Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-02 / 1. szám
A MEGYEI KÖRKÉP 2018. JANUAR 2., KEDD Már szinte az év mindegyik szakában gyakoriak a balesetek Sokba kerül, ha szembe jön velünk egy szarvas Mivel közúti balesetnek minősül a vad elütése, mindenképpen rendőri intézkedés szükséges Fotó: Lang Róbert KÉKHÍREK Égett a sövény Kaposváron KAPOSVÁR Égő növényzethez riasztották a tűzoltókat Kaposváron: a mintegy nyolc méter hosszan égő sövényt a helyi hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották. A tulajdonos elmondása szerint ismeretlenek tűzijátékot használtak a közelben, ezt követően észlelte a tűz keletkezését. Az eset során senki nem sérült meg. B. Z. A szomszéd figyelt fel a betörőkre KAPOSVÁR A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába vasárnap dél körül betörésről érkezett bejelentés. A kaposvári bejelentő arra lett figyelmes, hogy a szomszédjához ketten az ablakon át behatoltak és még a házban tartózkodnak. A járőrök a hívástól számított pár percen belül a helyszínen elfogták a két betörőt, majd előállították őket a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 40 éves és a 37 éves helyi férfiakat bűnügyi őrizetbe vételük mellett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. B. Z. Széfet, tévét loptak a betörők KAZSQK December 30-án éjfél körül betörtek egy kazso- ki házba, ahonnan többek között széfet, motoros fűrészt, televíziót és kéziszerszámokat loptak el. A rendőrök még aznap délelőtt elfogtak és a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállítottak egy 20 éves göllei és egy 43 éves kazsoki férfit, akik megalapozottan gyanúsítható- aka bűncselekmény elkövetésével. Az értékek egy része előkerült náluk, amit a házkutatások alkalmával lefoglaltak. A nyomozók mindkettőjüket lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amit a Kaposvári Járásbíróság 2018. január 1-jén 30 napra elrendelt. B. Z. Már az év szinte mindegyik időszakában gyakoriak a vad-gépjármű ütközések Somogybán. Évente több száz vadat ütnek el az autósok. Van olyan útszakasz, ahol hetente minimum egy vad az áldozat. A vadgazdák és a vadászati érdekképviseletek nem győznek figyelmeztetni, hogy ahol vadveszélyt jelző tábla van, fokozott óvatosságra és körültekintésre van szükség, főleg éjszaka. Stanics Adrienn sonline@sonline.hu SOMOGY Most zajlik a vadászati főszezon, hamarosan pedig az illegális agancsgyűjtők zavarják meg a vad mozgását, így egyre gyakrabban lehet majd találkozni a somogyi utakon szarvasokkal. Magyarországon évente több mint 5 ezer olyan vad-gépjármű ütközés történik, ahol a rendőrség és a hivatásos vadász intézkedik. Azonban legalább ennyi esetben nem értesítik a hatóságokat, pedig ez törvényi kötelességük lenne.- 2015-ben visszaállt a korábbi jogi szabályozás és gyakorlat, eszerint a közlekedés mellett a vadgazdálkodás is veszélyes üzemnek minősül, így mindegyik félnek, azaz a sofőrnek és a vadászatra jogosult társaságnak is kötelessége megtenni mindent, hogy elkerülje a baleseteket. így ha a vadgazda saját költségén kihelyezte a vadveszélyre figyelmeztető táblákat és a sofőr is ennek megfelelően vezetett, de ennek ellenére bekövetkezett a baleset, akkor mindenki a saját maga kárát viseli. Ilyenkor a gépjárműben nem ritkák a milliós károk, de a nagyvadban keletkezett kár is jelentős, akár szintén milliós tétel is lehet. A kötelező biztosítás nem fizet a vadelütésre, a casco viszont igen - magyarázza a vadbalesetek törvényi hátterét Kemenszky Péter az Országos Magyar Vadászkamara Somogy Megyei Területi Szervezetének titkára. Ha egyebek mellett nincs kint a vadveszélyre figyelmeztető tábla, vagy nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően hajt az autós, az felróható tényező a felekre nézve. Az is előfordulhat, hogy társas hajtóvadászat történik a közút közelében, ilyenkor ideiglenes sebességkorlátozó tábláMa már az év szinte bármely szakában találkozhatunk vaddal az utakon. Vannak azonban kiemelten veszélyes időszakok. Ilyen például az őzek üzekedése nyár közepén, az őszi vonulás, a téli nagyvadvadászatok, vagy tavasszal, amikor az illegális agancsozók Évente több száz szarvast, őzet, dámvadat ütnek el Somogybán, ugyanakkor természetesen a rókák, a borzok, a nyestek, fácánok is gyakori áldozatai az autósoknak. A megyejelentős része vadban kiemelten gazdag terület, ahol fokozott óvatosságra van szükség. Ilyen a 67. számú főút kát helyeztet ki a vadásztársaság. A vad útját ugyanis képtelenség beszabályozni. Mivel közúti balesetnek minősül a vad elütése, mindenképpen rendőri intézkedés hajtják át a vadat az egyik területről a másikra. Ilyenkor, főleg szürkületkor és hajnalban, a fokozott óvatosság a napközbeni időszakra is ki kell, hogy terjedjen. Főleg Somogybán, hiszen itt az egyik leggazdagabb a vadállomány országos viszonylatban. M7-es és Somogybabod közötti gyorsforgalmi útszakasza, a 68. számú főút Marcali környékén, majd egészen le Barcsig. A Nagyatád-Kaszó környéke, a Kadarkút-Mike közötti útszakasz, a 6. számú főút Barcs- Szigetvár közötti szakasza, a 67. számú főút Simonfa-Bő- szénfa környéke. szükséges. A terület hivatásos vadásza gondoskodik ilyenkor a vad tetemének az elszállításáról is, a vad egyéb módon történő elvitele ugyanis lopásnak számít. Vészfékezés Ha észleljük a vadat az út szélén, azonnal meg kell állni, akár vészfékezve. A szarvasokat ugyanis egy idősebb tehén, a vezértehén vezeti. Ha az megindul, a többi szarvas feltétel nélkül követi. így, ha átmegy egy szarvas az úton, számítani kell a következőre vagy a rudlira. Gyakori, hogy az autósok nem számítanak a többi állatra, így elindulnak, és pont ezáltal kerülnek be a szarvasok útvonalába, akik nem kerülik ki a járművet, hanem egyszerűen átugrálnak rajta. Mindenképpen meg kell győződni, mielőtt tovább indulnánk, hogy mindegyik állat átért-e. A vadbalesetek évente több 10 millió forintos kárt jelentenek a somogyi vadászatra jogosult társaságoknak. Éjjel a legnagyobb az esély ütközésre Kiemelten vadveszélyes szakaszok Harmonikaszóra indultak az új esztendőbe az igali fürdőben Papucsok,pezsgők, poharak Sikeres a boldog iskola a Drávánál IGAL Zsúfolásig megtelt az Igali Gyógyfürdő: a szilveszteri medencepartin Szabó Ádám harmonikaművész gondoskodott a fergeteges hangulatról. A medence szélén papucsok, pezsgők és poharak. - A múlt évhez képest megint egy picivel többen vagyunk, minden évben próbára teszik a kapacitásunkat a vendégek, de mi ennek nagyon örülünk, ahogy annak is, hogy rengetegen évről-evre visszatérnek - mondta Pozsár Mónika, az Igali Gyógyfürdő vezetője. Horváth Istvánná férjével és barátaival immár sokadik éve Igáit választják szilveszterkor. - Nagyon szeretünk ide járni, a tömeg ellenére családias a hangulat, a kiváló zenéről nem is beszélve - mondta Horváth Istvánná. Akadt olyan házaspár is, akik a fővárosból érkeztek Igalba. - Hazajöttünk a szülőkhöz, ők javasolták nekünk ezt a rendezvényt - mondta Kónya József. - Nagyon örülünk, hogy eljöttünk, kár lett volna kihagyni. B. Z. Papucsok és poharak sorakoztak a medencék szélén Igáiban Szabó Adám muzsikált a fürdőzőknek Fotó: Böcz Zoltán BARCS A Széchenyi Ferenc Gimnázium osztálya és diákjai körében egyre népszerűbb a Boldog Iskola Program, az országos akció résztvevői között pedig a barcsi iskola teljesítménye, minderről a programvezető Dibuz-Pávics Judit számolt be. Az eddigi hónapok központi gondolata volt a hála, az optimizmus, a társas kapcsolatok, boldogító jó cselekedetek, például az idei karácsonyi műsor is ezen gondolatok köré épült fel, Szeretet a boldogság tükrében címmel. Ehhez kacsolódott az idei cipősdoboz akció és az állatmenhelyes gyűjtés is. A legnagyobb eddigi sikerük a filmjük győzelme. Minden hónapban adott téma kapcsán több feladatot is meg kell oldani, van például rajz és film- készítés is. Az optimizmushoz készült film a barcsi gimnázium kilencedikes angol-német két tannyelvűs osztályának és Tóth Mónika osztályfőnöknek hozott első helyezést. A legtöbb sikert elérő csoport nyáron egyhetes balatoni nyaralást kap. A Boldog Iskola Program a pozitív pszichológia eredményeire építve igyekszik ötleteket és módszertani segítséget adni a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az iskolás korosztály számára. K-H. I.