) városokban az ezzel megbízott tisztviselők a határidős jegyzékbe jegyezzék fel. A dobszó-hirdetés szövegét a kihirdetésekről vezetett jegyzékhez (dobolási jegyzék) csatolni kell. 5. A községi (városi) hatóság az arankairtás végső határidejét a helyi és éghajlati viszonyoknak megfelelően — legkésőbb azonban junius 15-ig — köteles kitűzni. A netán később mutatkozó arankafoltokat megjelenésük után azonnal ki kell irtani. 6. Az irtás kötelező teljesítésének a kihirdetése alkalmával figyelmeztetni kell a termelőket arra is, hogy aki az irtást elmulasztja, az 1894. XII. te. 95. §. k) pontjába ütköző kihágást követ el és a kiszabandó büntetésen felül az irtást a mulasztó költségére a hatóság fogja -— újabb figyelmeztetést mellőzve — elvégeztetni. Egyidejűleg közzé kell tenni az arankairtásra vonatkozó rövid útmutatást is. A hatósági hirdetmény mintáját ehhez a rendeletemhez mellékelem. 7. Az arankairtás ellenőrzésére elsősorban a mezőőrök hivatottak. Ebből a célból az összes mezőőröket évenként legkésőbb május hó végéig a helyi hatóságnak ki kell oktatni az arankairtás fontosságára, az idevonatkozó törvényes rendelkezésekre, az irtás módjára és az ellenőrzés körüli teendőkre. A mezőőrök kötelességévé kell tenni, hogy a lóhere és lucernaföldekre állandóan figyeljenek s az irtási határidő lejártával azokat pontosan átvizsgálva kezdjék meg az ellenőrzést. Akinek a területén irtatlan vagy nem megfelelően irtott arankafoltok találhatók, azokat a helyi hatóságnál még aznap be kell jelenteni, amikor is a községi (városi) hatóság az 1894. XII. te. 52. §-a alapján az irtást a mulasztók költségére azonnal elvégezteti s a kihágási eljárás megindítása iránt is külön intézkedik. • A mezőőrök által az arankairtás körül elkövetett mulasztásokat megfelelő rendbírsággal, súlyosabb esetben a szolgálatból való elbocsátással kell a fegyelmi szabályok értelmében megtorolni. A község (város) azokat a mezőőröket, akik az idevonatkozó szolgálati kötelességüket lelkiismeretesen és eredményesen látják el, lehetőleg jutalomba részesítse. 8. A mezőőrök felett az ellenőrzést a községi elöljáróság (városi tanács) egy tagjának, vagy az ezzel megbízott felelős tisztviselőnek kell gyakorolni. Az elöljáróság (városi tanács) köteles a kijelölt előljárósági tag, vagy tisztviselő nevét a járási m. kir.