Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1911. (30. évfolyam 1-52. szám)

1911-01-05 / 1. szám

1. sz. Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 21 fejlapot, megírja a lábcédulát és gondoskodik arról, hogy a hulla a kórházi szabá­lyok értelmében két óráig az osztályon maradjon s a többi betegektől olaszfallal elkülönítve és lepedővel letakarva tartassák. Az elmebeteg osztályra csak Írott orvosi engedély mellett bocsáthatók úgy a látogatók, mint a betegek hozzátartozói. Etel vagy bármi tárgy is csak orvosi en­gedéllyel adható be. Engedélyt csak az igazgató, a főorvos vagy az ügyeletes orvos adhat. Az osztály orvosai a betegek hozzátartozóival szemben udvarias, figyelmes magaviseletét tanúsítsanak s a körülmények tekintetbevételével felvilágosítással készégesen szolgáljanak. A kiváncsi nézőket bebocsátani nem szabad, ezt már maga az osztály lényege kívánja. Kivételt e tekintetben az igazgatón kivül csak az osztály főorvosa tehet. A betegek hozzátartozóinak a betegekről érdemleges felvilágosítást csak a fő­orvos vagy helyettese adhat, de csak szóbelileg; úgyszintén csak ő intézkedhet azok elbocsátása vagy esetleg elszállítása iránt. Az orvosi személyzetnek tartóz­kodnia kell az osztály belügyeinek idegenek előtt való szellőztetésétől. Az osztály­ról semmiféle bizonyítvány sem adható ki, ilyenek kiadására csak az igazgatónak van joga. Az orvosi beteglátogatások reggel 8 órakor és délután 4 órakor tartatnak. A napi Írni valók a reggeli beteglátogatás előtt intézendők el. ügy az étlapot, mint a napi kimutatást az illető osztály segédorvosa készíti el s gondoskodik arról, hogy az d. u. 3 óva előtt a főorvosnak kézbesittessék. Az étlapok szerkesztése körül kellő óvatossággal, körültekintéssel kell eljárni s különös tekintettel kell lenni arra, nehogy felesleges számú ételadagot • inanak fel. Az újonnan érkezett betegeket azonnal be kell vezetni az osztály főkönyvébe s az apadásba mentek (eltávozottak, elhaltak, áttettek) pedig abból kivezettetnek. Ugyancsak ekkor készíttetnek el a fürdő-lapok és az ideiglenes étel-utalványok. Az orvosi személyzet figyelemmel ki­séri a főápoló jelentő könyveit (a betegek magaviseletéről, ruhaneműiről, fürdőzé­séről, ápolói szolgálatról ) A délelőtti orvosi beteglátogatásnál az egész segédorvosi személyzet tartozik jelen lenni s a főorvosnak pontos jelentést tenni az osztály ügyeiről. Elmaradni csak a főorvos engedélyével szabad. Az orvosi személyzet a főorvost kiséri, rende­letéit, a betegekre vonatkozó adatokat feljegyzi, a rendelő könyvet vezeti, ügyelve, hogy a rendelt vény előtt a szoba számon kivül a beteg neve is ott legyen. A fő­orvost távol létében a szolgálatban idősebb, illetve az ezzel megbízott orvos helyettesíti. Az újonnan érkezett betegeket lehetőség szerint még aznap ki kell hallgatni, inig az eltávozókra vonatkozó jegyzetek a kórrajzba vezetendők be. Minden betegről pontos kórrajzot kell vezetni, melyben az előzményi adatoknak és a jelen állapot­nak tüzetes megírásán kivül naponként feltüntetendő minden mozzanat, amely a kóralak kidomboritása szempontjából fontos. Úgyszintén feljegyzendő a hőmérséki, légzési, érverési viszony s a gyógymód. Uj betegek viselkedéséről s kórállapotáról 4 héten át naponta feljegyzést kell tenni. Minden betegről 4, legkésőbb 6 hetenkint status retrospectivus készítendő. Epilepsiás rohamok száma, kezdete és vége pontosan feljegyzendő. Különös gond fordítandó a közveszélyes és bünvizsgálat folytán az intézetben elhelyezett betege­ket illető feljegyzésekre Az alorvosi, illetve segédorvosi személyzet javaslatot tesz a főorvosnak az egyes betegek elbocsátása, tébolydái elhelyezése vagy hazaszállí­tása iránt Az al- és segédorvosok Írják az utalványokat, szerkesztik a főorvos utasítása szerint a hatósághoz intézendő átiratokat, a belügyminisztériumhoz felterjesztendő kórrajzokat, a magánfelekhez szóló értesítéseket és leveleket s ezekről külön nap­lót vezetnek, úgyszintén vezetik a rendeletek tárát is. Készítik a negyedévi és évi kimutatásokat s az előbbit minden negyedév végétől számított 8 nap alatt, az utób­bit minden év január 15-ig a főorvos által aláírva benyújtják az igazgatói irodába. A boncolások eredményéről külön naplót vezetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents