Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1921. (40. évfolyam 1-52. szám)

1921-07-28 / 30. szám

30. szart* SOMOGY VAüMEQVe HIVATALOS LAPJA 269. oldal kezeseket keli alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az árszabályzatot a közigazgatási bizottság a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelővel egyetérlöleg állapítja meg. Ennek az árszabályzatnuk a közhirrétételéig ped g a kardiját és a hajtópénzt az 1894. évi XII. te. 110. és 111. §-ában megszabott összegek tízszeresében kell megállapítani. Az ár- szabályzal közhirrététele után az abban megállapított értékek lesznek irányadók. Felhívom a cimet, hogy mindezeket az illetékes első és másodfokú hatósággal, mint a rendőri büntető bírósággal azzal közölje, hogy a törvénynek ezekre az intézke­déseire azért kell súlyt helyezni, mert az 1894. évi XII. te. a büntető rendelkezéseket tartalmazó egyéb törvényektől mostanáig lényegesen eltérő rendelkezéseket tartalmaz. A járási főszolgabirák kötelesek a kis- és nagy községek községi biróságaival a jolen rendeletem harmadik bekezdésében foglaltakat azonnal közölni. Varmegyei m. kir. gazdasági felügyelőséget pedig a cim az 1921. évi XXVIII. te. 10. §-ában foglaltakra való figyelmeztetéssel megfelelően szintén értesítse. Budapest, 1921. évi július hó 15-én. A miniszter helyett: Tóth Elemér, h. államtitkár. 18.463/1921. szám. Valamennyi főszolgabíró, kaposvári polgármester úrral, a ro. kir. államrendőrség kaposvári kapitányságával, valamennyi községi elöljárósággal, mégis a in. kir. gazdasági felügyelőséggel közlöm. Kaposvár, 1921. évi július hó 23-án. Alispán helyett: Krieger, főjegyző. 18609/1921. szám. Somogy vármegye alispánjától* Valamennyi foszolgabiró és kaposvári polgármester, úgy községi és körjegyző úrnak. Az 1920. évi útadó egyénenkénti kivetési munkálatokat ezennel elrendelem és az alábbiakban foglalom röviden össze azon teendőicet, melyeket a községi elöljárók (jegyző, városi számvevő) a Somogy Vármegye Hivatalos Lapjának 1907. évi január hó 17-iki 3. számában, valamint 1907. évi augusztus hó 8-iki 32. számában közzétett 64/1907. és illetve 18.478/1907. számú körrendeleteimben foglalt utasítások szigorú be­tartásával teljesíteni tartoznak. I. 1. Minden község 1920. évi állami adófőkönyvéből — ennek az év utolsó napján teljesített lezárása után kivonat szerkesztendő, melyben a főid, ház kereset (a cselédek után előírt I. o. kereseti adó kivételével) bánya tőkekamat, tehermentesítési járúlék, valamint a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adója kitüntetve és az illető adóhivatal által hitelesítve legyen. 2. Minden adózó az egy törvényhatóság terüle'én fizetett állami adójának fő­összege után lévén útadóval megterhelendő, a községi elöljárók (községi és körjegyzők, valamint a városi számvevő) a más községekben adózó állami adóját (a cselédek után előirt I. o. kereseti adó kivételével) tegyék át azonnal ama község elöljáróságához, melyben az adózó állandóan lakik, de idegen lörvényhatóság területére adó-lapot áttenni nem lehet. Azon nagybirtokosok állami adója, kik a vármegye több községében adófizetők, azon községhez teendő át, ahol az uradalom központja van. Ezeknél is különösen figyelni kell a cseléd-adóra, mely a fentiek szerint útadó-alapul nem szolgálhat. Megtorlás nélkül nem hagyom az oly mulasztást, hogyha ily uradalmak adója a központba nem tétetik át.

Next

/
Thumbnails
Contents