Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1908. (27. évfolyam 1-53. szám)
1908-02-13 / 7. szám
74 Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 7. sz. meggyógyult 31 és eltávozott 74, igy az év végén maradt 635 beteg, akik a kezelésen a lehető leglanyhábban jelennek meg. A belügyminister ur felhívására a vm. tiszti főorvos és a két kezelő trachoma-orvos meghallgatása után, a trachoma elleni védekezés körül szerzett tapasztalatokról kimerítő jelentést és egyidejűleg javaslatot is tettem, amelyek, ha elrendeltetni fognak, a védekezés az eddiginél tetemesen sikeresebb lesz. Az oltás és ujraoltásolc az egész vármegye területén befejeztettek és az ezekről szerkesztett jegyzőkönyvek a belügyministeriumba felterjesztettek, beoltatott az elmúlt év folyamán 9720 csecsemő és ujraoltatott 14163 gyermek, összesen 23883. A kaposvári kórházba engedélyezett ismétlő-bába tanfolyamok megtartattak s azokon összesen 41 bába vett részt. Ezek az ismétlő oktatás befejezte után részint uj bába eszközökkel, részint a régi eszközök pótlása és kicserélésével, végül min- denik 2—2 uj bábaköténnyel láttattak el a belügyministerium által díjtalanul. Karádi községi orvossá megválásztatott dr Fischer Albert, nágocsi körorvossá dr Balázsy Imre, marczali körorvossá pedig az elhalt dr Károlyi Imre helyére dr Téchy József. Vármegyénk népesedési mozgalmait a legutóbbi 3 hónap adatai szerint következő számok tüntetik fel : Három hónap alatt született 2912, meghalt 2075, szaporulat 837; az egész évi szaporulat 3443. Az állategészségügyi viszonyok kedvezők voltak, sertésvész 18, sertésorbánc 4 községben lépett fel. Lépfene esetek fordultak elő 16, ivarszervi hólyagos kiütés egy községben. Takonykor miatt kiirtatott Bábony községben két ló, rühkór miatt Orda, Karád és Ságvár községben 1—1 ló, azonkívül megbetegedett két ló Torvaj községben. Veszettségi esetek fordultak elő Ságvár és Szili községben, 3 megmart egyén beoltás végett a budapesti Pasteur-intézetbe küldetett. A magánménvizsgálatok december hó folyamán tartattak meg, mely alkalommal 257 mén lett elővezetve, közülök köztenyésztési célokra alkalmasnak találtatott 177 hidegvérű és 9 melegvérű mén,.alkalmatlannak pedig 71 mén. A magánménvizsgálatok járásonkénti eredményét alábbi kimutatás tünteti fel: Megvizsgáltatott Alkalmas volt. Alkalmatlan mén hidegvérű melegvérű Kaposvári járás 54 42 — 12 Szigetvári „ 49 28 — 21 Barcsi „ 33 30 — 3 Nagyatádi „ 19 18 — 1 Csurgói „ 10 8 — 2 Marcali 17 10 1 6 Lengyeltóti „ 28 19 3 6 Tabi 12 1 4 7 Igali 35 21 1 13 Összesen 257 177 9 71 A közutak állapotáról következőkben számolok be: A törvényhatósági közutak állapota, az őszi esős időjárásban nem volt teljesen kielégítő, mert a ki nem épített útszakaszok nagyon feláztak s azokon mélyebb kerékvágások képződtek. Intézkedtem, hogy amennyiben az időjárás megengedi, a kerékvágások, a lehetőséghez mérten behozassanak. A kiépített utakon, a kiszállított kavics, a rendes időben be lett ágyazva. A beruházási hitel terhére folyamatban levő útépítkezéseknél, a kedvezőtlen időjárás folytán lényegesebb haladás nem volt elérhető. Mindazonáltal a kőszállitások, ámbár kisebb erővel, folytattattak.