Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1904. (23. évfolyam 1-52. szám)
1904-10-13 / 41. szám
696 Somogyvármegye Hivatalos Lapja. 41. sz. ható. Nem ritkán évek telnek el az ügy végleges befejezéséig, ami nemcsak a köz- igazgatástól általában követelhető gyorsasággal ellenkezik, hanem gyakran érzékeny kárral jár az érdekeltekre is. I. E visszás helyzet egyik oka az, hogy a törvényhatóságok épen az illetőségi ügyek tárgyalásánál gyakran hagyják figyelmen kivül a Y. U. Sz. 89. §-ában is előirt azon szabályt, hogy a szükségtelen közbeeső intézkedéseket kerülni kell, s arra kell törekedni, hogy az ügy mielőbb és minél kevesebb közbeeső intézkedéssel legyen befejezhető. Különösen gyakran fordul elő, hogy az intézkedések egymás után, fokról-fokra tétetnek meg oly esetekben is, midőn egyszerre lennének megtehetők, és hogy a törvényhatóságok a kormányhatóság utasítását várják oly intézkedésekre nézve is, melyeket saját hatáskörükben kellene foganatositaniok. Ezekre való tekintettel a következőket rendelem: Az illetőség tárgyalása az eljárást kezdeményező törvényhatóság által minden irányban egyszerre indítandó meg, vagyis az illetőség megállapításához- szükséges adatok kiderítése iránt az intézkedések nem egyenként, s egymást követőleg, hanem együttesen és egyszerre teendők meg. Ennek lehetővé iétele végett szükséges, hogy az ismeretlen illetőségű egyén, illetőleg ha ez elhalt, vagy fel nem található legközelebbi hozzátartozói, megára az illetőség kérdésére s mindazon körülményekre nézve, melyek annak megállapításánál figyelembe jöhetnek, jegyzőkönyvileg tüzetesen kihallgattassanak s ha az illetőség kiderítésénél felhasználható okiratok vannak birtokukban (minők: a születési, házasssági és halotti anyakönyvi kivonatok, cseléd- és munkakönyvek és alapokmányaik, adókönyvecskék, útlevelek és alapokmányaik igazolványok stb.) ezek tőlük beszereztessenek, illetőleg hiteles másolatban az iratokhoz csatoltassanak. Ha ily okiratok léteznek ugyan, de nem állanak a felek rendelkezésére, azoknak lehetőleg egyszerre való beszerzése iránt hivatalból teendő intézkedés s egyidejűleg a kihallgatások alapján szükségesnek mutatkozó összes pótlások is elrendelendők. Ha valamely születési, házassági vagy haláleset a kihallgatott fél által megjelölt anyakönyvben elő nem fordul, azt külön utasítás nélkül kutatni kell az illető község összes anyakönyveiben s esetleg más oly községekben is, hói feltalálhatónak ígérkezik. Ha a folytatott kimerítő kutatás — melynek megtörténte az iratokhoz csatolandó anyakönvvezetői jelentésekkel igazzlandó — azt derítené ki, hogy valamely születés vagy haláleset annak idején anyakönyvezetlen maradt, annak az állami anyakönyvekben való utólagos anyakönyvezése iránt a szükséghez képest szintén hivatalból kell intézkedni. Külön utasítás bevárása nélkül teendő intézkedés a kihallgatandó távollevők hollétének kinyomozása, valamint az illetőségnek mindazon helyen való tárgyalása iránt is, melyek a felvett kihallgatási jegyyőkönyv szerint az illető esetben érdekelve vannak. Amennyiben a vitás illetőségű egyén önjogú, a honosság kérdésének tisztázása után mindenekelőtt kinyomozandó, vájjon az 1886: XXII. t.-c. 10. és 11. §-ai alapján nem szerzett-e önjogulag illetőséget? Ha nem szerzett volna, akkor eredeti ille