Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-02 / 1. szám

2018. JANUÁR 2., KEDD MEGYEI KÖRKÉP g Kártyát vetett, szerencsés esztendőt ígért a jósnő Jó évet vár a somogyi mesterjós Mészáros Mária ígéretes évet jósolt nekünk Fotó: Lang Róbert Sokan kíváncsiak a jövőjükre POSTÁNKBÓL ________________________________ S ok a tanácsadó, kevés a kalácsadó ígéretes esztendőt jósolt ne­künk Mészáros Mária, kapos­vári jósnő, bár azt sem titkol­ta, nagy odafigyelés kell hoz­zá, hogy ki is tudjuk használni a kedvező lehetőségeket. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu SOMOGY Ami az anyagiakat il­leti, igen okosnak kell lennünk 2018-ban - állította a kaposvá­ri mesterjós, miután kártyát ve­tett. Mészáros Mária úgy látja: szerencse is ér bennünket az új évben. Mint elmondta, ígéretes év előtt állunk, melyben szellemi­leg is léphetünk előre. Ám igen éber figyelmet kíván majd, hogy lelkileg is tudjuk követ­ni az előrelépést. A kártya figyelmez­tet: fontos, hogy ki­nyissuk a szemün­ket az új esztendő­ben és vegyük ész­re azt, ami mel­lett máskor elmen­nénk. Ráadásul összes­ségében az látszik, hogy szeren­cse is társul az előrelépéshez. Ám ehhez előbb valaminek vé­get kell érnie a jósnő szerint. A hirtelen változást előbb kataszt­rófaként éljük meg, majd értel­mezve a helyzetet megkönnyeb­bülünk. Ez jó eséllyel lehet majd egy saját felismerés is. Az anyagiak terén pedig né­mi aggodalmat sejtetnek a kár­tyák. Ám ebben a bizonytalan­ságban saját könnyelműsé­günk is szerepet játszik majd. A jósnő úgy véli, különösen megfontoltnak kell lennünk az új évben a pénzügyek terén, s minél inkább alkalmazkodni a meglévő helyzethez. Ezzel pár­huzamosan viszont büszkék leszünk az első anyagi ered­ményünkre, s az átlagnál is jobban vágyunk majd a dicsé­retre. A kártyavetésből tudjuk azt is, hogy valami keresztezni fog­ja az utunkat, melyet örömmel fogadunk majd. Bár kockázta­tunk vele, és némileg nőni fog a feszültség is. Ugyanakkor le­hetőséget ad majd, hogy felmér­jük saját határterü­letünket, és izgal­mas tapasztalato­kat nyerhetünk. A párkapcsola­tok terén pedig de­rűlátó a Nyár utcai jósnő, legalábbis ami a többséget il­leti. Ugyanis a kár­tyák arról árulkodnak 2018-at tekintve, hogy a meglévő kap­csolatokba fény költözik, foko­zódhat az életöröm és az egy­más iránti lelkesedés. Viszont nem lesznek ritkák a lobbané­kony időszakok sem, ám több­ségében ennek nem lesz ártal­mas következménye. Mint megtudtuk, év elején töb­ben is felkeresik Mészáros Má­riát, hisz sokan kíváncsiak, mi vár rájuk az új esztendőben. Legtöbbször viszont személyes problémákkal fordulnak hoz­zá azok, akik hisznek a termé­szetfelettiben. H osszú heteken át gyűj­tötték - országszerte - az adományokat az em­berek, karácsonyra készülőd­ve. Legalábbis, a jó szándékúak. Azonban nem lennénk magya­rok, ha nem fanyalognánk ezen is, vagy nem lennének ellenzői ennek a szép hagyománynak, hi­ába szól minden a szeretetről! A „Csendes éj” dallamai közül ki- hallatszik az irigyek károgása, huhogása. „Minek ezeknek adni, hogy több legyen mit elinni?” „Miért nem dolgoznak, akkor nem len­ne rászorulva.”„Nekem ki ad?" Meglepő lenne, ha ezen han­gok közül nem hallatszana ki a politika hangja. Az idei év di­vatja a „kárpátalja”. Ennek kap­csán írok a mi karitatív egyesü­letünkről. Jó sorsunk úgy hozta, hogy ebben az évben e kis civil tár­saság, a Szent Kristóf karita­tív egyesület, sok adományt tu­dott gyűjteni. Becslésünk szerint 3,5 millió forint értékben oszt­hattunk szét élelmet, ruhát, bú­tort, használati tárgyakat ember­társainknak. Ennyi mindent az öreg harckocsizok egyedül nem lettek volna képesek szétoszta­ni. Segített bennünket régi bará­tunk, Somos László helynök úr, SOMOGYSZÍL A település közté­ri biztonsági kamerái buktat­ták le a tyúktolvajokat. Egy so- mogyszili ház udvaráról emel­ték el a szárnyasokat a napok­ban. A ház lakója tetten érte a férfiakat, amint éppen egy zsákba tették a zsákmányt, azonban az elkövetők is ész­revették a házigazdát, ezért Németh Csaba városi képvise­lő úr. Amit pedig két ember tud, azt az egész világ tudja. Hamar híre kelt a dolognak, igaz nem is volt katonai titok. Több telefont is kaptunk, hogy ebből a kész­letből mennyit szántunk a hatá­ron túli magyaroknak, Kárpát- aljára. Nagy volt a megrökönyö­dés mikor mondtam, semennyit. Lehet, hogy én gondolom rosz- szul, de szerintem először itt, az utolsó helyre lecsúszott, legsze­gényebb megyébe kell a segítsé­get vinni. A teli raktárból köny- nyű adni, megtölteni a nehéz, barátaim. Van egy lengyel mon­dás: „nem az a legény, aki letö­ri az ágat, hanem az, aki a pász­torbotot kifaragja. ” Nem vagyok ellene a határon túli magyarok támogatásának, hiszen adtunk nekik mi is, bá­laszám új ruhát, és gyűjtöttünk a nagyenyedi templom felújítá­sára stb. Igaz, akkor ők fordul­tak hozzánk, közvetítők nélkül, közvetlenül. És ez a természetes, úgy gondolom. Most új év jön, új feladatokkal. Jó volna, ha segí­teni tudnánk a homokszentgyör- gyi óvoda bútorcseréjébe. Meg­ígértük, talán sikerül. Károgók, huhogok, ötlet? Meg­oldás? Hortobágyi Ferenc, Nagyatád a tyúkokkal együtt futásnak eredtek.'A nyomozás során be­szerzett adatok, kamerafelvé­telek alapján az igali rendőrök azonosítottak két helyi lakost, akiket a lopás miatt gyanúsí­tottként hallgattak ki. A fér­fiak az eljárás további szaka­szában szabadlábon védekez­hetnek. K. G. Derűlátó a kaposvári jós­nő a párkap­csolatok te­rén is Kamera buktatta le a szili tolvajokat AUTÓMOSÓ: Tisztelt autóstársunk, aki a várakozókkal mit sem törődve lendüldetből hajtott be az autómosó­ba, s aztán széttárta a kezeit, hogy ő már be is dobta az érmét, nos még önnek is boldog karácsonyt! (A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött SMS-ek közül válogasson, a leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. Az itt megjelenő írá­sok nem a szerkesztőség véleményét tükrözik. Az írásokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.) Roxínházi koccintás KAPÓS Fergeteges gálaműsorral búcsúztatta az óesztendőt a kaposvári Roxínház társulata. Százhúsz vendég - családtagok, ba­rátok, ismerősök - tapsolt az év utolsó műsorának, majd együtt buliztak a társulattal. Fotó: Lang Róbert „Mindig van lejjebb. Tényleg így van. De az nem igaz, hogy a lejtőn nincs megállás. Meg lehet állni bármelyik pillanat­ban. Még akkor is, amikor már tiszta erőből húz a mélység. Egyetlen döntés kell hozzá. Ja, és persze aztán kitartás. Kitar­tás, amikor nem történik sem­mi, kitartás, amikor úgy lát­szik, minden az ellenkezőjére fordul. Az ember nem tud ak­kora hibát elkövetni, hogy ne lehessen kijavítani.” Ara Rauch JOGSEGÉLY Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakem­berei ingyen segítenek jogi ügyekben a rászorulóknak: ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTTJOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/489-9558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/489-9611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/489-9633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 30/727-0239 ÁLDOZATSEGÍTŐ VONAL: 80/225-225 ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY: 70/330-5384 A nyaralóépületeket ellenőrzi a rendőrség a Balaton-parton Nem csak a nyáron van szükség rendőrre a Balatonnál Fotó: MW SIÓFOK A helyi rendőrök a vá­rosőrséggel közös akciót szer­veztek, amelynek célja az volt, hogy a téli hónapokra bezárt nyaralók, vendéglátóegységek épségét ellenőrizzék, különö­sen Balatonszabadi-Sóstó terü­letén. A megyei főkapitányság közölte: a rendőrség kiemelt feladatként kezeli a télen üre­sen álló ingatlanok biztonsá­gának biztosítását és a bűncse­lekmények megelőzését. En­nek érdekében a közterületi ál­lomány a folyamatos jelenléttel és a visszatérő ellenőrzésekkel figyelmet fordít a kihalt nyara­lóövezetekben felbukkanok el­számoltatására, valamint igye­keznek kapcsolatot tartani az ingatlanok gondozásával meg­bízott személyekkel. A rend­őrök szóróanyagokat is eljut­tattak a nyaralók tulajdonosa­inak, amelynek segítségével a sértetté válás elkerülésének lehetőségeiről, és bűnmegelő­zési tanácsokról tájékoztatták őket. K. G. Érdekeset látott, hallott? 06-82/528-101 FOTÓJÁT, LEVELET VARJA: PUSZTAINE MARTON ADRIENNE Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Somogyi Hírlap 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a E-mail: somogyihirlap@mediaworks.hu SMS: 20/968-9444 Telefon: 82/528-101, 82/528-110 hétköznap 8.00-16.00-ig. Hírügyeletes 16.00-tól 19.00-ig. Telefon: 06-20/968-9444

Next

/
Thumbnails
Contents