Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1903. (22. évfolyam 2-53. szám)
1903-02-12 / 7. szám
hogy irodahelyisége ■ székházban legyen ; mindezeknél fogve czélszerQségi szempontból a törvhat. állatorvos *7on kérelmének, hogy természetbeni iroda- helyiség, fűtés, világítás és takarítás helyett 240 korona évi irodaátalányban részesíttessék, helyadatik s részére ezen iroda átalány a* ebalap állategészségügyi czélokra való részének terhére megszavaztatik s egyben kimondásával annak, hogy a törvhat. állatorvos irodája 8 a vármegyei székház között telephon összeköttetés létesítendő, alispán ur ennek létesítésével ugyancsak a vármegyei ehadó pénztár terhére megblzatik, — ugyanabból lévén fizetendő az évi 60 korona telephon összeköttetési dij is. Mely határozat a vármegyei hivatalos lap utján közzétételi a a hirdetési idő leteltével jóváhagyás végett földmlvelő8flgyl m. klr. minister úrhoz felterjesztetni rendeltetik. Kmft. Kiadta : KRIEGER, vm. I-ső aljegyző, tb. főjegyző. 2730. szám. Somogyvármegye alispánjától. I9O3. Valamennyi főszolgabíró (polgármester) a törvény- hatósági és valamennyi járási m kir. állatorvos urnák, úgyszintén az összes községi elöljáróságoknak. A kaposvári járásban Szentbalázs községhez tartozó Páprágy (Sántos) pasztán, Kaposfüredhez tartozó Körtélyes pusztán é9 Füred majorban Csoknya községhez tartozó Felső és Közép nyires majorban, valamint az Ujakol pusztán, továbbá Szomajom községhez tartozó Alsó- és Felsőkaposfő majorokban a ragadós száj- és körömfájás járványos jelleggel lépett, fel, miért is a kaposvári járás, valamint Kaposvár rt. város területén tartandó heti és országos vásárokra hasított körmfl állatoknak felhajtását betiltottam és a vészkerületet következő községekből megalakítottam ; Kaposvár rt város, Szentjakab, Sántos, Szentbalázs, Homok, Taszár, Cserénfa, Kaposföred, Magyaregres, Aszaló. Juta, Toponár, Csoknya, Hetes, Sárd, Csom- bárd, Bodrog, Vrácsik, Szomajom, Bárdszerászló, Kis- asszond, Szentbenedek, Kaposmérő és Kaposujlak. A vészkerület községeiben a hasított körmü állatok beistállózva tartandók, a kerületből hasított körmü állatok el nem hajthatók, úgyszintén tilos az áthajtás is. A vászkerületbe vezetendő utakhoz őrök állitandók, kik sem szálas takarmányt, sem hasított körmü állatokat a vészkerületből ki nem engednek. Hasított körmü állatokról marhaleveleket a vószkerűlet községeiben kiállítani, azokat irányítani vagy átírni tilos. Kaposvár, I9O3. február 2-án. Madr Gyula, ali spán. 49921. sz. Kereskedelemügyi m. kir. minister. Valamennyi magyarországi törvényhatóságnak. Az 1884. évi XVII. t.-czikkbe iktatott ipatörvény végrehajtása tárgyában I884. évi augusztus hó 26-án 89.266. szám alatt kibocsátott földmivelés- ipar- és kereskedelemügyi minister! rendelet 3"). §-a szerint a mennyiben az iparos-segéd, vagy gyári munkás illetőségi helye megállapítva s kellőleg igazolva nincs, az elsőfokú iparhatóság részére csakis ideiglenes igazolványt állíthat ki, köteles lévén egyúttal az illetékességi hely kipuhatolására nézve a szabályszerű tárgyalást megindítani s csak a szükséges adatok beszerzése után cserélheti ki az ideiglenes igazolványt rendes munkakönyvvel. Minthogy e rendelkezésnek a mellett, hogy igen nagy munkát okoz az elsőfokú iparhatóságoknak s s munkáposztály kereseti viszonyaira is hátránnyal jár BÜg van gyakorlati jelentősége : a belügyminislerium vezetésével megbízott miniszterelnök úrral egyetérlőleg az idézett földmlvelés- ipar- és kereskedelemügyi ministen rendelet 30- és 3*- §§'a,t valamint az ezen szakaszokkal összefüggésben levő 32- és 33. §§-okban ide vonatkozólag foglalt rendelkezéseket hatályon kivül helyezem s a munkakönyvnek az illetékességi helyre vonatkozó az idézett földmivelés,- ipar- és kereskedelemügyi minister! rendelet 29 §-ban megállapított rovatai kitöltésétől eltekintek. Jelen rendeletem következtében tehát az elsőfokú iparhatóságok a munkakönyv kiállítását kérő egyéntől illetékességi helyének igazolását nem kíván atják s a munkakönyvét az előirt egyéb törvényes előfeltételek igazolása mellett az illetékességi hely figyelmen kívül hagyásával kiállítani tartoznak. Egyidejűleg, arra való tekintettel, hogy a munkakönyvekben lévő személyleirás a segéd, gyári munkás személyazonosságának megállapítására megbízható támpontot sok esetben nem nyújt 8 rendészeti szempontból szükséges, hogy az írni tudó segédek és gyári munkások sajátkezű névaláírása, mint a személyazonosság megállapításának egyik igen fontos eszköze, a munkákönyvböl ne hiányozzék a belügyministerium vezetésével megbízott ministerelnök úrral egyetértöleg elrendelem, hogy jövőben minden munkakönyv kiállítása alkalmával annak első lapiára a munkakönyv kiállítója, a mennyiben a munkakönyvét kérő egyén írni lúd, a következő szöveget iktassa ; »A munkakönyv tulajdonosának sajátkezű aláírása ...........* s közvetlenül e szöveg mellé vagy alá a tulajdonos által ennek sajátkezű aláírását vezettesse rá. A mennyiben pedig a munkakönyv tulajdonosa Írni nem tudna, e körülmény a munkakönyv kiállítója által megjegyzés alakjában lesz a munkakönyv első oldalán kifejezésre juttatandó. Felhívom Czimet, hogy a fentiekről a hatósága alá tartozó elsőfokú iparhatőságokat s azok által a működésük területén fennálló ipartestületeket megfelelően értesítse. Budapest, 1902. deczember 3I. Láng. 2y56. szám. 1902. Ezen keresk. ministeri körrendeletét a vmgyel hív. lap utján valamennyi főszbiró (polgármester) úrral s általuk az ipartestületekkel tudomás és ahhoz tartás, mégis a község elöljáróságokkal tudomás és köztudomásra juttatás végett közlöm. Kaposvár, 1903. február 3-án. !\Cadr, alispán. Somogyvármegye törvényhatósági bizottsága által Kaposvárott, I9O3. évi február hó 3*án folytatva tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 1O2. kgysz. 2216! Roboz István kaposvári lakos kérelme a vármegyei hivatalos lap tekintetében szerzett jogának a vármegyei ügyviteli szabályzat életbelépte, illetőleg f. é. julius I-je után épségben meghagyása iránt. . A vármegyei hivatalps lap szerkesztésével még az 1882. évi 26. számú közgyűlési határozattal megbízott s e megbízatásában az I884. évi 84- és I899. évi 386 számú közgyűlési határozatokkal megerősített Roboz István kérelmének helyadatik s a vármegyei hivatalos lap szerkesztésével továbbra is megbi-