Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1903. (22. évfolyam 2-53. szám)

1903-02-12 / 7. szám

Semogyvármegyei ni. kir pénzügyigazgatóságnak, a vár­megye! kir. államépitészeti hivatalnak, a kaposvári kfr- adóhivatalnak, a m. kir. pénzOgyigazgatóság mellé ren­delt számvevőségnek megkuidetik. Kaposvár, 1903. január 22 Madr, alispán, Somogyvármegve törvényhatósági bizottsága által Kaposvárott, 1903. évi február hó 3 án folytatva tar­tott évnegyede« közgyűlés jegysőkönyvének kivonata. 4. kgysz. 1998. Alispán ur bemutatja az ügyviteli szabályzatok ki- Iboc-álása tárgyában 1902. novemher 12-én 124000 sz. a. kelt belügyministeri körrendeletét. A bemutatott belügyministeri köérendelet a csa­tolmányát képező öt rendbeli ügyviteli szabályzattal együtt egyebekben tudomásul vétetvén, ami pedig a vármegyei Ügyiteli szabályzat 16. § át illeti, kimon- datik, hogy a hivatalos órák általában nem egyfoly­tában, hanem délelőttre és délutánra megosztva tartas­sanak ; továbbá ugyanazon szabályzat 200 és 239 §§-ai alapján elhatározlatik, hogy a régi iratoknak levéltári elhelyezése tekintetében fennálló eddigi szabály, melyet a vmegyei szerv, szabályrendelet 127 és 128. §§-ai ffoglalnak magukban, továbbra is érvényben tar­tandó lesz. Miről alispán ur, Úgy a központi és járási tiszti-, segéd és kezelőszemélyzet tagjai a vmegyei hivatalos lap Utján értesittetnek. Mégis, mivel ministeri szabályzattal (örvényt hatályon kívül helyezni nem lehet, a vmegyei ügy­viteli szabályzat 347. §-ában, illetőleg mind a 8 rend­beli ügyviteli szabályzat végső szakaszában pedig az foglaltatik, hogy »Ez az ügyviteli szabályzat I9O3. évi január I-én lép életbe és életbeléptetésével a törvé­nyek, rendeletek és szabályrendeleteknek e szabályzattal ellenkező rendelkezései hatályukat vesztik« ; ugyanazért belUgyminister ur magas figyelme erre felhívandó és helyesbítésére felkérendő. Mivel továbbá ezen ügyviteli szabályzatok számos oly rendelkezést tartalmaznak, melyek amellett, hogy a vármegyéknek törvény biztosította önkormányzati jogát csorbítják, az i901. évi XX. t.-cz 32. § árak rendelkezése daczára a törvényes hitásköröket -sem tartják épségben 8 nevezetesen: a vármegyei gyám- jpénztáraknak a kir. állampénztárakban való kezelésé­ről szóló I23OOOI9O2. sz. belügyministeri utasítás 89. §-a értelmében a gyámpénztári vizsgálat az 1886. évi XXI. t.-cz. 68. §. g. pontjának határozott rendelkezésű ellenére az alispáni hatáskörből ki van vonva ; továbbá a vármegyei ügyviteli szabályzat értelmében a vár- megye jogtanácsosa, a tiszti főügyész, daczára, hogy naint ilyen az 1886. évi XXI. t.-cz, 7O. §-a értelmében az önkormányzatban és közgyűléseken jogokkal van felruházva, alispáni előadónak degradaltatik; a vár­megyei ügyiteli szabályzat I3O—132. §§-ai értelmé­ben pedig, ugyancsak az 1886. évi XXI. t.-cz. 55. §-a ellenére, nem a közgyűlésről vezetett jegyzőkönyvek, hanem az előadói tervezetek és jegyzőkönyvi töre­dékek lennének hitelesitendők ; és végül, mivel az ügy­viteli szabályzatok minden irányban tetemesen több munkát okoztak, mit főleg a kezelőszemélyzetnek egyes hivatali helyiségek túlzsúfolt voltánál fogva, ezek egészségi állapotának koczkáztatása nélkül elvégezni nem lehet: — mindezeknél fogva beiOgyminlster úrhoz felirat intéztetni rendeltetik az iránt, hogy törvényt változtató szabályzatait helyesbíteni méltóztassék. Egyben kimondja ezen törvényhatósági bizottság, hogy közgyűlési jegyzőkönyveit ezentúl is az id. törvény értelmében vezetteti és hitelesíti, továbbá nem engedi, hogy tiszti főügyésze előadó legyen, mégis felkéri belügyminisler urat, hogy a megcsonkított alispáni hatáskört állítsa helyre, alispán urat pedig megbízza, hogy az egyes hivatali helyiségek túlzsúfoltságának mikénti megszüntetése iránt javaslatot tegyen. Mely határozat ellen főispán ur felebbezését nyomban bejelentette. Kmft. Kiadta : KRIEGER, várm 1. aljző, tb. fójző. Somogyvármegye törvényhatósági bizottsága által Ka­posvárott, 19O3 február hó 3 án folytatva tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 7- kgysz. 1241. Vármegyei árvaszéki elnök 250. sz. jelentése utiátalá- nyának a l33500|900. sz. belügyminiszteri rendelet szerinti megállapítása tárgyában. Az árvaszékek részére kiadott s f. évi január 1-én életbe lépett gyámügyi ügyviteli szabályzat 4. §-a értelmében a községi gyámügyi közigazgatást, nem­különben a főszolgabirák és gyámhatósági megbízot­tak működését is a vármegyei árvaszék elnöke tar­tozik megvizsgálni s e czélból illető községekben meg­jelenni, mely szabályzati rendelkezésnél fogva, hogy az árvaszéki elnök felügyeleti jogkörét akadálytalanul teljesíthesse, belügyminisler ur hivatkozott intézvé- nyében az elnöki utiátalány évi összegét és fedezeti alapját megállapittatni rendelvén, tekintettel a szabály­zat azon intentiójára, hogy évenként minél több köz­ség meglátogatható legyen, a szóbanlevő utiátalány egyelőre hatszáz (600) koronában állapittatik meg azzal, hogy amennyiben annak elégtelen volta adat­szerűig fog igazoltatni, felemelése iránt bármikor elő­terjesztés tehető. Ami pedig ezen 600 korona átalány fedezetét illeti, miután a vármegyének erre felhasználható alapja egyátalán nincs, kimondatik, hogy állami pótjavadal­mazás kérendő és hogy annak kilátásba helyezéséig helyszíni vizsgálatok nem teljesíthetők. Mely határozat a vármegyei hivatalos lap utján kihirdettetni s a hirdetési határidő leteltével jóvá­hagyás, illetve a póljavadalmazás engedélyezése czél- jából belügyminister úrhoz felterjeszlelni, tudomás vé­gett pedig árva8ZÓki einök úrral közöltetni rendeltetik. Kmft. Kiadta: KRIEGER, vm. I. aljegyző, tb. főjegyző. Somogyvármegye törvényhatósági bizottsága által Ka­posvárott, I9O3. évi február hó 3-án folytatva tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. II4. kgysz. I98O. Törvényhatósági állatorvos 60. sz. előterjesztése iroda- átalanyban részesittetése iránt. Tekintettel arra, hogy a vármegyei pénztár éa számvevőség államosítása, illetőleg a kaposvári adó­hivatalnak a vármegyei székházban lett elhelyezése folytán a vármegyei árvaszék részére szükséges fér- helyek csakis úgy lesznek kielégitőleg rendelkezésére bocsáthatók, ha a törvényhatósági állatorvos által elfog­lalt székházi irodahelyiség is felszabadul és mivel a törvényhatósági állatorvosnak a hivatalos órákat betar­tani nem kell, szükségessége sem forog fenn anuak,

Next

/
Thumbnails
Contents